Szúnyog, bolha, poloska – nem örülünk az ilyen vérszívóknak, de nem is szokatlanok. Néha azonban olyan állatok is belénk bújnak, amelyek egyébként sosem tesznek ilyet.

 Írta: Lazányi Eszter (Magyar Természettudományi Múzeum, Soklábúak Gyűjteménye)

A teljesség igénye nélkül következik néhány esettanulmány. Közös bennük, hogy nem közismert élősködőkről van szó, hanem olyan fajokról, amelyeknek egészen más az életmódja, és normális esetben inkább kerülik az embert, mintsem belémásznának. Szintén közös, hogy egyik esetben sem történt komoly egészségkárosodás.

 Orrbagócs emberi szemben

A kifejlett orrbagócsok (Oestridae) erősen szőrös, dongószerű legyek, csökevényes szájszervvel, mely már nem alkalmas táplálkozásra. Párkeresési viselkedésük különleges: az egyedek kimagasló pontokon gyülekeznek (pl. dombon vagy hegytetőn – ezért hívják ezt a viselkedést „hilltopping”-nak), és a nőstények az ott gyülekező hímekből választanak párt.

A nőstények elevenszülők: egy anyaméhszerű képződményben őrzik a fejlődő petéket, és abban az utolsó pillanatban, amikor már lárvává alakulnának, akkor rakják le őket a gazdaállat (pl. juh, kecske, antilop, teve, szarvas, őz) orrnyálkahártyájára. A lárva ezután az orrüregben vagy a garatban fejlődik, majd az orron vagy szájon keresztül távozva bebábozódik a talajban. 

Néha a kirándulóknak is lehet kellemetlen találkozásuk ezekkel a legyekkel, hiszen ha a nőstény nem talál gazdaállatot, kénytelen más megoldásként az emberi szembe rakni a lárvákat (egy ponton túl nem tud már várni, különben a lárvák a testében kelnek ki és abba belehal). De nem kell aggódni, a lárvák nem fúrják magukat a szembe, csak kötőhártya-gyulladást okoznak.

Kifejlett Pharyngomyia picta a Múzeum Kétszárnyúak gyűjteményéből (fotó: Lazányi Eszter)

A képen látható Pharyngomyia picta nevű faj Magyarországon a gímszarvasállományokban okozhat tömeges fertőzést, de dámszarvasban, őzben is megtalálták már. A világon az első hivatalos adat emberi szemből eltávolított lárváiról 2009-ből származik: Zalaegerszegen egy mezei munkás úgy érezte, mintha egy kavics ütődött volna a szemének. Másnap a szemészeten derült fény a fájdalom okozójára: a doktornő először kis fekete-fehér csíkokat látott a beteg alsó szemhéjánál. Eltávolította az egyiket,majd a többi mozogni kezdett. Számos (6–8) apró, első stádiumú Pharyngomyia picta lárvát távolított el a páciens szeméből, akinek a szempirossága és fájdalma ezt követően azonnal enyhült, és egy-két nap alatt meg is gyógyult. A kezelés mindössze antibiotikumos szemcseppből állt. Másnap előkerült még 2–3 lárva, de több már nem.

A beteg szeméből kiszedett egyik Pharyngomyia picta lárva mikroszkópos képe (fotó: Lazányi Eszter)

Százlábú vs. ember

Fogínygyulladásról és annak okairól sokszor hallunk, főleg a reklámokban, de a következőhöz hasonló kiváltó okot nehéz elképzelni – pedig megtörtént. 

Angliában 1972-ben egy 38 éves nő a bal alsó állkapcsában érzett fájdalomra panaszkodott. Orvoshoz ment, ahol megröntgenezték. A röntgen kívülről nem látható nagy lyukat mutatott ki a fájó fogban. Másnapra már annyira fájt a foga, hogy altatásban eltávolították. Miután a fogat kitették egy tálcára, kigurult belőle „valami”, ami később egy kis barna százlábúnak (Lithobius forficatus) bizonyult – mind Angliában, mind Magyarországon ez az egyik legközönségesebb százlábú faj. Feltehetően alvás közben mászott a beteg nyitott szájába, majd bekuckózott a lyukas fogba, mert a százlábúak szeretik az olyan kis búvóhelyeket, amelyek pontosan körülölelik őket (hozzá kell tennünk, hogy a páciensnek több foga is hiányzott a szomszédos fogak közül, szóval nem mindennapi a körülmények összjátéka).

