A lényeg a részletekben rejlik. De mi van akkor, ha az a részlet annyira parányi, hogy szinte nem is látható? Mikroszkóplencséken és fényképezőgép objektíveken át szemlélve fény derül minderre.

Írta: Németh Tamás, Bogárgyűjtemény

Bordás holttettetős-ormányos (Camptorhinus statua) feje alulról

Szarvas álganéjtúró (Bolbelasmus unicornis) fegyverzete

A gerinctelenekkel foglalkozó kutatók vizsgálati alanyait általában nem óriási ládákban vagy teherautókon szállítják a múzeumokba. Sokkal inkább apró fiolák, csöppnyi edények rejtik azokat az élőlényeket, amelyekkel tenni való van. Az itt dolgozók mindennapos tevékenysége, hogy mikroszkópok fölött görnyedve tanulmányozzák az szabad szemmel szinte nem is látható legyeket, bogarakat, bolharákokat vagy apró csigákat. A vizsgálódás eredményeiről cikkek jelennek meg, melyekben ábrák mutatják be a tudományos felfedezéseket. Ezek az ábrák az utóbbi időben szinte mindig extrém nagyítással készült digitális fényképek.

Fogasnyakú gyászbogár (Menephilus cylindricus) lárvájának fartoldaléka

Pékségekben is gyakori kemencehalacska (Thermobia domestica). Tarka pikkelyei érintésünkre könnyen lehullnak.

Lószúnyogportré (Tipulidae)

Egy terjedőben lévő módszer, a rétegfotózás révén új technológiát alkalmazunk múzeumunkban. A módszer lényege, hogy különböző fókusztávolságú képeket egyesíthetünk – moshatunk össze – egyetlen, nagy mélységélességű képpé. Nagy nagyításnál a képek mélységélessége kicsi.  De ha egy finoman állítható állványzatra szerelt fényképezővel apró lépésenként készítünk képeket, az erre a célra kifejlesztett szoftverekkel egyetlen, tűéles fényképpé olvaszthatjuk rétegeinket.

A Földközi-tenger mellékén élő, hangyafészkekben előforduló fülescsápú futóbogár (Paussus turcicus)

Kétfoltos pattanó (Calambus bipustulatus) színváltozatai és lárvája

Természetesen minél kisebb a fotóalany, annál nagyobb nagyítást kell alkalmazni, és annál több rétegfelvételnek – esetenként több mint száznak – kell elkészülnie. Ez a folyamat precizitást és odafigyelést igényel. Ám mégsem itt, hanem már az előkészítésnél eldől, milyen végeredményt kapunk. A legtisztábbnak tűnő múzeumi példányt is porszemek, szövetdarabok seregei és más szennyeződések boríthatják, amelyek csak az extrém nagyítás közben tűnnek szembe. Ezért ha van lehetőség, célszerű lehetőleg friss, nem az esetleg kifakult, kopott, poros példányok közül választani fotóalanyainkat.  Így több órányi utómunkát spórolhatunk meg, és a végeredmény is jobb lesz.

Kisemlősök szőrében és fészkében előforduló egérbogár (Leptinus testaceus). Szeme nincs, testhossza nem egészen 2 mm

Robusztus testű sivatagi gyászbogárfaj (Sepidium orientale) Jemenből

Hosszúcsápú fogasnyakú-lapbogár (Uleiota planatus) bábja

A módszer alkalmazható a természetben is. De nem akármikor, és akárhogyan. Mivel a rétegek elkészítésekor itt is nélkülözhetetlen a teljes mozdulatlanság, ezért csak szélcsendes időben, az élő fotóalanyok teljes mozdulatlansága esetén van esély a rétegfelvételek elkészítésére. Ezért a „szabadföldi” rétegfotózásra leginkább hűvös, szélcsendes hajnalokon van lehetőség. A műfajnak számos kitűnő művelője van, például a svéd John Hallmén.

Kattints a képre!