MNMKK - Magyar Természettudományi Múzeum Blog

Március 15-én nyílik Budapest legújabb múzeuma, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzmúzeuma. A Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont a kézzel fogható és a virtuális pénz izgalmas világát mutatja be látogatóinak, az előbbit az MNB gyűjteményéből származó példányok segítségével. E blogbejegyzésünkben a Pénzmúzeumot, a magyar múzeumok családjának legifjabb tagját köszöntjük a mindenki által ismert forint forgalmi érméken látható védett növények és állatok bemutatásával.

Írta: Bauer Norbert (növénytani rész), Fuisz Tibor (madártani rész), Papp Gábor (numizmatikai rész)

De hogyan is született a jelenleg használatos forint forgalmi érmesor? A rendszerváltás idején államunknak a pénzérméken is feltüntetett neve és egyes címleteken látható címere egyaránt megváltozott. Ez önmagában még nem tette volna szükségszerűvé a forgalmi érmesorozat cseréjét, hiszen például 1989 előtt az alumínium egyforintos egy államnév- és két címercserét is megért. Több körülmény viszont indokolta a lépést. A forgalmi érmesor tagjai különböző kort és stílust képviseltek, ami igen heterogénné tette a sort. Ez csak fokozódott volna a magasabb címletű forintérmék kibocsátásával, ami viszont a pénzromlás miatt elkerülhetetlen volt. Technológiai (és költség-) szempontból is kedvezőtlen volt, hogy az érmék négyféle nyersanyagból készültek, ráadásul a kisebb címletű érmék (kevés magnéziummal ötvözött) alumínium anyaguk puhasága miatt gyorsan elkoptak.

A rendszerváltás előtti utolsó forgalmi érmesor (a két- és ötfillérest ekkor már régóta csak a gyűjtők számára verték). Az egyes címletek megjelenési éve e formájukban: 2 f: 1950, 5 f: 1948 (a terv 1934-ből!), 10 f: 1946 (1950-ig rézötvözetként), 20 f: 1946 (1950-ig rézötvözetként), 50 f: 1967, 1 Ft: 1946, 2 Ft: 1970, 5 Ft: 1971, 10 Ft: 1971 (1982-ig nikkel), 20 Ft: 1982. Fotó: Papp G.

Mindezekre is tekintettel 1991. június 26-án az MNB pályázatot írt ki az új forint forgalmi sorra. (Mivel az infláció miatt a filléreknek láthatóan már kevés „szolgálati idejük” volt hátra, rajtuk lényegében nem változtattak, csak a köriratuk módosult.) 1990. november 13-ig 47 pályamű érkezett be, ezeket két szakmai zsűri értékelte, az egyik magyar képzőművészekből állt, a másik magyar és külföldi numizmatikai szakértőkből. Az általuk legjobbnak tartott tizenegy legjobb pályázat anyagát 1991. december 28-a és 1992. január 19-e között a leendő használók, a nagyközönség is megtekinthette a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében, és szavazhatott is rájuk. A két zsűri véleménye csak az első helyezettben egyezett meg, a „közönségszavazatok” megoszlása viszont ettől erősen eltért, így nem volt meglepő, hogy az MNB akkori elnökének, Bod Péter Ákosnak végső döntése – politikai felhangoktól sem mentes – vitát váltott ki. Az új forgalmi sort végül a mindkét (az összesített szakmai és a közönség-) rangsorban az első néhány helyre került két pályázat felhasználásával alkották meg. Az „írás” (az értékjelzéses oldal) Bartos István „Rege”, a „fej” (a motívumokat tartalmazó oldal) Kósa István „Értékeink” jeligéjű terve alapján készült el, Kiss Nagy András éremművész közreműködésével. Az új – azóta már mindenki számára megszokottá vált – forgalmi forintérmék számunkra különösen kedvesek, hiszen rajtuk ritka hazai növények és állatok motívumai is láthatók.

