„Kaland a múzeumban” táborozás az MTM Mátra Múzeumában

szerzők: Földessy Mariann és Füköh Levente képek: Magyar Balázs

05.jpgA Magyar Természettudományi Múzeum Mátra Múzeuma „Kaland a múzeumban” címmel hirdette meg 2014. évi táborait. A négy turnusban szervezett programokon 109 – 8-14 év közötti – gyerek vett részt. Az igen változatos tematikájú program nem csak gyöngyösi gyerekeket vonz, az ország más területéről, de még külföldről is voltak táborozóink. A hatodik éve rendszeresen szervezett nyári esemény népszerűségét mutatja, hogy szinte meg sem kellett hirdetni, olyan nagy volt az érdeklődés, az eredetileg tervezett létszámot kénytelenek voltunk bővíteni. A táborozók között igen sok az évről-évre visszatérő (már a jövő évi táborainkra is megkezdődött az előzetes jelentkezés), ami egyértelműen bizonyítja, hogy a programokat szervezők értő módon teszik a dolgukat. Hagyomány, hogy a múzeum szakalkalmazottai mellett pedagógia gyakorlatos főiskolások is segítik a munkát, s idén először középiskolás önkéntesek is bekapcsolódtak.

A tábor zárásakor a résztvevők egy tanúsító oklevelet, valamint a hét során készített fényképek válogatásából készített DVD-t kapnak, melynek segítségével a későbbiekben is feleleveníthetik élményeiket, s tarthatnak élménybeszámolót a táborban töltött napokról családjuknak is.

A tábor programjának főbb elemei:

01.jpg

Ismerkedés egymással és a Múzeummal 

16.jpg

17.jpg

Barátkozás az Orczy-kert legnagyobb élőlényeivel, a fákkal - "Fa-napló" készítés 

24.jpg

37.jpg

39.jpg

Egész napos kirándulás Sástóra és környékére 

29.jpg

40.jpg

Mit ettek a dinoszauroszok? Ismerkedés a dínókkal játékos formában 

33.jpg

42.jpg

Kirándulás, ásvány- és kőzetgyűjtés

 

MTM Mátra Múzeum Ismeretterjesztési és Múzeumpedagógiai Osztály

(a fotókat készítette Magyar Balázs)

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr596562409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
süti beállítások módosítása