Szerző: Harmat Beáta, képek: Harmat Beáta, Fekete Zsigmond, Kertész Milán
Zengett a kopácsolástól a zirci Művelődési Ház, mikor a Föld Napján, április 22-én a gyerekek odúkat szegeltek össze az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma és a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB közös szervezésében.
Elsősorban alsós gyerekek és tanáraik közreműködésével készültek az odúk, a fiúk és lányok egyaránt nagy lelkesedéssel és nagyon ügyesen dolgoztak. Az akció alapos előkészítést igényelt, az előre leszabott deszkákon Barta Zoltán ornitológus, a múzeum munkatársa bejelölte, melyik darab hová kerül, a szögek helyét előfúrta a könnyebb összeállítás érdekében, így a kicsik is viszonylag könnyen boldogultak. Lelkesen kalapálták – néha félre – a szögeket. A végére viszont sikerült mind a 14 odút elkészíteni, sőt lenolajkencével lefesteni is.
Kétféle odú készült, B és C típusú, a kis énekesmadarak különféle igényű fajai részére. Az odúkat festés után a Madarak és Fák Napja alkalmából, május 6-án a zirci Arborétumban helyezzük ki a Ciszter Apátság közreműködésével.
A másik teremben a Művelődési Ház szervezésében a picik is alkothattak, nagyon ötletes miniatűr odúkat készítettek a japán keserűfű szárából, csuhémadarakkal, de szép, színes papírmadarak is születtek a kis alkotók keze nyomán. Sok önkéntes segítette munkájukat.
A program támogatásaként a faanyagot Kőrös Péter erdész és Szilágyi József asztalos biztosította, a feldarabolását, gyalulását Helt Gergő általános iskolai tanuló és édesapja, Helt Zoltán vállalta. Hálás köszönet érte mindnyájuknak és a közreműködő önkénteseknek is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.