Írta: Tóth Mária
Illusztrációk: Orosz András, Rédei Dávid, Soltész Zoltán, Tóth Mária
Brancsik Károly (1842. március 13., Óbeszterce/Stará Bystrica – 1915. november 18., Trencsén/Trenčin) száz éve halt meg. Munkássága méltatlanul elhomályosult, pedig tudományos életműve példaértékű: nevezhetnénk „katalizátor” személyiségnek, aki alázattal és sikeresen fogta össze a szakma iránt érdeklődőket és terelte a természet változatosságának felfedezése irányába.
Praktizáló, kutató orvosként dolgozott egész életében, de már ifjúkorától életének szerves része volt a természet megfigyelése. Iskoláit, egyetemi tanulmányait több városban végezte, végül Trencsénben telepedett le. Létrehozta és hosszú időn át vezette a nemzetközileg is elismert és támogatott Trencsényi megyei Természettudományi Egyletet (1877-1910).
Méltán említendő a híres polihisztorok között: színes, békességre törekvő, mértéktartó természetének köszönhetően pezsgett körülötte a tudományos közélet. Memcsak természettudományokkal, hanem néprajzzal, művészetekkel is magas szinten foglalkozott. Megbecsülték és elismerték, ami nagyon nagy szó volt a konfliktusokkal és nacionalizmussal terhelt korszakban.
Zoológiai és botanikai expedíciókon vett részt, gyakran szervezőként, Trencsén vármegye, a balkáni országok, Ausztria természeti kincseinek feltárása céljából. Ezeken az utakon intenzíven gyűjtött. Legkedvesebb csoportjai a bogarak, a csigák, az egyenesszárnyúak és a növények voltak, ami tükröződik a gyűjteményi példányok, fajleírások, közlemények számában is. Szakértelemmel hozta létre jelentős magángyűjteményét, mely a mintegy 125 külföldi tudományos intézettel folytatott cserék, ajándékozások révén folyamatosan gyarapodott egzotikus tájakról (pl. Új-Guinea, Madagaszkár, Afrika, Észak-Amerika, Ausztrália) származó példányokkal is. Kutatásai eredményeiről elsősorban az Egylet magyar-német nyelvű évkönyveiben, illetve számos külföldi folyóiratban és könyvben, szakmai előadásokon és felolvasóesteken számolt be.
Magángyűjteménye jelentős részét a Magyar Természettudományi Múzeumnak (MTM) adományozta. A gyűjteményben őrzött példányok egy részét saját maga határozta meg és publikálta, és számos fajt róla neveztek el. A gyűjtemény egy nem csekély része még mind a mai napig feldolgozatlan, meghatározásra, revízióra vár. Bogárgyűjteményének a chicagói Field Museum of Natural History a birtokosa.
Az MTM Hemiptera (Szipókás rovarok) gyűjteménye is nagyszámú Brancsik Károly anyagából származó példányt őriz. Közülük is kiemelkedő jelentőségűek a Madagaszkárhoz tartozó Nossi-Bé („Nosy-Be”) szigetéről származó kabócák és poloskák, melyeket Brancsik Peter Frey rovarkereskedőtől kapott munkája támogatásaként. Ezek a példányok olyan, letűnt korból származnak, amikor a vulkanikus eredetű, trópusi klímájú szigetet élővilágában nem a cukornád és az illóolajáról híres ilang-ilang (Cananga odorata) ültetvényei domináltak, és a tengerpartokat még nem a turizmusnak rendelték alá.
Brancsik Károlyra igényes rajzaiból és gyűjteményünkben található példányokból készített válogatással emlékezünk.
Hemidictya distanti (Brancsik, 1893), szintípus
Flatoides conspersus (Brancsik, 1893), holotípus
Flatoides handlirschii (Brancsik, 1893), holotípus
Pentatoma nossibiana (Brancsik, 1893)
Poecilopsaltria brancsiki (Distant, 1906)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
