Lepkés könyvajánló!
Lepkés könyvajánló!

Könyvajánló!
A francia fizikus-entomológus szerző rendhagyó lepkés könyvet írt. Nem a lepkék életével, sokféleségével vagy osztályozásával foglalkozik, hanem a modern technika segítségével azt elemzi, hogy miért éppen olyan a lepkék színe, amilyennek látjuk. A könyvismertetőt Bálint Zsolt írta Katona Gergely technikai segítségével. A képre kattintva olvasható a poszt.

fenytan.jpg

forrás: lepkeskonyvek.blog.hu (2011.09.26)

Múzeumi munkatársak a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának biológus terepgyakorlatán
Múzeumi munkatársak a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának biológus terepgyakorlatán

Éppen tizedik éve már, hogy a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának biológus terepgyakorlata a börzsönyi Királyréten folyik. Korábban minden évben más és más helyszínen volt a tábor, így többek között a Fertőn, Sopron környékén, illetve a Kiskunságban, a Péteri-tónál. A szállást a Börzsönyben a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának kutatóháza biztosította. A terepgyakorlat állattani része július 4. és 8. között zajlott. A gyakorlatot ...

Csorba Gábor kollégánk, az Emlősgyűjteményének vezetője új denevérfajt fedezett fel egy vietnámi erdőben
Csorba Gábor kollégánk, az Emlősgyűjteményének vezetője új denevérfajt fedezett fel egy vietnámi erdőben

"Belzebubról nevezték el azt a denevérfajt, amelyet Vietnámban talált egy magyar közreműködésű nemzetközi kutatócsoport. A kizárólag esőerdőkben élő denevért különösen nehéz befogni, mert a hagyományos csapdákat könnyedén kikerüli."  Csorba Gábor az Emlősgyűjtemény gyűjteményvezetőjeként dolgozik a múzeumban, cikkét (2011.09.15) a képre kattintva nano Hírek oldalon lehet olvasni.

demoni_denever_csorba.jpg

A Madárgyűjtemény munkatársai bemutató madárgyűrűzést tartottak
A Madárgyűjtemény munkatársai bemutató madárgyűrűzést tartottak

A SzIE-ÁoTK biológus hallgatóinak rendezett királyréti zoológiai terepgyakorlaton a Madárgyűjtemény munkatársai bemutató madárgyűrűzést tartottak. A hallgatók megismerkedhettek a madárfogás és gyűrűzés módszereivel. Az esemény fénypontja egy hálóba akadt hegyi billegető ( Motacilla cinerea ) volt. Ez a szép madár hegyvidéki patakvölgyeink kis számú fészkelője.

314119_239855439389674_187367057971846_651891_5129071_n.jpg

A hegyi billegető ( Motacilla cinerea )

forrás: saját (2011.08.22)

Jane Goodall, angol etológus, antropológus és primatológus a Magyar Természettudományi Múzeumban
Jane Goodall, angol etológus, antropológus és primatológus a Magyar Természettudományi Múzeumban

2011 Szeptember 10-én nálunk járt Jane Goodall, angol etológus, antropológus és primatológus, a csimpánzok szociális és családi életének legismertebb kutatója, a tanzániai Gombe Nemzeti Park igazgatója. A híres kutató a magyarországi Jane Goodall Intézet tagjainak tartott zártkörű előadást. Néhány szerencsés kollégánk is találkozhatott vele és lencsevégre kapta.

 

309821_249832055058679_187367057971846_683853_1141962454_n.jpg

forrás: saját (2011.09.12)

Megjelent a Magyarország növény- és állatvilága című könyv
Megjelent a Magyarország növény- és állatvilága című könyv

Megjelent!

Gulliver Kiadó atlaszsorozatában a következő mű:
Kállayné Szerényi Júlia, Merkl Ottó & Főzy István: Magyarország növény- és állatvilága. Gulliver Kiadó, 2011, 64 oldal. ISBN 978 963 9232 61 7

A nagy alakú könyv végigveszi Magyarország fő élőhelytípusainak állat- és növényvilágát. Bevezető fejezetei országunk földtörténeti múltjával, természetvédelmi vonatkozásaival, illetve a hazai állat- és növényvilág tömör áttekintésével ...

Hétpettyes katica – az év rovara 2011
Hétpettyes katica – az év rovara 2011

A National Geographic Magyarország internetes oldalán olvashatjátok Merkl Ottó (a Magyar Természettudományi Múzeum Bogárgyűjteményének vezetője) írását az év rovaráról. A szöveg mellett megcsodálhatjátok Rahmé Nikola magas színvonalú fotóit. Az eredeti cikkért kattints ide. A teljes szöveg itt is olvasható!

Miért pont ez a bogár? Az Év rovara számos szempontnak kell, hogy megfeleljen. Például legyen szabad szemmel is jól felismerhető, vonzó külsejű, ...

