Írta: Matuszka Angéla (Magyar Természettudományi Múzeum, Könyvtár)

Megismerkedésük is egy sorsszerű, történelmi véletlennek köszönhető.

Hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Margit 1925-ben született Pacsán, a Hertelendy kúriában. Gyermekkorát falusi környezetben töltötte, s a nemesi birtokos családok gyermekeinek életét élte: lovagolt, teniszezett, és a budapesti Szent Szív (Sacré Coeur) Társaság Nyelvmesternőképzőjére iratkozott be. Az 1942‒43-as tanévben végzett, de terveit és álmait – hogy művészettörténetet tanul – elsöpörte a világháború, majd a Rákosi-korszakbeli üldöztetés. Sok próbálkozás után végül Keszthelyre került, ahol az államosított Festetics kastélyban lett takarítónő és fűtő. 1955 őszén itt ismerkedett meg az 1951-ben Budapestről vidékre kitelepített és a közeli Balatongyörökön élő Széchenyi Zsigmonddal. Bizonytalan körülményeik miatt csak 1959-ben házasodhattak össze, de már abban az évben visszaköltözhettek Budapestre. Minden energiájával, a híres gyakorlati érzékével segítette Széchenyit könyveinek megjelentetésében, gépelte, javította a kéziratokat. Felesége támogatásáról Széchenyi többször írt könyveiben, például az 1958-as kiadású Nahar ajánlásában: „Manginak – aki az egész kéziratot letisztázta! ...”. Férjét az utolsó afrikai vadászútjára is elkísérte 1964-ben. Ez már a második expedíció volt, amely a Magyar Természettudományi Múzeum 1956-ban, a budapesti harcok során leégett, Európa-hírű Afrika kiállításának állatpreparátumait pótlandó, Afrikába indult. Ez a két gyűjtőút lett a mai napig tartó kapcsolat alapja, amely a híres vadászt és feleségét múzeumunkhoz kötötte.

Széchenyi korai halála után a Művelődési Minisztérium a fegyvereit, majd az 1945 után megmaradt egyetlen és élete végéig folyamatosan gyarapított gyűjteményét, a könyvtárát is megvásárolta a múzeum számára. S ettől kezdve Mangika munkatársunk lett, a Széchenyi Vadászati Könyvgyűjtemény kezelője. Ő írta a gyűjtemény első leltárkönyvét, részt vett a könyvek többszöri költöztetésében, amíg jelenlegi, véglegesnek szánt helyükre nem kerültek. Mindig emlegette személyes beszélgetéseink során, hogy „ha tudnád, hányszor költöztettem én ezt a könyvtárat”. Tevékeny részt vállalt az 1998-ban – férje születésének 100. évfordulójára – megrendezett Széchenyi Zsigmond kiállításunk szervezésében is.

Nyugdíjazása után is bejárt a gyűjteménybe, és bárhogy múltak is az évek, telefonon, de akár személyesen is mindig érdeklődött: rendben van-e a gyűjtemény, hányan látogatják. S mi, akik olyan szerencsések vagyunk, hogy a könyvtárat mindennap láthatjuk, megértjük szeretetét és aggódását. A gyűjtemény, majd’ négyezer kötetével az egyik legnagyobb és legértékesebb vadászati könyvgyűjtemény Magyarországon. Olyan gazdag régi anyaggal, mint Mária Terézia és II. József vadászati rendeletei, a vadászati kézikönyvek és vadászati szótárak a 18. századból és még sorolhatnánk. A könyvtár legrégebbi kötetét 1696-ban adták ki. Természetesen – s milyen könnyedén mondjuk ezt – a könyvek között megtalálható Pák Dienes Vadászattudománya, az első magyar nyelvű vadászati munka csodaszép, aranyozott, zöld bőrkötésű példánya. Amikor utoljára találkoztunk, Széchenyi Zsigmond fotóiról, a vadászati világkiállításról beszélgettünk, és a könyvtár akkor is szóba került.

Igaz barátot veszítettünk el.