„Lyukas kövek” – Beszámoló a 8. Nemzetközi Bioeróziós Konferenciáról


Szerző: Fodor Rozália, fotó: Dr. Dávid Árpád

Bioerosio_logo.jpg2014. augusztus 24-30. között került megrendezésre Egerben a 8. Nemzetközi Bioeróziós Konferencia (8th International Bioerosion Workshop) a MTM Mátra Múzeuma társszervezésében. Múzeumunk részéről Fodor Rozália muzeológus vett részt a találkozó szervezésében és lebonyolításában.

A három évente megrendezésre kerülő találkozón azon szakemberek gyűlnek össze, kik az életnyomkutatás egy különleges szeletével, a bioeróziós nyomok vizsgálatával foglalkoznak. Bioerózióról akkor beszélünk, mikor az élőlények szilárd aljzaton, például mészvázon, csonton, fás aljzatban, vagy kőzetben (főként mészkőben) hozzák létre élettevékenységük során jellegzetes lakás- és táplálkozásnyomaikat.

Ezek a vizsgálatok igen jelentősek az őskörnyezet, valamint az egykori életközösségek rekonstrukciója szempontjából. Napjainkban pedig a tengeri üledékképződés sebességének meghatározásában van fontos szerepük.

Az idei konferencián számos országból, többek között Lengyelországból, Olaszországból, Argentínából és Indiából is voltak résztvevők. Külön öröm volt számunkra, hogy olyan fiatal kutatók is eljöttek Egerbe, akik korábban még nem vettek részt aktívan ilyen jellegű ichnológiai találkozókon.

A konferenciát követő három napos terepi munka során a résztvevők megtekinthették az MTM Mátra Múzeuma életnyom-gyűjteményének egy kis részét is.

Bioerosio_David_Arpad_kepe.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr866668159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

darazs_kicsi.jpg

Múzeumi szabadulószobák

szabszob_logo1.jpg

 

 

 

Facebook oldaldoboz

Friss témák

  • Csizér Márton: @magorisz: nem Károly Róbertre gondolsz? Őt koronázták meg (először) 1301-ben. Csák Mátét nem. (2020.04.05. 18:02) 80 év után kerültek elő az Árpád-házi herceg szétkaszabolt csontjai
  • vino-et-veritas: @múzeum: Nem is a rendszertanról volt szó, hanem a szabatos megnevezésről (ha már maga a cikk is... (2020.04.05. 08:57) Kis kukacológia
  • ŐnMagam: @Sátán meg a Jocó: Szerbusz! Otthon mint valami d<sznövényt lehet tartani vagy valami különlege... (2020.04.04. 13:43) Kratom, a zöld eminenciás
  • MAXVAL bircaman közíró: Egy időben szokés volt kis aranyhalat hordani nyakláncon. De ez hamar eltűnt, ugyanis a kis üvegb... (2020.03.27. 06:14) Kitűző eleven bogárból?
  • nomad: Jó volt olvasni, érdekes történet! Amit szintén kevesen tudnak, nagy kertész is volt. mek.oszk.hu/... (2020.03.20. 18:40) Óriáskagyló Jókaitól

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

 

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2018-5.jpg

Naptár

április 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30