Vörös Attila akadémikust, az Őslénytani és Földtani Tár munkatársát választották meg a Magyar Tudományos Akadémia X. Osztályának elnökéül
Vörös Attila akadémikust, az Őslénytani és Földtani Tár munkatársát választották meg a Magyar Tudományos Akadémia X. Osztályának elnökéül

Vörös Attila akadémikust, az Őslénytani és Földtani Tár munkatársát választották meg a Magyar Tudományos Akadémia X. Osztályának elnökéül. A Földtudományok Osztályához tartozó tudományterületek: ásványtan, bányászat, földtan, geodézia, geoinformatika, geofizika, geokémia, geonómia, hidrológia, kőzettan, meteorológia, paleontológia, társadalomföldrajz, természetföldrajz és térképészet.

185223_229720607069824_187367057971846_622168_4977808_n.jpg

forrás: saját (2011.08.01)

Hadirokkant nemesopálok
Hadirokkant nemesopálok

E Vörösvágásról (ma Červenica, Szlovákia) származó két nemesopál egyaránt orosz katonai beavatkozásnak esett áldozatul. A Kubinyi Ferenc ásványgyűjteményéből származó darab 1849. augusztus 7–9-e közt sérült meg, amikor a cári sereg felégette és kifosztotta Losoncot, a másik, itt-ott még opalizáló darab az 1956. október 23/24-én éjjel a Nemzeti Múzeum épületében tomboló tűz martalékává vált.

269983_225236194184932_187367057971846_607200_6731178_n.jpg

A bejegyzés szerzője: Papp Gábor

Tudományra új fajt írtak le a Magyar természettudományi Múzeum dél-koreai expedícióján gyűjtött holyvaanyagból
Tudományra új fajt írtak le a Magyar természettudományi Múzeum dél-koreai expedícióján gyűjtött holyvaanyagból

A múzeum 2010. szeptemberi dél-koreai expedícióján gyűjtött holyvaanyagból leírásra került az első tudományra új faj: egy földalatti életmódú Edaphus-faj, amelyet talajmosásos módszerrel gyűjtött Makranczy György a Jiri-San [csiriszán] hegységben. Az Edaphus genusz Dél-Koreából eddig ismeretlen volt.

From the rove beetle (Staphylinidae) material gathered by the September 2010 expedition of the Hungarian Natural History Museum in South Korea the first species new ...

Megjelent Molnár V. Attila „Magyarország orchideáinak atlasza” (Kossuth Kiadó)
Megjelent Molnár V. Attila „Magyarország orchideáinak atlasza” (Kossuth Kiadó)
253460_210340642341154_187367057971846_553248_2382011_n.jpg

Hazánkban is élnek vadon orchideák?

Igen, bár hihetetlen, de hazánk több táján élnek e szemet gyönyörködtető virágok.Megjelent Molnár V. Attila „Magyarország orchideáinak atlasza” (Kossuth Kiadó)

A Növénytárban található orchidea gyűjteményi anyag is jelentősen hozzájárult a 67 fajt bemutató, több száz fotót tartalmazó kötet elkészítéséhez, többek között az elterjedési adatok teljessé tételével.

forrás: saját ...

Az Állattár munkatársai a ritkának számító nagyfejű futrinka (Dixus clypeatus) példányait találták Pakson
Az Állattár munkatársai a ritkának számító nagyfejű futrinka (Dixus clypeatus) példányait találták Pakson

Az Állattár munkatársai a paksi atomerőmű környékének állatvilágát mérik fel. Grabant Aranka június 8-án a védett Ürge-mezőn ganéjtúrók gyűjtése közben egy ormótlan külsejű, fekete jószágot vett észre, mely a trágyakupacok melletti gyökerek között rejtőzött.

A mással össze nem téveszthető ritkaság a nagyfejű futrinka ( Dixus clypeatus ), amelynek kevés hazai adata leginkább csak a Dunától keletre ismert.

szerző : Merkl Ottó (2011.07.15)

...

Antropológiai vizsgálatok és arcrekonstrukció
Antropológiai vizsgálatok és arcrekonstrukció

A Szépművészeti Múzeum 2011 tavaszán egy átfogó programot indított az Egyiptomi Gyűjteményben őrzött négy mumifikált test vizsgálata céljából.

Múzeumunk dolgozói közül is részt vesznek a kutatásban: Antropológiai vizsgálatokat Dr. Fóthi Erzsébet végzi, az arcrekonstrukciókat Dr. Kustár Ágnes készíti el. Ágnes az Embertani Tár Arcrekonstrukciók gyűjteményének kurátoraként dolgozik a múzeumunkban. Az alábbi videón ő beszél az ...

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

október 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31
süti beállítások módosítása