Xántus János (1825–1894) természettudós, felfedező, néprajzkutató páratlan észak-amerikai és délkelet-ázsiai gyűjtéseivel gazdagította a hazai természettudományi és néprajzi gyűjteményeket.
Írta: Görföl Tamás (MTM Emlősgyűjtemény)
Xántus János a pesti Állatkert igazgatója volt, amikor 1868-ban az Osztrák–Magyar Kelet-Ázsiai Expedíció egyetlen magyar résztvevőjeként Délkelet-Ázsiába utazott. 1969. január végén érkezett Ceylon szigetére, majd bebarangolta szinte egész Délkelet-Ázsiát, járt a Nicobár-szigeteken, Szumátrán, a Maláj-félszigeten, Szingapúrban. Bangkokba 1869 áprilisában érkezett. Egy hónapos itt tartózkodás után hajózott tovább Japán felé, érintve Saigont, Hongkongot, Shanghajt, Ningpot, a Rugged-szigeteket. Itt – tekintve, hogy az osztrákok elsősorban a bécsi múzeumnak szánták a Xántus által gyűjtött anyagot is – kivált az expedícióból, és egyedül folytatta útját. Ebben az időszakban került sor legeredményesebb gyűjtéseire, hiszen Tajvan, Makaó, Szingapúr és a Fülöp-szigetek érintésével eljutott Borneóra, ahol hosszabb ideig tartózkodott.
Borneói kutatóútjainak központját Kuchingban rendezte be, innen indult a sziget nyugati részének felfedezésére. Maga ácsolta ládákban küldte haza gyűjtését, mindösszesen 39 ládányi anyagot. A borneói hónapok után Jáván tartózkodott még huzamosabb ideig, ahol többek között a már akkor is ritka jávai orrszarvú egy példányát ejtette el nagy erőfeszítések árán. Délkelet-ázsiai útja során 185 példány emlőst és 53 748 rovart, köztük számos tudományra új fajt gyűjtött a Magyar Természettudományi Múzeum számára.
A hónap műtárgyaként kiállított borneói orangutánt nyolc másik példánnyal együtt ejtette el. Ezek közül közül öt kitömve és csontvázként érkezett haza, négynek pedig csak a koponyáját tudta hazaküldeni, mert a bőrök konzerválására szolgáló alkohol elfogyott.
Xántus rajza az orangutánról (Néprajzi Múzeum gyűjteménye)
Akkoriban még más volt az ilyen jellegű gyűjtések természetvédelmi megítélése, s bár még jóval gyakoribb volt a faj, megszerzésük az idő tájt sem volt egyszerű feladat. Erről így írt beszámolójában:
Tehát lestük, hogy a lélegzetem is elállt; de nem kis mesterség volt lesben állni az iszapban, hol az ember mindig mélyebbre süllyedt, s állását minduntalan változtatni kellett. Körülbelül egy jó óráig állhattam illyeténképpen, az izzadtság csurgott rólam, s csaknem elolvadva a rekkenő hőségben, már-már kétségbeesetten el akartam hagyni állásomat, amint egyszerre neszt hallottunk a fák közül, mely igen hasonlított a szél által a fák közt okozott suhogáshoz...még egypár másodperc – s egy óriási, vörösszőrű, rút szörnyeteg jelent meg egy kiálló, vastag ágon, s elhatározott, biztos léptekkel közeledett a fészkes fához...
A malájul erdei embert jelentő orangutánokat (orang utan) sokáig egyetlen fajba tartozónak vélték, de az 1990-es években önálló fajként ismerték el a borneói és a szumátrai populációkat, 2017-ben pedig, morfológiai és genetikai vizsgálatoknak köszönhetően különálló fajként írták le a tapanuli orangutánt. Az új faj Szumátra északi részén fordul elő és mintegy 670 000 éve vált el a másik két fajtól. Csupán 800 példány él ebből a kritikusan veszélyeztett állatból, melyet elsősorban az erdőirtás fenyeget. Az illegális fakitermelés, vadászat, bányászat és legfőképpen az olajpálma-ültetvények miatt történő erdőirtások és erdőégetések a másik két fajt – így a Xántus által gyűjtött borneói orangutánt – is végveszélybe sodorták.
Nézzétek meg május végéig a 150 éve elejtett orangután preparátumát a múzeum kupolacsarnokában!
(fotó: Turcsán Zsolt)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
