A Rómer Flóris emlékév alkalmából emlékkiállítás nyílt az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumában. A tárlatot 22-ig lehet megtekinteni.
Írta: Harmat Beáta, fotók: György Zoltán
November 17-én megnyílt a Rómer Flóris emlékkiállítás a múzeum saroképületében. A kiállítást a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum készítette, a tárlat kurátora Csécs Teréz. A természetrajzi anyagokat az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma nevében dr. Galambos István ny. főmuzeológus önkéntesként készítette el.
A kiállítást dr. Galambos István nyitotta meg, a jelenlévőket a múzeum részéről dr. Kutasi Csaba igazgató és Dr. Medzihradszky Zsófia köszöntötte. A főigazgató-helyettes köszöntő beszédében elmondta, hogy régészként már korán megismerkedett Rómer tevékenységével. Elismeréssel szólt arról, hogy a zirci múzeumban a szűkös erőforrások ellenére is értékes és sokrétű munka folyik.
Dr. Galambos István ismertette Rómer Flóris életútját, külön kitérve a Bakonnyal kapcsolatos természetrajzi kutatásaira (A képen balról jobbra: Galambos István, Kutasi Csaba, Medzihradszky Zsófia)
A megnyitón sor került az emlékév kapcsán tavasszal meghirdetett, a Rómer Flóris Emlékút bejárása elnevezésű programban sikeres részt vevők díjazására is. Az emlékút az Ösvénytaposó Baráti Társaság által kijelölt 70 km-es túraútvonal Zirc környékén. Tavasztól őszig a helyi Tourinform Iroda szervezésében több alkalommal képzett vezetővel is végig lehetett járni az útvonalat. Az emlékúton a megye iskolái közül a szentgáli Lőrincze Lajos Általános Iskola, valamint az ajkai Borsos Miklós Általános Iskola vett részt két-két hatodikos csapattal. Az időjárás viszontagságai ellenére a gyerekek nagyon élvezték a kirándulást. A túra sikeres teljesítéséért mindkét iskola jutalmat kapott. A kisebb ajándékok mellett a gyerekek a Ráktanya Kulcsosház felajánlásából hétvégi szálláslehetőséget nyertek. A jutalmakat dr. Harmat Beáta, a múzeumpedagógiai osztály vezetője adta át.
Harmat Beáta átadja a jutalmakat
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.