Magyar Természettudományi Múzeum Blog

2014 őszén múzeumunkban adták át Az Év Természetfotósa díjait (képek az eseményről). Itt találkoztam Horváth Ádám: Budapest új lakója című felvételével, mely Dél-Budán, a Rákóczi híddal a háttérben ábrázolja a hódot. Ekkor érlelődött meg bennem az elhatározás, hogy ezt az állatot nekem is látnom kell élőben.

 Szerző: Katona Gergely

Horváth Ádám díjnyertes felvétele

Az eurázsiai hód (Castor fiber) Európa legnagyobb rágcsálója.

Tömege meghaladhatja a 30 kilogrammot, testhossza az egy métert. Kizárólag növényekkel táplálkozik: fás és lágyszárú növényeket egyaránt fogyaszt, a fák kidöntésével, kérgük lerágásával jelentősen megváltoztatja környezetét, bár gátakat hazánkban ritkán épít. A XIX. században teljesen kipusztult Magyarországról is, mivel húsáért, prémjéért és pézsmájáért kíméletlenül vadászták. Fogyasztása teljesen megszokott dolog volt, a konstanzi zsinat (1414-1418) határozata alapján húsát böjt idején is ehették.

A XX. század elejére egész Európában csak 1500 egyede maradt fenn.

Mára népessége a védelmi intézkedéseknek és visszatelepítéseknek köszönhetően ennek sokszorosa, a magyar állomány is meghaladja az akkori világállomány nagyságát. Nem csoda, hogy a Dunán és mellékfolyóin egyre több helyen találkozhatunk jelenléte egyértelmű nyomaival. Territoriális állat, felségterületét pézsmamirigye illatával jelöli meg. A szülőkkel egy vagy két alomnyi utód él együtt az üregben. Éjszakai életmódjának megfelelően nappal általában az üregében tartózkodik, sötétedés után indul táplálékot keresni.

Budapest közelében több helyen is találkozhatunk hódokkal, de nekünk a Lágymányoson található Kopaszi-gát tűnt a legmegfelelőbb megfigyelőhelynek. 2014-ben többen is hírt adtak az itt látott hódokról, de idén senki nem írt róluk. A nyári napfordulót (június 21.) követően még sokáig világos van, ezért sokkal nagyobb az esély a hódokkal való találkozásra, mint a téli, hosszú éjszakákon. Estefelé, még napsütésben végigsétáltunk a félszigeten, megnéztük a déli csúcson a dróthálókkal megvédett fákat, a félsziget keleti oldalán pedig a megrágott fatörzseket. A frissebb rágásokon látható fognyomok arra utaltak, hogy jó helyen járunk. Kerestünk az ártéri fák között, közvetlenül a vízparton egy kényelmes ülőhelynek tűnő kőlépcsőt, kibontottunk egy palack bort, és megkezdődött a megfigyelés.

A Duna hódok nélkül is látványos

Balra a Rákóczi híd és a Művészetek Palotája fényei ragyognak; szemben, a Kvassay-zsilip körül, a parti kövezés peremén  öreg füzek, nyárfák kapaszkodnak; délre pedig a Campona fényei pislákolnak a látóhatáron. A hajóforgalom mérsékelt, a madarak viszont annál aktívabbak, folyamatosan mozgásban vannak, hol erre, hol arra akad valami látnivaló.

Lassan besötétedik

A vízben néha balin rabol, mögöttünk hol sün motoszkál, hol harkály kopog, mellénk szállnak éjszakázni a szürke gémek. A túlpart fái fölé emelkedő, teljesen kigömbölyödött hold fényével segíti a megfigyelésünket.

Gauland Ildikó felvétele

És igen! Valami mozog a vízen!

Egy sötét kis folt úszik felfelé, orrával fodrozva a vizet, mindössze fél méterre a parti kövektől! Eláll a szavunk, síri csendben figyeljük az előttünk átúszó hódot. Félelemnek jelét sem mutatja, végig a felszínen marad. Mozdulatlanul nézzük, míg eltűnik a távolban.

Láttuk a hódot! – kiáltottunk fel végül, még mindig az élmény hatása alatt.

Ekkor még nem tudtuk, hogy aznap az ártéren is összefutunk vele, ahogy telefonnal világítják az arra sétálók, akik először fókának (!) nézték a sötétben. A hódnézés azóta rendszeres programunkká vált, egy alkalommal akár ötször is elúszik előttünk az a legalább három hód, amely a Kopaszi-gátra jár vacsorázni.

Gauland Ildikó felvétele

Ideális program a nyári estékre, mindenkinek csak ajánlani tudom, kis szerencsével a felejthetetlen élmény mellett ha nem is díjnyertes, de egészen jó fotók is születhetnek!