Új taggal bővült a hazai darázsfauna: a mediterrán lopódarázs (Sceliphron madraspatanum) megjelent Magyarországon. Érkezése nem volt váratlan, hátterében vélhetően nem behurcolás áll, hanem a klímaváltozással összefüggő természetes, északi irányú terjeszkedés.

Szerző: Vas Zoltán (Magyar Természettudományi Múzeum, Hártyásszárnyúak gyűjteménye)

A lopódarazsak (Sceliphron- és Chalybion-fajok) a fullánkos hártyásszárnyúak közé tartozó, magányos életmódú rovarok. Nevük a lopótökre emlékeztető, hosszú, karcsú nyelű potrohukra utal, nem pedig arra, hogy ne tisztelnék mások tulajdonát. Nagyobb testű, 1,5–3 centiméteres, feltűnő színezetű darazsak: a Sceliphron-fajok fekete alapon sárgával vagy vörösesbarnával mintázottak, a Chalybion-ok alapszíne pedig fémesen-kékesen csillogó, „metálfényezett” fekete. Magyarországról mostanáig egy Chalybion-fajt és négy Sceliphron-fajt ismertünk. Az acélkék lopódarázs (Chalybion femoratum), a gyakori lopódarázs (Sceliphron destillatorium) és a feketetorú lopódarázs (Sceliphron spirifex) őshonos fajok, míg a barnalábú lopódarázs (Sceliphron curvatum) Ázsiából, a feketenyelű lopódarázs (Sceliphron caementarium) pedig Amerikából Európába behurcolt jövevényfajok. Emberi környezetben leggyakrabban a barnalábú és a feketenyelű lopódarázzsal találkozhatunk, ezek mostanra gyakoribbnak tűnnek, mint a gyakori lopódarázs.

Ebben az évben pedig újabb fajjal bővült a hazai lopódarázs-paletta: „megérkezett” a mediterrán lopódarázs (Sceliphron madraspatanum). Ezt a fajt a források közt idézett 2014-es faunisztikai munka már Magyarországról egyelőre nem ismert, de várhatóan megjelenő fajként tüntette fel. Hét évvel később elő is kerültek az első hazai példányok. A faj első előfordulási adatai az ország déli részéről származnak, a Csongrád-Csanád megyei Marosleléről és (a Szegedhez tartozó) Gyálarétről. Az augusztus és szeptember során megfigyelt legalább hét nőstény példány közül kettő – a hazai előfordulás úgynevezett bizonyítópéldányaként – a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) gyűjteményébe került (megfigyelők: Paulovics Péter és Gyurkovics Henrik; gyűjtő: Paulovics Péter). A Sceliphron madraspatanum Magyarországon is felbukkant alfaja (ssp. tubifex) a Mediterráneumban őshonos, így megjelenése hátterében vélhetően nem behurcolás áll, hanem a klímaváltozással összefüggő természetes, északi irányú terjeszkedés, amelyre egyébként számtalan más állatcsoportban is egyre több példát találhatunk az utóbbi években.

A mediterrán lopódarázs (Sceliphron madraspatanum tubifex) egyik maroslelei bizonyítópéldánya (balra, fotó: Szőke Viktória, MTM) és egy Gyálaréten megfigyelt példány (jobbra, fotó: Gyurkovics Henrik)

A lopódarazsak nagy termetükkel és feltűnő színeikkel ösztönösen tisztes távolságtartásra késztetik az embert, ám szúrásukat szinte lehetetlen kiprovokálni (hacsak puszta kézzel meg nem fogjuk őket, ezt azonban elég könnyű elkerülni). A pókoknak azonban van miért tartaniuk a lopódarazsaktól. Valamennyi lopódarázs notórius pókgyilkos, áldozataikat fullánkjuk szúrásával véglegesen lebénítják, majd sárból tapasztott ivadékbölcsőikben eleven táplálékul szolgálják fel a pórul járt pókokat a darázslárvák számára.

A lopódarazsak horrorfilmekbe illő életmódjáról blogunk egy korábbi cikkben részletesebben is olvashat, még részletesebben pedig a Darazsak – Gesta Hymenopterorum című könyvben.

Források:

Vas Z. & Józan Zs. 2014: Új adatok és határozókulcs Magyarország lopódarázs faunájához
(Hymenoptera: Sphecidae). (New data and key to the Mud-Dauber fauna of Hungary (Hymenoptera: Sphecidae)). – Natura Somogyiensis 24: 157–164.

Paulovics P. & Vas Z. 2021: First record of Sceliphron madraspatanum (Fabricius, 1781) from Hungary (Hymenoptera: Sphecidae). – Folia entomologica hungarica 82: 55-58.