Arany-kincsek papírból

Október 11-étől látogatható a Magyar Természettudományi Múzeum „Aranyba foglalva – A természet Arany János költészetében” című, az Arany János-emlékév keretében megnyíló új kiállítása. Ehhez kapcsolódóan bemutatunk a múzeum Tudománytörténeti Gyűjteményében őrzött két, Arany Jánoshoz kötődő dokumentumot, és egy további adatot a költő és a természettudományok (jelen esetben a földtudomány) „hivatalos kapcsolatairól”.

Írta: Papp Gábor (MTM, Ásvány- és Kőzettár)

Arany János 1865-től titkárként, 1870-től 1879-ig (ténylegesen 1877-ig) főtitkárként szolgálta a Magyar Tudományos Akadémiát. E tisztében az elnök és az alelnök után az intézmény harmadik embereként vitte a hivatali ügyeket. Ő bontotta fel a napi postát, a legtöbb bejövő iratra is ő fogalmazta meg a választ, amelyet az elnök vagy ő maga írt alá. Adminisztrálta az előadásokat, szerkesztette a folyóiratokat, és – mint a bemutatott dokumentumokból is kitűnik – intézte a kiadványok ügyeit is. Arany tehát csaknem másfél évtizeden keresztül látott el fontos tudományszervezői feladatokat, a természettudományokra is kiterjedően.

Az első, 1871. augusztus 10-ére keltezett, saját kezű aláírásával ellátott dokumentumban Arany mint az MTA főtitkára a Magyarhoni Földtani Társulatot (MFT) értesíti az Eggenberger-féle könyvkereskedésen keresztül a társulatnak eljuttatott akadémiai kiadványokról. (Eggenberger József, majd fia, Ferdinánd és annak jogutódai 1833-tól 42 éven át voltak az MTA kiadványainak bizományos könyvkereskedői.) Bár Arany kérte a címzettet „e lapot aláírva vételi elismervényül a Tudományos Akadémiának visszaküldeni”, mint oly gyakran, a visszaigazolás ezúttal is elmaradt, így a dokumentum az MFT archívumában maradt, hogy aztán 1952-ben a Természettudományi Múzeum Tudománytörténeti Gyűjteményébe kerüljön, vélhetőleg Allodiatoris Irmának (1912–1988), a gyűjtemény megalapítójának is köszönhetően.

aranylevel1_2.png

Arany János MTA főtitkár által 1871. augusztus 10-én aláírt, a Magyarhoni Földtani Társulatnak küldött értesítés az Eggenberger-féle könyvkereskedésen keresztül a társulatnak eljuttatott akadémiai kiadványokról (Forrás: MTM Tudománytörténeti Gyűjtemény)

A másik, 1872. május 4-i, Arany aláírását viselő irat azt tanúsítja, hogy a költő lelkiismeretesen és pontosan látta el hivatali feladatait – ő ugyanis elküldte a Magyarhoni Földtani Társulatnak a társulati kiadványok könyvtári átvételét igazoló formanyomtatványt.

arany_foldtan_03.jpg

Arany János MTA főtitkár által 1872. május 4-én aláírt, a Magyarhoni Földtani Társulatnak küldött értesítés a társulati kiadványok könyvtári átvételének igazolásával (Forrás: MTM Tudománytörténeti Gyűjtemény)

Arany és a földtan áttételes kapcsolatának még egy további érdekes írásos emléke van. Ez a bemutatott dokumentumokhoz hasonlóan szintén Aranynak az MTA könyvforgalma körüli hivatali tevékenységével, mégpedig annak egy sajátos hozadékával kapcsolatos. Arany János ugyanis ennek köszönhetően a bécsi birodalmi földtani intézet levelező tagja lett. Arany még akadémiai titkári megbízatásának első évében, 1865. április 25-én fogalmazta ezt a levelet a bécsi földtani intézetnek címezve:

 Mélyen tisztelt cs[ászári-] kir[ályi] Geológiai Birodalmi Intézet!

Vettem az igen tisztelt Intézetnek f[olyó] é[v] 392. szám alatt kelt becses levelét, mely szerint értesülök, hogy csekély nevem némely akadémiai könyvküldemények alkalmából a cs[ászári-] kir[ályi] Geológiai Birodalmi Intézet levelezői közé fölvétetett.

Bárha kevés reményem van eme szaktudományt csak legkevésbbé is előmozdítani, – miután az én köröm leginkább a szépirodalmi volt, – mindazáltal hálás köszönettel fogadom a Cs[ászári-] k[irályi] Birodalmi Intézet ez, irántam mutatott figyelmét, annál inkább, mert ebben azon Akadémiát látom kitüntetve, melynek ez idő szerint méltatlan tisztviselője vagyok.

Legmélyebb tisztelettel…

 arany_foldtan_04.png

Arány [!] János neve a Császári-Királyi Birodalmi Földtani Intézet pártfogóinak és levelező tagjainak listáján a Jahrbuch der kaiserlich-königlichen geologischen Reichsanstalt XV. (1865. évi) kötetének V. oldaláról

 

Források:

Arany János összes művei. XIV. kötet. Hivatali iratok 2. Akadémiai évek (1859–77). Összeállította és a jegyzeteket készítette Gergely Pál. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1964.

Gábori Kovács József: Tudományszervező költő az Akadémián – Arany János és az MTA. http://mta.hu/tudomany_hirei/tudomanyszervezo-kolto-az-akademian-arany-janos-es-az-mta-107424

Kecskeméti Tibor: Arany János és a Magyarhoni Földtani Társulat. Földtani Közlöny, 2017, 147 (3): 349. oldal, http://ojs3.mtak.hu/index.php/foldtanikozlony/article/view/486/244

http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/hidverok/arany-aakad.html#a-becsi-geologiai-intezet

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr3812944583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

darazs_kicsi.jpg

Múzeumi szabadulószobák

szabszob_logo1.jpg

 

 

 

Facebook oldaldoboz

Friss témák

  • Csizér Márton: @magorisz: nem Károly Róbertre gondolsz? Őt koronázták meg (először) 1301-ben. Csák Mátét nem. (2020.04.05. 18:02) 80 év után kerültek elő az Árpád-házi herceg szétkaszabolt csontjai
  • vino-et-veritas: @múzeum: Nem is a rendszertanról volt szó, hanem a szabatos megnevezésről (ha már maga a cikk is... (2020.04.05. 08:57) Kis kukacológia
  • ŐnMagam: @Sátán meg a Jocó: Szerbusz! Otthon mint valami d<sznövényt lehet tartani vagy valami különlege... (2020.04.04. 13:43) Kratom, a zöld eminenciás
  • MAXVAL bircaman közíró: Egy időben szokés volt kis aranyhalat hordani nyakláncon. De ez hamar eltűnt, ugyanis a kis üvegb... (2020.03.27. 06:14) Kitűző eleven bogárból?
  • nomad: Jó volt olvasni, érdekes történet! Amit szintén kevesen tudnak, nagy kertész is volt. mek.oszk.hu/... (2020.03.20. 18:40) Óriáskagyló Jókaitól

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

 

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2018-5.jpg

Naptár

április 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30