Az új címleteket tartalmazó első forgalmi érmesor „motívumos oldala”, a sorhoz nem tartozó, de forgalmi érmeként kibocsájtott ezüst kétszázassal. A kétszázason kívül 1992-ben csak a három legkisebb címlet került forgalomba. Forrás: Zomi Numizmatika

És hogy miért kerültek ők rá az érmékre? Mindez az „Értékeink” pályázat benyújtója, Kósa István érdeme. A pénzverde immáron nyugdíjas vésnöke egy interjúban elmondta, természetbúvár barátja, Bercsik Ferenc javasolta neki, hogy történelmi személyek helyett növényeinket és állatainkat örökítse meg az éremterveken. Így aztán bevette magát lakhelye, Csömör könyvtárába, ahol, mint elmondta „hegyekben hozták elém a könyveket”, ezekből merítette az ötleteket. Eredeti pályázati anyagában mind a hét forintérme értékjelzéses oldalán növény- vagy állatmotívum, a túloldalon (az előlapon) pedig a tölgy-, illetve babérkoszorúval övezett régi-új államcímer szerepelt, az utóbbi az éremgyűjtők (és az idősebbek) számára az ezüst egypengősről lehetett ismerős. A végső változatban végül az értékjelzés átkerült a túloldalra és három növény- és állatmotívummal is kevesebb maradt, mert helyüket az egy-, a tíz- és a százforintos érmén az államcímer foglalta el. Érdekes módon így az eredeti tervekhez képest valamennyi motívum más érmére került: a magyar kikerics az egyforintosról a kétforintosra, a magyar nőszirom a kettesről a húszasra, a fehér nagykócsag a tízesről az ötösre, a kerecsensólyom pedig a százasról az ötvenesre.

Kósa István „Értékeink” című pályázatának eredeti gipszmintái. 1 Ft: magyar kikerics, 2 Ft: magyar nőszirom, 5 Ft: magyar kökörcsin, 10 Ft: fehér nagykócsag, 20 Ft: nagy fakopáncs, 50 Ft: túzok, 100 Ft: kerecsensólyom; illetve a közös előlap a címerrel, az államnévvel és a verési évvel. Kósa István szívessége.

2008 óta nem vernek egy- és kétforintosokat, így a négy növény- és állatmotívumos érme közül is egynek búcsút kellett mondanunk. 2009-ben mód lett volna arra, hogy ezt a veszteséget pótoljuk, mivel a papír kétszázast ez évben fémpénzre cserélték, és a forgalmi sor eredeti logikája szerint egy állat- vagy növénymotívumos érmének kellett volna következnie. 2008. október 13-án az MNB internetes szavazásra hívta a lakosságot az új kétszáz forintos érme terveit illetően. Kósa István tervei közül két növény-, két állat- és két hídmotívumos érme között lehetett választani. Az internetnek köszönhetően most egy nagyságrenddel többen szavaztak, mint tizennyolc évvel korábban. A csaknem kétszázezer voks közül 52% érkezett a Lánchídra, 18% a fehér gólyára, 13% a Megyeri-hídra, 8% a nagy fakopáncsra, 6% a cifra kankalinra és 3% a kövér daravirágra, tehát a nagyközönség véleménye ez alkalommal nem az állat- és növényvilágnak kedvezett.

Állatok és növények a 200 forintos érme szavazásra bocsájtott látványképein, melyek Kósa István tervei nyomán készültek: fehér gólya, nagy fakopáncs, cifra kankalin, kövér daravirág (Fotó: MNB). Érdekesség, hogy a nagy fakopáncs lényegében megegyezik az 1991-ben benyújtott húszforintos érmetervvel.

Mielőtt rátérnénk a forint forgalmi sor „természetrajzára”, bemutatunk még egy különös 200 forintos érmét, melyen egy stilizált virágszál ékeskedik. Ezzel a kétszázassal a gyűjtők közül is csak kevesen találkozhattak, hiszen, amint a virágtól jobbra látható „MINTA” felirat tanúsítja, egy még a szavazás eldőlte előtt gyártott technológiai mintáról van szó. A „virágos” kétszázas fizikai adatai (átmérő, vastagság, súly, anyag) megegyeznek a jól ismert „lánchidas” kétszázaséival. Ez az érme arra szolgált, hogy ki tudják tapasztalni a nyersanyag viselkedését a verés közben, illetve a kész mintaérme viselkedését az automatákban. A kétszázas volt Magyarországon az első, két eltérő anyagból készült (bimetál) érme: a belseje Cu75Ni25, a külső gyűrű Cu75Ni4Zn21 összetételű (tehát anyaga belül a tíz- és ötvenforintoséval, kívül pedig az öt- és húszforintoséval egyezik meg). A szintén „kétszínű” százasnak akkoriban még a belső része és a külső gyűrűje is egyaránt acélból készült (mágnessel bárki ellenőrizheti), csak az acéllapkákat eltérő színű bevonattal látták el, tehát „bicolor” és nem „bimetál” érméről volt szó.

