Földikutyákra rögzíthető rádiós jeladókat nyert a Magyar Természettudományi Múzeum egy kanadai cég rangos pályázatán. Az eszközökkel a korábbinál sokkal jobban megismerhetjük e ritka, fokozottan védett, kizárólag a föld alatt élő, teljesen vak kisemlősök rejtélyes életét.

Bizony, felderült Csorba Gábor és Görföl Tamás arca, amikor egy kora júniusi reggelen, elektronikus postabontáskor meglátták a HOLOHIL vállalat levelét. A kanadai cég, mely vadon élő állatokra rögzíthető rádióadókat gyárt, arról értesítette a Magyar Természettudományi Múzeum emlőskutatóit, hogy a magyarországi földikutyák védelmét és megőrzését szolgáló programjukkal megosztott első helyezést értek el a vállalat pályázatán, így támogatásként megkapják az általuk kért öt rádióadót.

A HOLOHIL a legmodernebb technikával a legkülönfélébb állatfajokra rögzíthető jeladókat készít, és az értékesítés mellett évek óta támogat meghatározott fajokhoz kapcsolódó védelmi programokat is. Csorba Gábor emlőskutató, a múzeum főigazgató-helyettese és Görföl Tamás, az Emlősgyűjtemény vezetője úgy döntöttek, a földikutya-védelmi programmal szállnak ringbe a jeladókért.

Földikutya terepen, elengedés előtt (fotó: Csorba Gábor)

A földikutyák rejtélyes életmódját nem könnyű felderíteni, ugyanis szinte sosem jönnek a földfelszínre. Korábbi élőhelyeik, a kiterjedt füves puszták leromlása, átalakítása, beépítése, intenzív mezőgazdasági művelés alá vonása miatt eredeti elterjedési területük mintegy 90 százalékkal csökkent a Kárpát-medencében az utóbbi mintegy száz évben. Nem csoda hát, hogy e veszélyeztetett emlősök mára a legmagasabb fokú jogi védettséget (fokozottan védett státusz) kapták Magyarországon.

Földikutyatúrás Kelebia külterületén. A háttérben látható, gazdasági célból telepített erdő megszüntetésével jelentősen növekedhetne az élőhelyfolt területe (fotó: Csorba Gábor)

A földikutyatúrások gyakran egy vonalban helyezkednek el (fotó: Csorba Gábor)

A földikutyák rendszertani helyzetének, elterjedésének, életmódjának természetvédelmi célú tudományos vizsgálata 2005-ben kezdődött Magyarországon. A program egyik kezdeményezőjeként az MTM kutatói a kezdetektől részt vesznek a kutatásban.

A munka részeként végzett molekuláris genetikai vizsgálatok legfontosabb, nem várt eredménye, hogy a korábban egyetlen fajként számon tartott nyugati földikutya (Nannospalax leucodon) valójában fajcsoport, melybe meghatározó genetikai különbségeket mutató, önálló (kis)fajok tartoznak.

Ezt az örömteli felfedezést beárnyékolja az a tény, hogy e négy kisfaj közül a szerémségi földikutya kihalt, a maradék három veszélyeztetett vagy fokozottan veszélyeztetett. A jogi védelem ellenére a megmaradt, egymástól elszigetelt, beszűkült élőhelyeken előforduló, lecsökkent állományok is (földi)kutyaszorítóban érezhetik magukat, mert fennmaradásukat sok helyen veszélyeztetik a területátalakítások, ipari beruházások. Még az aktuálpolitika is beleszól az egyébként apolitikus földikutyák életébe: a magyar-szerb határon 2016-ban épült kerítés és az azt szegélyező tereptárgyak, utak, valamint az intenzív emberi zavarás véglegesen elszigetelték egymástól a kelebiai és a szabadkai állományokat.

Földikutya-lelőhelyek Magyarországon a különböző fajokat jelölő színkódokkal. A 2017-ben Albertirsán előkerült faj nincs jelölve a térképen, mert genetikai alapú meghatározása még folyamatban van

Kelebia mellett az elhagyott tanyahelyeken is találhatók elszórtan földikutyatúrások, ezek az élőhelyek azonban a cserjésedés miatt néhány éven belül megszűnnek (fotó: Csorba Gábor)

Az adott körülmények között a földikutyák fennmaradásának kulcsa az élőhelyeik természetvédelmi területté nyilvánítása, illetve végszükség esetén – amennyiben lehetséges – a veszélyeztetett egyedek más élőhelyekre történő áttelepítése lehet.

Az első ilyen program három évvel ezelőtt kezdődött, amikor a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal közösen a hajdúhadházi lőtérről (a legnagyobb hazai állományból) a bagaméri Malomgát védett területre telepítettek át a szakemberek földikutyákat. Az átköltöztetett egyedek azóta folyamatosan szaporodnak, számuk csaknem megháromszorozódott.

Csorba Gábor éppen járatot bont Téglás település közelében. A területen mindössze egyetlen földikutyaegyed élt, melyet áttelepítettek a bagaméri élőhelyre (fotó: Németh Attila)

Mesterséges járatrendszer kialakítása Bagaméren, az elengedés helyszínén (fotó: Németh Attila)

2017 őszén újabb áttelepítés kezdődik, melynek során a fenti pályázaton nyert rádiótelemetriás jeladókkal szerelik fel az áttelepítendő egyedeket. A jeladók páratlan lehetőséget kínálnak arra, hogy pontos képet kapjunk az állatok életmódjáról, életciklusáról.

A földikutya is nyakörvként viseli majd a jeladóját, csakúgy, mint a képen látható tizenháromsávos ürge (Spermophilus tridecemlineatus) (forrás: https://www.holohil.com/photos/nggallery/full/pd-series)

Gratulálunk Csorba Gábornak és Görföl Tamásnak, és várjuk a jeladók segítségével nyerhető információkat, amelyek remélhetőleg felfedik a földikutyák mélyre ásott titkait.

Jókuthy Emese

Köszönet a szakmai segítségnyújtásért Csorba Gábornak és Görföl Tamásnak!

Források:
http://www.termeszetvedelem.hu/_user/browser/File/FajmegorzesiTervek/foldikutya_fmt_2013.pdf
http://www.holohil.com/grant-recipients/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Nyugati_f%C3%B6ldikutya