Kázmér napján fordulatos történettel emlékezünk montírozott barnamedvénk eredetijére, akiről kiderül, tényleg Kázmér volt-e vagy sem. Ha nem, akkor ki volt Kázmér? És mi köze hozzá Horthynak vagy a miskolci párttitkárnak?
fotó: György Zoltán
Írta: Kispál István
A Borsod megyei Szin községhez tartozó szelcepusztai vadászbirtok és vendégház 1934-ben került az Államkincstárhoz, a vadászati jog Horthy Miklós kormányzóra szállt. 1934-ben lekerítettek egy-egy területet medvéknek és szarvasoknak.
Szederjei Ákos erdőmérnök visszaemlékezése a medvetelepítésről: „A kerítés elkészültével 1935-ben történt a medvék telepítése, két pár kifejlett medvét hoztak, valószínűleg Lengyelországból. A még élő helybeliek emlékeznek arra, hogy a medvék nagy ládákban érkeztek a színi állomásra, ahonnan az erdészet öszvér fogatai hozták fel őket a medvés kertbe. A falusiak a mackóknak csodájára jártak, hiszen jó húsz éve már nem volt medve arrafelé. A kerítésbe zárt medvék nevére is emlékeznek, a nagyobbik hímet Kázmérnak, párját Jázminnak hívták. A medvéket állandó személyzet gondozta, etette meghatározott időben. A kertnek két kapuja volt, észak és dél felé. A medvéket terménnyel, zabbal, kukoricával etették, de bőven kaptak gyümölcsöt is, hiszen a szűk, bekerített helyen nem sokat találhattak. Időszakosan lóhúst is kaptak, az öreg, beteg vagy sérült, lába törött jószágokat olcsón meg lehetett vásárolni. A kedvező élőhely és a jó bánásmód következtében a medvék néhány év alatt szépen elszaporodtak, a háború idején, 1943–44-ben számuk meghaladta a húsz darabot.”
A medvék olykor kiszöktek a vadaskertből. Szederjei Ákos leírása szerint egyszer előfordult, hogy az egyik medve a közeli Szögliget szilváskertjébe ment csemegézni. A falubeliek bosszúsak voltak, mert előző nap is megdézsmálta a gyümölcsöst. Amikor észrevették a szilvafán a vadállatot, körülállták a fát, és nekiszegezték vasvilláikat. A medve láthatóan megijedt, de nem mozdult. A falusiak ekkor köveket hajigáltak felé, majd hosszú póznákkal döfködték, de nem sikerült elűzni. Végül a póznák végére kötött égő fáklyákkal kezdték ütni, ahol érték, mire végre leereszkedett. A falusiak szerteszét szaladtak, és a medve is elmenekült.
Illusztráció: Takács Márta
A vadaskert állatait 1944-ben a front közeledtével szélnek eresztették. 1950-ben sokfelé látták nyomukat, később, 1972-ben, majd 1989-ben már csak elvétve. Azóta viszont nem észlelték a medvék jelenlétét a területen.
„Horthy medvéi” közül tehát az egyik elsőként telepített nagy hím egyedet hívták Kázmérnak. Az 1950-es években ő is eltűnt a többi medvével együtt…
A mi Kázmérunk nem az a Kázmér
Az 1980-as években a miskolci párttitkár és köre látogatást tett szovjet testvérvárosukba, Vologdába. Az „elvtársi” vacsorán megemlítették a magyarok, hogy Horthy Miklósnak volt egy medveparkja Szelcepusztán, ami már megszűnt. A szovjetek azonnal intézkedtek, levélben értesítették a magyar elvtársakat, hogy hamarosan küldenek két medvebocsot. Az erdészetnek nem volt tapasztalata a medvetartásban, így volt némi kapkodás, mit kezdjenek velük. Lekerítettek egy 2,2 hektáros területet , a medvetartással és a megfelelő körülmények kialakításával kapcsolatban pedig az előző történetből ismerős Szederjei Ákos tanácsát kérték.
Illusztráció: Takács Márta
1984-ben vagy ’85-ben megérkezett a két – valószínűleg hím – bocs. Egyikük nem sokkal később elpusztult veseelégtelenségben. A megmaradt bocs sok gondot okozott, és a tartási körülmények sem voltak a legmegfelelőbbek. A medve, ahogy nőtt, egyre agresszívabb lett, még gondozóját is megtámadta. Attól is tartani lehetett, hogy kiszabadul, ezért négy éves korában végül le kellett lőni.
Csontjait és koponyáját – homlokán a golyóvágta lyukkal – a múzeum Emlősgyűjteményében őrizzük. A medve ma látható formájában Sipos György preparátor munkája.
Ezt a medvét Szelcepusztán senki nem hívta Kázmérnak. Valószínű, hogy valaki összekeverte a Horthy-féle medvével, így lett a neve Kázmér a múzeumban…
Illusztráció: Takács Márta
Kázmér, a montírozott medvepreparátum ma már nem agresszív, sőt ő a múzeum egyik legnépszerűbb kiállítási példánya.
Illusztráció: Takács Márta
Kázmér a kedvenc a természetbúvár-teremben
Az adatokat Kadlicsek János volt főerdész és Liptai Gábor volt igazgató közölte Szelce-pusztáról. A múzeumunk részéről Izsák Imre kollégánk járult hozzá nélkülözhetetlen információkkal a medve igaz történetének kiderítéséhez.
További források:
- Jósvafői Helytörténeti Füzetek 33.
- Vásárhelyi (Porumba) Jenő gyűjteménye
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
