A Szilágyság-kutatásában elért eredmények előzetes bemutatására az Aradi Vasile Goldiș Egyetem 2015. november 13-án rendezett konferenciát Zsibón (Jibou). Gavril Ardelean professzor, az egyetem rektorhelyettese szervezte a Szilágyság faunáját és flóráját feltáró kutatást, melyben a Magyar Természettudományi Múzeum Állattára és az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma végezte a zoológiai felmérések tekintélyes hányadát.
Az eseményre az egykori Wesselényi kastély parkjában 1968-ban alapított Botanikus kertben került sor. Az előadásokat az arborétum jellegzetes gömb alakú üvegházai melletti épület konferenciatermében tartották.
Aurel Ardelean professzor, a Vasile Godiș Egyetem rektora, a megye alprefektusa és a város alpolgármestere is köszöntötte a konferencia résztvevőit.
A Román Tudományos Akadémia részéről Dan Munteanu ornitológus mondott beszédet.
Matskási István, a Magyar Természettudományi Múzeum címzetes főigazgatója is üdvözölte a megjelenteket.
A konferencia levezető elnöke, Aurica Grec (a Vasile Goldiș Egyetem Zilahi Fiókintézménye és a Szilágy Megyei Környezetvédelmi Hivatal igazgatója) jóvoltából több érdekes hozzászólásra is lehetőség nyílt.
Végezetül Gavril Ardelean professzor ismertette a tanácskozás részletes programját.
A szakmai előadásokon a botanikai eredményekről Gavril Negrean, Karácsonyi Károly és Paul-Marian Szatmari tartottak előadást. A madártani eredményeket Béres József és Laposi Sándor ismertette, Wilhelm Sándor a Szilágyság halfaunájáról értekezett. Az MTM BTM részéről Kutasi Csaba a Szilágyság kutatásának bogárfaunisztikai eredményeiből adott ízelítőt. Az MTM Állattárából Erőss Zoltán Péter beszélt a térség csigafaunájáról, Orosz András pedig a kabócákról tartott előadást és bemutatott egy, a tudományra nézve valószínűleg új fajt is. A kisebb rovarrendek (Dermaptera, Mantoptera, Megaloptera, Neuroptera, Odonata, Orthoptera, Plecoptera, Psocoptera, Raphidioptera, Trichoptera), valamint a legyek és a darazsak vizsgálatában elért eredmények értékelésére Vas Zoltán vállalkozott. A kutatás projektvezetője, Forró László sajnos nem tudott részt venni a konferencián, így Gubányi András ismertette a rákok vizsgálatát és a talajzoológiai eredményeket is, majd a szilágysági kisemlősökről és azok parazitáiról tartott előadást.
Az elhangzott előadások összefoglalói konferenciakötetben jelentek meg. Az előadókon kívül az egyes témákban az MTM Állattárának valamennyi gerinctelenekkel foglalkozó munkatársa aktív részese és társszerzője volt. Rajtuk kívül külső kutatók is részt vettek Szilágy megye faunisztikai feltárásban. Az elért eredményekből – a máramarosi kutatásokhoz hasonlóan – szakmai cikkeket tartalmazó, összefoglaló kötet készül.
A konferencia másnapján megtekintettük a Zsibói Botanikus Kertet.
Szilágyság egyik legnagyobb látványosságát, a Sárkányok kertjét is megnéztük.
Útban hazafelé, a zilahi múzeumban (Szilágy Megye Történelmi és Művészeti Múzeuma) – Takács Adalbert gyűjteményi anyagaiból készült – a világ különböző tájáról származó, egzotikus bogarakat és lepkéket bemutató kiállítást is megcsodáltuk.
Kutasi Csaba és Gubányi András
Fotók: 1-11, 13-19: Kutasi Csaba, 12: Vas Zoltán
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.