Trópusi őserdőben éjszaka sétálni mindig tartogat meglepetéseket a biológus számára. A titokzatos éjszakai hangok kíséretében, zseblámpánk fényében − jelen esetben Peru délkeleti részén, az Amazonas vízgyűjtőjéhez tartozó Tambopata folyó melletti, síkvidéki esőerdőben − sorra bukkannak elő a furábbnál furább élőlények. Óriási madárpók a trópusi fa palánkgyökerei között, furcsa alakú tücskök, szöcskék és a rájuk vadászó éjjeli békák, a faágon lesben kapaszkodó gödörkésarcú vipera, a lombkoronában motoszkáló aprócska éjimajom − megannyi különleges, nappal ritkán látható, de éjjel annál aktívabb állat.

Írta: Korsós Zoltán

Az egyik hatalmas, kidőlt, belül üreges fatörzset érdemes közelebbről is megvizsgálni. Óriási ezerlábú (karimás ikerszelvényes) mászik rajta, rücskös hátával, sötétbarna színével kitűnően beleolvad a korhadt kéregháttérbe. Mellette kisebb, sárgaszegélyű ikerszelvényesek gyülekeznek − élénksárga foltjaik talán a ragadozók elriasztásául szolgálnak? Megzavarva azonban ciánillatú váladékot bocsátanak ki, s ez már biztosan távol tartja a rájuk vetemedő ellenséget.

A fatörzs oldalán egy másik, ijesztő külsejű ízeltlábú lapul. Hosszú lábaival mozdulatlanul tartja magát, a zseblámpa fényében csak hatalmas, félelmetesen tüskés szájszervei meredeznek. Ha nem lenne ilyen kicsi − persze tenyérnyi teste így is elég szörnyű −, nyugodtan hihetnénk, hogy egy földönkívülivel van dolgunk: legalábbis a Predator vagy Alien filmek ragadozóit részben biztosan róla mintázták!

Ostorlábú Peruból (Heterophrynus sp) (Fotó: Korsós Zoltán)

Az ízeltlábú, akivel találkoztunk, az ostorlábúak (Amblypygi) rendjébe tartozó pókszabású. Mint minden pókszabásúnak, neki is 4 pár, azaz 8 lába van; teste két részre, előtestre (fejtorra) és utótestre (potrohra) tagolódik; zsákmányát pedig csáprágójával kezdi el enni. A többi pókszabásútól (a valódi pókoktól, skorpióktól, rovarpókoktól, szálfarkúaktól és más rendektől) abban különbözik, hogy első pár lába rendkívül hosszúra, csápszerűre módosult: ezeket vékony tapogatóként tartja maga körül a környezet kivizsgálására. (Innen származik magyar neve: ostorlábú. Az előtesten lévő néhány apró pontszemével nem lát jól.) Legfeltűnőbb testrésze a szakszerűen tapogatólábnak, pedipalpusnak nevezett állkapcsi függelék: az ostorlábú ezzel ragadja meg és tartja fogva zsákmányát, s ez az, amely a rajta lévő, mozgatható tüskék és kampók, karmok miatt olyan félelmetessé teszi. Szemben a legtöbb más pókszabásúval az ostorlábúaknak nincs méregmirigyük, harapásuk sem mérgező, így például az ember számára teljesen ártalmatlanok. Ezt azonban még a velük gyakran találkozó bennszülöttek sem tudják, s ijesztő külsejük alapján rendkívül veszélyesnek, halálos marásúnak tartják az ostorlábúakat.

(Fotó: Korsós Zoltán)

Az ostorlábúak kevéssé ismert és kutatott állatok, mindössze 2-3 zoológus foglalkozik velük világszerte. Összesen kb. 150 fajukat tartják nyilván, többségük a trópusok lakója, s vannak köztük apró, 1-2 cm-es testűek. A nagy fajok, mint a képeken is látható, amazóniai Heterophrynus sp. teste (a fejtor és a potroh együtt) mintegy 3-4 cm hosszú, de az egész állat lábaival együtt, még behajtott, nyugalmi állapotban is eléri a 20-22 cm-es átmérőt! Hosszú, fonalas ostorlábai, amelyekkel tapogat, még ennél is messzebbre, csaknem a kétszeresére kinyújthatók. Az egyiket rendszerint maga elé tartja, a másikkal pedig a maga mögött lévő területet ellenőrzi.

Ahogy az már az eddigiekből is kiderült, az ostorlábúak ragadozók, arra járó zsákmányukat nappali rejtekhelyükről előbújva, éjszakai lesben állva, várakozva ragadják meg tapogatólábaikkal. Tücsköt, csótányt, más lágy testű rovarokat, de kisebb gyíkokat, békákat is elejtenek. A pókokhoz hasonlóan az ostorlábúak is külső emésztésűek: a zsákmányon a csáprágóikkal ejtenek lyukat, ahol az emésztőfolyadékot bejuttatják, és megvárják, amíg a test anyaga felszívhatóvá oldódik. Táplálékra alig hetente, kéthetente van csak szükségük. A legfontosabb a magas páratartalom, hiszen az esőerdőben is állandóan ez veszi körül őket. Életük végéig növekednek és vedlenek, általában évente egyszer vagy kétszer, s így akár a 10 éves kort is elérhetik.

(Fotó: Korsós Zoltán)

Rejtett életmódjuk miatt fogságban tartva sok újat lehet megtudni róluk: így derült ki szaporodásmódjuk is, amely részleteiben fajonként változik. Alapvetően külső megtermékenyítésűek: a hím egy kis tokban lerakja az ivarsejtjeit, amelyet a nőstény felvesz, és megtermékenyíti velük a petesejtjeit. Mindezt azonban fajonként eltérő, bonyolult udvarlási művelet előzi meg a hím és a nőstény között.

Az ostorlábúak bár lehet, hogy első ránézésre félelmetesnek és bizarrnak tűnnek, valójában azonban különleges, közelebbi megismerésre érdemes tagjai a trópusi őserdő állatvilágának!