Virágmotívummal ellátott 200 forintos érme, technológiai mintaveret. Forrás: Forintportál

Magyar kikerics. Balra: az egyforintos eredeti tervezetén (Fotó: Kósa István), középen: az 1992–2008 között forgalomban volt kétforintos érmén (Forrás: Forintportál), jobbra: a nagyharsányi Szársomlyón (Fotó: Bauer Norbert)

Magyar kikerics (Colchicum hungaricum Janka)

A magyar kikerics (Colchicum hungaricum) nyugat-balkáni elterjedésű növényritkaság. Egyszikű, a kikericsfélék (Colchicaceae) családjába tartozó, hagymás növény. Napsütötte sziklás lejtőkön él, télen–koratavasszal virít. Apró, 3–5 cm-es, fehér, ritkán halványrózsaszín virágai és 1–1,5 cm széles, 4–10 cm hosszú, sűrűn pillás szélű sötétzöld leveleinek köszönhetően könnyen felismerhető. Az egykori kétforintos érmén, az íves tőlevelek és a virág oldalnézete, a faj stilizált, de egyértelmű ábrázolását adja.

Magyarországon csak egy helyen, a Villányi-hegységben, a Szársomlyó hegy déli oldalán él. Felfedezése és tudományos leírása Janka Viktor (1837 – 1890) katona és botanikus, a Nemzeti Múzeum 1870-től önálló Növénytani osztályának első vezetőjéhez köthető. 1867. február 18-án talált rá, a Magyarországról addig ismeretlen növényre, amelyet először a „Colchicum bulbocodioides” fajjal azonosított. Faji önállóságát csak később, 1886-ban ismerte fel és publikálta a Természetrajzi Füzetek hasábjain. Azóta magyar kikerics (Colchicum hungaricum) néven ismerjük e növényt. Ritkasága és különlegessége miatt, hazánkban az első, 1944 óta védett, jelenleg fokozottan védett növényfaj. A magyar kikerics egyetlen hazai élőhelye a Villányi-hegységben, a Duna–Dráva Nemzeti Park engedélyével, túravezetővel látogatható.

Nagy kócsag. Balra: a tízforintos eredeti tervezetén (Fotó: Kósa István), középen: az 1992 óta forgalomban lévő ötforintos érmén (Forrás: Forintportál), jobbra: a tervet ihlető képen (Forrás: Gyere a Tisza-tóra), mely Peterson, Mountfort és Hollom „Európa madarai” című könyvének magyar kiadásából származik.

Nagy kócsag (Ardea alba Linnaeus, 1758)

A nagy kócsag a gödényalakúak (Pelecaniformes) rendjébe tartozó nagytermetű gázlómadár. A faj elterjedési területe hatalmas: az északi félteke melegebb területein, Észak-Amerikában, Európában, Ázsiában, Dél-Amerikában, Afrikában és Ausztráliában is honos. A hidegebb északi vidékekről az európai állományok a mediterrán területekre és Észak-Afrikába, az amerikaiak Közép- és Dél-Amerikába, míg az ázsiaiak Délkelet-Ázsiába vonulnak. A nagy kócsag elegáns megjelenésű, hófehér madár, a nászidőszakban finom szerkezetű dísztollakkal pózol. Lábai egyöntetű feketék, így könnyen megkülönböztethető a kis kócsagtól, amelynek a lábujjai és lábfejei sárgák. Táplálékát elsősorban vízben élő gerincesek: halak, kétéltűek, hüllők, valamint vízi rovarok és kisemlősök alkotják. A nagy kócsagok telepesen fészkelnek, fákra építik gallyakból rótt nagyméretű fészkeiket. A pénzérme a madarat jellegzetes élőhelyén, a sekély vízben gázolva ábrázolja. A gázlómadarakra jellemző hosszú lábak, a hosszú nyak és a hegyes, szigonyszerű csőr kiválóan megfigyelhető. A jobb, behajlított lábánál látható vízgyűrűk a madár lépő pózát ábrázolják, a mozgás érzetét keltik.

