1.kép:Gránátalma (Punica granatum) forrás: http://www.szuperelelmiszerek.com/c/granatalma/
2.kép: Nummulites, forrás: http://evosmaradvanya.hu/images/gallery/Nummulites_vegyes.jpg
Április 20-tól 24-ig egy „minikiállítás”, április 22–24-én 10–14 óra között interaktív foglalkozás segítségével ismerkedhetsz meg az év ásványával, a gránáttal és az év ősmaradványával, a nummulitesszel.
A Magyarhoni Földtani Társulat (MFT) 2015-ben indította el Gyűjthető múlt program keretében az Év ásványa illetve az Év ősmaradványa szavazást. A program célja a földtudományi ismeretterjesztés, az ásványok és az ősmaradványok népszerűsítése. Az internetes szavazás eredményeképpen 2016-ban az év ásványa a GRÁNÁT , az év ősmaradványa pedig a NUMMULITES lett.
Róluk, velük kapcsolatban számos hasznos információt tudhatnak meg az érdeklődők a program honlapjáról. Az ismeretterjesztő cikkek, könyvek, fotók mellett a programhoz kapcsolódó aktuális eseményekről is lehet tájékozódni.
A Múzeum hétvégi Föld napi programján interaktív foglalkozás keretében kézbe vehető, nagyítóval, mikroszkóppal is megvizsgálható példányok, szakemberek és önkéntesek segítik az ismerkedést a gránátokkal és a nummulitesszel. A vállalkozó kedvűek az állandó kiállításban rejtőzködő gránátok titkait is kifürkészhetik egy rövid rejtvényes felfedező úton. A kézműves foglalkozáson pedig a gránátok leggyakoribb kristályformáit készíthetik el papírból, kétféle technikával.
5.kép: Rombtizenkettes alakú gránátkristály forrás: http://www.johnbetts-fineminerals.com/jhbnyc/mineralmuseum/picshow.php?id=62036
6. kép: Deltoidhuszonnégyes alakú gránátkristály http://www.marinmineral.com/mixed338.html
A programon bármely megváltott kiállítási belépőjeggyel lehet részt venni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.