A Magyar Természettudományi Múzeum ludovikai frontjával szemben egy nagyméretű kőzettömbökből álló, a Google térkép műholdfelvételein is látható szabadtéri kiállítást lehet megtekinteni. Ennek a felét most egy kerékpárgyűjtő és -kölcsönző állomás létesítése miatt áthelyeztettük az út túloldalára. Ez alkalomból a „kőreptetésről” készült néhány felvétel bemutatása mellett a múzeumi kőpark történetével és szerepével is foglalkozunk.
Írta: Papp Gábor (MTM, Ásvány- és Kőzettár)
Az áthelyezett kőzettömbök az áttelepítés előtt
Az időösvény – avagy kőpark – eddigi elrendezése a Google műholdfelvételén
Bár a védett múzeumi környezetet nélkülöző kőtömböket olykor kutyafésülő állványként, ülőkeként vagy mászókaként is hasznosítják, emellett csaknem negyedszázada teljesítik rendületlenül alapvető funkciójukat, a „kézzel fogható” földtudományi ismeretterjesztést.
A kőtömböket nézegető és fémtáblákba gravírozott feliratukat böngésző érdeklődők tekintélyes száma alapján a jellegzetes hazai kőzetekből összeállított, azok keletkezési időrendjében elhelyezett bemutató népszerű a múzeumlátogatók és az erre járók körében. A nemzetközi geoládakereső mozgalom (geocaching) egyik budapesti célpontjaként – amint az egyik itteni geoláda weblapján – olvasható üzenetből is kitűnik – messzi földről érkező látogatók is felkeresik, egy alkalommal még Új-Zélandról érkezett geoládakutatóval is találkoztunk. Már az áthelyezés utáni első nap délelőttjén is egy geoládakereső német házaspárba botlottunk a kőtömbök mellett. A mozgalom honlapján számtalan felvétel található a kőzetekről az őket felkereső érdeklődőktől – és érdeklődőkkel.
Geoláda-keresők által az egyik kőtömbről (ammoniteszes mészkő) a geoláda weblapjára feltöltött kép (forrás)
A néha csapatostul érkező külföldi geoládakutatókon kívül a szorgalmi időszakban olykor hazai csoportok is felbukkannak, ugyanis a „kőparkot” az egyetemi oktatás szintén hasznosítja: az ELTÉ-nek a Magyarország földtanával alapszinten ismerkedő hallgatói számára szolgálnak egyfajta terepgyakorlat-pótlékként.
Az 1996-ban átadott kiállítás két „becenévre hallgat”, amint azt a létesítésekor kiadott kis ismertető címe is mutatja „Időösvény – kőpark a Múzeum előtt”. A füzetet az „időösvény” ötletgazdája és megvalósítója, dr. Főzy István geológus, paleontológus írta, aki akkor az MTM közművelődési osztályvezetője volt, ma pedig az Őslénytani és Földtani tár főmuzeológusa. Részben e kiadvány felhasználásával született egy on-line letölthető foglalkoztató füzetke is az Egyesület a Környezet-Egészségügyért kiadásában.
A Főzy István – a kőpark létrehozója – által írt ismertető és foglalkoztató füzet
Treiber Zsuzsa által szerkesztett ismertető és foglalkoztató füzet a kőparkról
Aki nem tudná személyesen fölkeresni a kőparkot, az Europeana honlapon megtalálható képek és leírások segítségével ismerkedhet meg vele.
A több százmillió évet átfogó időösvény két ütemben létesült. Az első 14 kő még az MTM ludovikai elhelyezésének kezdetén, a volt lovarda (1958–1990 közt Alfa mozi) épületében megnyílt első kiállításokhoz kapcsolódva érkezett 1996-ban. Az „időrendbe” csak 13 kőzettömböt állítottak be, a legfiatalabb, süttői édesvízi mészkő tömb a kiállítások akkori bejáratához vezető út mellé került, és a múzeum nevét vésték rá.
Az MTM nevét viselő kőzettömb képe egy cseh geoládás oldalról
A második 14 kő a második nagy múzeumi beruházási ütem során (az új kiállítási terek, a mélygarázs és mélyraktárak építése) érkezett 2004-ben, dr. Szendrei Géza, az MTM Ásvány- és Kőzettár akkori vezetőhelyettese jóvoltából, akit Lelkesné dr. Felvári Gyöngyi segített munkájában. E kőtömbökből csak 12 „állt be a sorba”, egy kovásodott riolittufából faragott malomkő az új bejárat közelébe került, egy sérülékenyebb homokkőtömb pedig a múzeum belső udvarára.
A malomkőnek faragott kovásodott riolittufa egy – a pólóján is a mozgalmat hirdető – a geoládakeresővel (forrás)
A tekintélyes súlyú kövek „ideutaztatását” nem kis felderítő és szervező munka előzte meg, és még a kisebb léptékű mozgatásuk sem egyszerű feladat, ráadásul erre most nem először kellett sort keríteni. A legnagyobb átrendezésre 2004-ben, a mélygarázs lejáratának kialakításakor, egyben az időösvény kibővítésekor került sor.
Emlék a kőpark 2004-es bővítése idejéről
Egy ízben egy távfűtővezeték korszerűsítése miatt kellett a kőtömbök egy részét kiemelni, majd visszahelyezni, ugyanis az elhelyezésükkor nem sikerült kiderítenünk, hogy a tervezett hely egy része alatt pont ott van a vezeték. A mostani áthelyezést, melyre egy új közösségi kerékpárkölcsönző állomás létesítése miatt volt szükség, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem illetékes munkatársainak koordinálásával a Budapest Közút Zrt. szakemberei és alvállalkozói hajtották végre az MTM muzeológusainak felügyelete mellett. A kőtömböket az alattuk átfűzött hevederek segítségével egy nagy teljesítményű daru emelte át a múzeum felőli rézsűn zúzott kőből kialakított ágyazatra.
Az áttelepítés mindennemű sérülés nélkül mintegy hat óra alatt lezajlott, a későbbiekben megtörténik a terep rendezése, illetve a Korányi utcától a régi bejáratig terjedő részen a magas rézsű oldalára került kőzetekhez vezető ösvény kialakítása.
Reméljük, hogy az új kölcsönzőállomásra kerékpárral vagy kerékpárért érkezők közül sokaknak lesz ideje és kedve megtekintetni az MTM kőparkját. Mindenesetre mi a magunk részéről minden követ megmozgattunk ennek érdekében.
Az Időösvény első negyede az új helyén, kiállítási épületünk, a régi lovarda közelében
Az Időösvény második negyede az új helyén, kiállítási épületünk, a régi lovarda előtt
Epilógus – az új helyen is „teljes üzemben”
Örömmel jelenthetjük, hogy az időösvény továbbra is zavartalanul működik. Már az áthelyezés utáni napon találkoztunk egy geoládakereső német házaspárral, akik rögtön posztoltak is az áthelyezésről a megfelelő weblapra, és, amint képünk mutatja, az ELTE hallgatói már az új helyén is felkeresték kis válogatásunkat Magyarország földtani múltjának kőemlékeiből.
Az ELTE hallgatói az időösvény új csapásán
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.