Magyar Természettudományi Múzeum Blog

Előző blogbejegyzésünk egy perm időszaki apró kétéltű és egy jura időszaki dinoszaurusz, a Komlosaurus lábnyomairól szólt. A Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tára azonban fiatalabb korokból – a miocénből – is őriz lábnyomokat. Némelyikük annyira különleges, hogy nem is lábnyom…

Orrszarvúnyomok a kőben az ipolytarnóci bemutatóhelyen. Az eredeti lelőhelyükről begyűjtött lábnyomos homokkőlapok legszebb darabjai a Magyar Geológiai Szolgálat Stefáni úti palotájában láthatók, de néhány szép lábnyomos kőtömböt a Magyar Természettudományi Múzeum is őriz (fotó: Főzy István)

Írta: Főzy István (Őslénytani és Földtani Tár)

Az ipolytarnóci nyomok

Magyarországon a legtöbb és legjobb megtartású fosszilis lábnyom a méltán nevezetes Ipolytarnócon található. Az itteni lábnyomok miocén korúak, és a legújabb radiometrikus koradatok szerint úgy 17,5 millió évesek. Több ezer ősállati lábnyomot ismerünk innen. A leggyakoribbak az orrszarvúak jellegzetes, tenyérnyi nyomai. Gyakoriság szerint a második helyen állnak a „kisszarvasnyomként” leírt leletek. Könnyen lehet, hogy ezeket valójában több, különböző fajba sorolható párosujjú patás hagyta hátra. Gyakoriak az apró madárnyomok is – ezek biztosan több fajt képviselnek. A ragadozók lábnyomai ritkák, de szintén változatosak. Az egykor élt állatok inni és dagonyázni járhattak egy hajdani forráshoz. Iszapba mélyedt lábaik nyomát vulkáni hamu temette be és őrizte meg éppen úgy, mint a körülöttük lévő erdőből származó ősnövényeket.

Az ipolytarnóci kiállítási csarnok, ahol a több száz kiváló megtartású miocén ősállati lábnyomot eredeti helyzetükben mutatják be a látogatóknak (fotó: Főzy István)

Ipolytarnóc leglátványosabb ősállati lábnyomai – az orrszarvúnyomok – Tasnádi Kubacska András nagyszerű könyvének borítóján

Medvetalp benyomata a lávakőzetben?

A Természettudományi Múzeum őslénytani gyűjteményében található az a formátlan, súlyos kődarab, amely leltári cédulája szerint egy „bal medvetalp lenyomatát” őrzi. A példány mellett elhelyezett, 1928-ban kelt levél részletesen beszámol a kő történetéről. Az írásból kiderül, hogy a követ egy bizonyos Viski Károly gyűjtötte Gyöngyössolymoson „… a falu északi szélén lévő hídon túl, a patak medrében lévő terjedelmes hordalék felszínéről”.  A levél személyes hangvételű, a gyűjtő bizonyára jól ismerte a címzettet, aki talán Tasnádi Kubacska András paleontológus lehetett, bár akkoriban ő még nem a múzeumban dolgozott.

A levél nyelvezete választékos, érezhető, hogy nem akárki írta. Olvassuk hát tovább! „A követ fölvettem, s íme haza is hoztam, mert első tekintetre feltűnt formája, (értsd: a rajta lévő mélyedésé), mely egy bal medvetalp formájára emlékezetet. (Magam-féle filológusnak ilyenkor talán bátrabban működik a fantáziája, mint a fegyelmezett paleontológusé.) Szakember eddig csak egy látta, Noszky [a környéket kiválóan ismerő geológus], aki kereken kijelentette, hogy szó sem lehet róla. «Igen, ha homokkőben volna» – mondotta.” A mélyedés ugyanis egy miocén korú, mátrai andezitben, azaz vulkáni kőzetben található)

De a filológus nem nyugodott bele a geológus első fokon meghozott ítéletébe. Noszky véleményét „tisztelettel megfellebbezte” másodfokon a címzettnél, és „mindjárt harmadfokon is br. Nopcsa úr őméltóságánál” (Nopcsa korának kiemelkedő paleontológusa volt), és tisztelettel kérte, hogy a „dolgot megvizsgálni méltóztassanak”!

Viski pontosan leírja azt is, hogy ő mit lát a kőben: „Látom a jól belekent sarkot, a hüvelyket, a többi lábujjbegy lenyomatát, sőt a szőrcsomókét is. Látom, hogy amint a még meg nem keményedett anyagba belelépett, hüvelyke felől felbuggyant az anyag, mint mikor agyagba lépünk, s hogy a lépés súlya alatt a tufa összelapultabb, tömörebb, a darabon vékonyabb. Bármiként vélekedtek is, a követ megtartom magamnak. Még akkor is, ha kimondjátok, hogy az egész laikus káprázatnál nem egyéb. Mint a természet érdekes játéka is megérdemli, hogy a maga mulatságára s esetleg más emberek ámítására megőrizze az ember.”

Eddig a levél. A kő – amely nem egyéb, mint egy patakmederből felemelt görgeteg – végül mégis a múzeum gyűjteményében kötött ki – s ennek most mindannyian csak örülhetünk.

A gyöngyössolymosi medve lába nyoma – andezitgörgeteg a patakmederből. Geológus szemmel nézve alakja még furának sem igen nevezhető. A példány múzeumunk gyűjteményében található

A befejező részben kiderül, Samu lábnyoma valóban Samué-e, szaladgáltak-e embergyerekek az eocénban, és az is, hogy az emberi fantázia valóban határtalan.

Az írás a szerző egy korábbi, az Élet és Tudományban megjelent cikke alapján készült.