A „nagy kócsag” dísztokos forgalmi sor (2019). Forrás: Magyar Pénzverő Zrt.

A vizes területek világszerte a legveszélyeztetettebb élőhelyek közé tartoznak, ezért a vízimadarak védelmét számos nemzetközi egyezmény szavatolja, amelyekhez hazánk is csatlakozott. A nagykócsag-állományokat a 19. századi folyamszabályozások és a mocsarak lecsapolása mellett a hölgyek kalapjainak díszítésére használt tollaikért folytatott vadászat is tizedelte. Európai védelmét épp a dísztollak kereskedelmének korlátozása miatt kezdeményezték. Hazánkban az 1950-es évekre a Kis-Balaton és Velencei-tó jelentette a faj két utolsó mentsvárát, de a hathatós védelemnek köszönhetően mára az állomány megerősödött, a fenti két terület mellett a Tisza-tó és a Fertő-tó nádasaiban is nagy számban költ. Mára a költő párok számát 1800-3000 közöttire becsülik. Az állomány jelentős része egész évben itt tartózkodik, de a hidegebb teleken novembertől februárig a mediterrán területekre vonul. A nagy kócsag a hazai természetvédelem jelképe, a természetvédelmi területeket jelző táblák kék mezőben ábrázolják a szárnyaló madarat. Hazai természetvédelmi besorolása fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 000 Ft. Világviszonylatban hatalmas elterjedési területének és magas egyedszámának köszönhetően a nem fenyegetett (Least Concern) kategóriába sorolja az IUCN (International Union for Conservation of Nature, Természetvédelmi Világszövetség).

Magyar nőszirom. Balra: a kétforintos eredeti tervezetén (Fotó: Kósa István), középen: az 1992 óta vert, 1993 óta forgalomban lévő húszforintos érmén (Fotó: Forintportál), jobbra: a Turi-hasadékban (Fotó: Bauer Norbert)

Magyar nőszirom (Iris aphylla L. subsp. hungarica (Waldst. et Kit.) Hegi)

Az íriszek, vagy magyar nevükön nőszirmok, kertekben és a díszítőművészetben régóta kedvelt növények. Kúszó gyöktörzsű, évelő növények, hosszúkás, kardszerű levelük és különleges szerkezetű virágaik miatt a nőszirom nemzetség könnyen felismerhető. Virágukban a három külső és három belső lepellevél eltérő alakú, a külsők kihajlóak, ennek köszönhetően nősziromvirág mással össze nem téveszthető. A Magyarországon őshonos nyolc nősziromfaj közül a húszforintos érmén ábrázolt magyar nőszirom (Iris aphylla subsp. hungarica) a legritkább, fokozottan védett faj. Jellegzetes ívű leveleinek szépen kirajzolódó ereit még az érmén is hangsúlyozza az alkotó. Kékes- vagy vörösesibolya virágai kb. 6 cm-esek, kihajló külső lepellevelük belső felületét apró, elálló szőrök borítják, ez az érmén elnagyolt, de kivehető.

A „magyar nőszirom” dísztokos forgalmi sor (2019). Forrás: Magyar Pénzverő Zrt.

A magyar nőszirom hazánkban, a Nyírségben, a Zempléni-hegységben, a Tornai-karszton, határainkon kívül pedig Erdélyben, a Kárpátalján és a Felvidéken él. A magyar nőszirmot Kitaibel Pál (1757–1817) írta le 1808-ban, a magyar botanika egyik legfontosabb, és bizonyosan a legszebben illusztrált művében, a Descriptiones et icones plantarum rariorum Hungariae (Magyarország ritka növényeinek leírása és ábrázolása) harmadik kötetében. Kitaibel, az általa Tokaj-hegyalja környékén megfigyelt növénynek az Iris hungarica nevet adta. Későbbi kutatások a növény faji önállóságát kétségbe vonták, a kelet-magyarországi és erdélyi növényt napjainkban inkább alfaji rangon tárgyalják, vagy azonosnak tekintik a szélesebb, európai elterjedésű Iris aphylla fajjal.

Kerecsensólyom. Balra: a százforintos eredeti tervezetén (Fotó: Kósa István), középen: az 1992 óta vert, 1993 óta forgalomban lévő ötvenforintos érmén (Fotó: Forintportál), jobbra: Kókay Szabolcs festményén (tükrözve az érem állásának megfelelően, az eredeti alkotás képe itt látható).