Lithobius forficatus a természetben (fotó: Korsós Zoltán)

A százlábúak mind ragadozók, méregmiriggyel összekötött állkapcsi lábaik a fegyvereik. Embert csak védekezésből harapnak meg, az okozott sérülés összefügg a méretükkel – mivel csak a trópusokon élnek hatalmas százlábúak, Magyarországon nem kell tartanunk harapásuktól. A fenti esetben a fogfájást az állat harapása okozhatta, amit a kellemetlenné vált helyzet és csapdába esettség válthatott ki.

Ezerlábú vs. ember

Az ezerlábúak mind növényevők; rendkívül fontos szerepet játszanak az avar lebontásában. Az embert nem tudják megharapni, de a szelvényenként elhelyezkedő védekező méregmirigyeik váladéka rossz szagot, égő érzést okozhat a bőrön (e mirigyeket használják a természetben a ragadozók elleni védekezésben). A mirigyváladék összetétele csoportonként változó, és a benne lévő vegyületek sok esetben az állatvilágon belül csak az adott csoportban fordulnak elő. Az alábbiakban két érdekes esetről lesz szó, amikor az emberi nyálkahártya érzékenyen reagált a vaspondrók védekező váladékára. 

Törökországban 2004-ben egy 14 éves fiú hosszabb ideje tartó égő torokról, altáji fájdalmakról panaszkodott orvosának. Az időnként beszedett fájdalomcsillapítók nem hatottak. Végül a fiú torkából és székletéből pici (kb. 13mm-es) ezerlábúakat (Nopoiulus kochii) távolítottak el. Saját elmesélése alapján nyaranta sokszor ivott vizet patakokból, kevésbé tiszta víztározókból – valószínűleg ott nyelhette le pete vagy első-második stádiumú lárvaként az állatokat. Ez a faj Törökországban gyakori, megtalálható emberi környezetben is (kertekben, parkokban, mezőgazdasági területeken).

Nopoiulus kochii a természetben (fotó: Korsós Zoltán)

Egy ötéves iráni kisfiút 2005-ben elvittek a teheráni parazitológiai intézetbe. Szülei elmondása szerint a megelőző 3–4 hónapban összesen 150–200 ezerlábú távozott a végbélnyílásán keresztül (nem okozott klinikai tüneteket, az orvosok egy jó ideig képzelgésnek hitték a szülők szavait). Negyven példányt össze is gyűjtöttek. Az állatok a Brachyiulus lusitanus fajhoz tartoztak, mely gyakori emberlakta területeken.

Brachyiulus lusitanus a természetben (Fotó: Korsós Zoltán)

Tiszta, rendezett vidéki házak környékén is megszokott az ezerlábúak jelenléte, a házakba is betévednek. Idővel a kisfiú székletének tünetei alapján belső élősködőkre gyanakodtak az orvosok, ezért ezek elleni gyógyszereket kapott. Ezek nem használtak, és kolonoszkópiával sem találták meg a szervezetében az élősködőket. Mindenesetre a kolonoszkópia után nem került elő több ezerlábú.

Felhasznált irodalom

Gelbier S. & Kopkin B. 1972: Pericoronitis due to a centipede. A case report. – British Dental Journal 133: 307–308. https://doi.org/10.1038/sj.bdj.4802913

Ertek M., Aslan I., Yazgi H., Toruni H. C., Ayyildiz A. & Tasyaran M. 2004: Infestation of the human intestine by the millipede Nopoiulus kochii. – Medical and Veterinary Entomology 18: 306–307. https://doi.org/10.1111/j.0269-283X.2004.00507.x

Mowlavi Gh., Naddaf S. R., Rezaeian M., Najafi N., Lucio-Forster A. & Bowman D. D. 2009: Apparent pseudoparasitism of the alimentary canal of a 5-year-old child by the millipede Brachyiulus lusitanus (Diplopoda: Julidae). – Parasite 16(2): 161–163. https://doi.org/10.1051/parasite/2009162161