Tíz évvel ezelőtt, 2008 februárjában találta meg e sorok írója a harlekinkatica (Harmonia axyridis) első regisztrált egyedét Magyarországon, a szigetszentmiklósi Czuczor-szigeten.
Szerző: Merkl Ottó (MTM Bogárgyűjtemény)
A telelő bogár egy elhalt nyárfa kérge alatt lapult kétpettyes katicák (Adalia bipunctata) és rózsás katicák (Oenopia conglobata) társaságában. Akkor még senki nem sejtette, hogy tíz év múlva a kétpettyes és a rózsás katicáknak hírmondója is alig marad – éppen a betelepülő jövevény miatt.
A harlekinkatica aulica színváltozatának első hazai egyede. A korábban ismert és gyakori mintázatok mellett fokozatosan megjelennek új változatok is (Rahmé Nikola felvétele)
A harlekinkatica felbukkanása nem volt váratlan. Ausztriai megjelenését 2006-ban jelezték, ahová Nyugat-Európa felől a saját szárnyain érkezett. Csak idő kérdése volt, hogy nálunk mikor kerül elő. Hamarosan kiderült, hogy e bogárfaj már 2007-ben is itt volt az országban: a Fejér megyei Kőszárhegyen működő növényvédelmi fénycsapda harlekinkaticákat is fogott, de ezek később kerültek szakemberek kezébe, a fogás időpontjában még nem ismerték fel őket.
A harlekinkatica első magyarországi bizonyítópéldánya (Németh Tamás felvétele)
A kelet-ázsiai eredetű bogár betelepítése Nyugat-Európába jó ötletnek tűnt. A falánk, gyors növekedésű, tempósan szaporodó katica nagy ütemben pusztította a levéltetveket, eleinte üvegházakban és fóliasátrakban, később szabadföldön is. Mindenki azt remélte, hogy a biológiai védekezés újabb sikertörténetéről lesz szó, de korai volt az öröm. Bár a helyi élővilág védelme érdekében a tenyésztett katicák felhasználását hamarosan betiltották, a mégis forgalomba került bogarak egyre inkább elszaporodtak, és maguktól terjedni kezdtek. Szó szerint elették a táplálékot az őshonos katicafajok elől, mire azok egyre inkább ritkultak. A terjedés nem állt meg, a bogár már Oroszországban vonul kelet felé, és hamarosan találkozhat a kelet-ázsiai őshonos populációkat alkotó fajtársakkal.
Harlekinkatica és hétpettyes katica – Magyarország két leggyakoribb katicabogara (és már Amerikáé is) (Rahmé Nikola felvétele)
Ma a harlekinkatica Nyugat-Európa legtöbb országában a leggyakoribb katicabogár, és ezt Magyarországról is elmondhatjuk. A lombkoronában élő levéltetű-fogyasztó fajokat nagyon visszaszorította, hiszen azoknak nem csak a táplálkozásban vetélytársa, hanem a más katicafajok lárváit is megeszi. A gyepszintben élő fajoknak, például a jól ismert hétpettyes katicának (Coccinella septempunctata) a táplálékbázisát nem csökkenti, így azok ma is gyakoriak. Mi több, Észak-Amerikában, ahol a harlekinkatica és a hétpettyes is idegenhonos, a két inváziós faj az élőhelyeket egymás közt felosztva közösen szegényíti az egyébként gazdag őshonos katicafaunát.
Harlekinkaticák az őszi napfényben (Tamás Enikő Anna felvétele)
A harlekinkaticák tömegesen telelnek épületekben vagy fakéreg alatt. Ilyenkor gyakran poloskák is társulnak hozzájuk (Grabant Aranka felvétele)
A harlekinkatica közismerten változatos megjelenésű. Leggyakrabban világos alapszínű, több-kevesebb kis fekete folttal, kisebb mértékben melanisztikus (fekete alapon 2–4 nagy világos folttal). Ezek genetikailag meghatározott színváltozatok, azonban arányuk egy-egy területen időben is változhat Tavasszal például gyakoribbak a melanisztikus formák, mert jobban hasznosítják a nap melegét, nyáron viszont előtérbe kerülnek a világos alakok, mert anyagcseréjük üteme lassúbb (tovább élnek), és megspórolják a költséges fekete festékanyag előállítását.
A változatok arányát a szexuális szelekció is befolyásolja: tavasszal például a nőstények szívesebben párosodnak melanisztikus hímekkel, mérettől függetlenül; nyáron viszont inkább a világosakkal, de akkor a nagyobb egyedeket részesítik előnyben. A melanisztikus hímek viszont tavasszal inkább párzanak világos nőstényekkel, vagy ha mégis sötét nőstényekre „fanyalodnak”, a párzás rövidebb ideig tart, ráadásul a hímek kevesebb spermát adnak át a melanisztikus nőstényeknek. Hogy miért, azt egyelőre nem tudni.
A harlekinkatica európai színváltozatai: a, b, c = forma succinea; d = forma spectabilis; e = forma conspicua; f = forma axyridis; g = forma equicolor; h = forma aulica; i = forma intermedia. Az a, b, c, d, e változatok mindenütt gyakoriak, a többiek egyelőre nagyon ritkák (Mezőfi László grafikája)
Tetézi mindezt az, hogy a különféle változatok más-más növényeket (illetve a növényeken élő levéltetűfajokat) kedvelnek, de még a falánkságuk sem egyforma. Az ilyen tulajdonságok kapcsoltan öröklődhetnek a színmintázatot meghatározó génekkel.
A harlekinkatica tehát genetikailag roppant rugalmas, és éppen emiatt ökológiai szempontból is nagyon jól alkalmazkodó, gyorsan reagáló bogár. Ezért – és a természetes ellenségeinek szinte teljes hiánya miatt is – nem csoda, hogy az egyik legsikeresebb inváziós állatfaj lett.
Harlekinkatica lárvája (Entomart felvétele)
Irodalmi források
- Markó V. 2016: A harlekinkatica (Harmonia axyridis). – Agrofórum 27(10): 56–61.
- Merkl O. 2008: A harlekinkatica Magyarországon (Harmonia axyridis Pallas) (Coleoptera, Coccinellidae). – Növényvédelem 44(5): 239–242.
- Mezőfi L. & Korányi D. 2017: A harlekinkatica (Harmonia axyridis Pallas 1773) színváltozatai Magyarországon és polimorfizmusának ökológiai vonatkozásai. – Növényvédelem 53(5): 193–205.
- Mezőfi L. & Korányi D. 2018: A sokarcú harlekinkatica – újabb színváltozatok és elkülönítés az őshonos fajoktól. – XII. Növényorvosi Nap, 2017. november 8. Budapest, SZIE Kertészettudományi Kar, Budapest, pp. 117–119.
A harlekinkaticát
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.