Kerecsensólyom (Falco cherrug Gray, 1834)

A kerecsensólyom a sólyomalakúak (Falconiformes) rendjébe tartozó madár. A sólyomfélék családjának hazai képviselői közül a vándorsólyommal együtt a nagytermetű, robusztus fajokhoz sorolható. A magyarok hitvilágában fontos szerepet töltött be, ugyanis a feltételezések szerint a turult legnagyobb valószínűséggel a kerecsensólyomról mintázták, de az északi sólyom és szirti sas eredetet valló nézetek is ismertek. A család többi hazai képviselőihez: a vércsékhez, kaba- és kis sólyomhoz viszonyítva többszörös a testtömege, elérheti az 1300 grammot. Szárnyfesztávolsága is tekintélyes, a legnagyobb példányoknál 120 cm feletti. Ez a faj hazánkban éri el elterjedésének nyugati határát, a keleti füves puszták jellegzetes faja, a facsoportokkal, sziklákkal vegyes területeket kedveli. Közép-Európától Mandzsúriáig költ, a telet az európai északi populációk egyedei az Arab-félszigeten és Afrika Szahara alatti régióiban, az észak-ázsiaiak pedig Pakisztánban és Dél-Kínában töltik. A füves puszták madaraként táplálékában rendkívül fontos az ürge és hörcsög, ezek téli álma idején pedig a nagyobb madárfajok, elsősorban a galambok, tyúkalakúak és vízi madarak. Bár a sólyomalakúak közös jellemzője és kiváló elkülönítő bélyege a felső csőrkáván található csőrfog, valamint az alsó csőrkáván ennek megfelelő bemélyedés, a pénzérmén e kisméretű bélyeget nem lehetett megjeleníteni. A sólyomalakúakra jellemző, de ennél a fajnál nem túl erős barkót azonban kiválóan megörökítette a pénzérmét tervező Kósa István. A sólymokra jellemző hosszú, becsukva a farokkal csaknem egyező vagy annál hosszabb szárny is remekül ábrázolt faji bélyeg.

A „kerecsensólyom” dísztokos forgalmi sor (2020). Forrás: Magyar Pénzverő Zrt.

Hazai állománya az Európai Unióban a legjelentősebb, ezért Magyarország különösen fontos szerepet játszik a faj európai védelmében. A pénzérme első kibocsátásának idején, 1992-ben, ez a faj már fokozottan védett természeti értékeink közé tartozott. A világ ragadozó madarait és sólymait rendkívüli mértékben megritkította az intenzív mezőgazdaságban rovarirtó szerként alkalmazott DDT. A táplálékláncban felhalmozódó méreg az egyedek közvetlen pusztítása mellett a madarak tojásainak héját is meggyengítette, azok a kotló madár súlya alatt összetörtek. Az állományok huszadik század hatvanas-hetvenes éveiben a kipusztulás szélére sodródtak. Hazánk az első országok között tiltotta be a DDT alkalmazását, és ennek köszönhetően mára a Magyarországról időlegesen kipusztult vándorsólyom és a megritkult kerecsensólyom költőállománya is többszörösére nőtt. Ritkaságát és hazai fontosságát alátámasztja az a tény, hogy ennek a fokozottan védett madárfajnak az eszmei értéke a legmagasabb kategóriába sorolt: 1.000.000 Ft. Világviszonylatban is védelemre szorul, az IUCN besorolásában veszélyeztetett (Endangered) besorolást kapott.

Bízunk benne, hogy blogcikkünket mind a természet kedvelői, mind az éremgyűjtők szívesen fogadták. Mivel a forint emlékérmék közül is jó néhány természetrajzi – elsősorban természetvédelmi – tematikájú, terveink szerint a későbbiekben is jelentkezünk hasonló írásokkal az MTM-blogon.

Köszönetnyilvánítás

A blogcikk elkészítéséhez segítséget nyújtott: dr. Bódi-Schubert Anikó (MNB), Katus Magdolna (MNB), Kókay Szabolcs természetfestő, Kósa István éremművész, vésnök, Sebők Miklós (Magyar Pénzverő Zrt.), Üllei-Kovács Krisztina (Magyar Pénzverő Zrt.), Zomi Szabolcs (https://zominumizmatika.hu/) és a Forintportál.