Magyar Természettudományi Múzeum Blog

Legányi Ferenc (1884. december 8., Budapest. - 1964. április 9. Lesencetomaj), az autodidakta paleontológus

szerző: Füköh Levente

Ki volt ez az ember, aki „Tréfás végrendelet” c. írását az alábbi mondattal kezdte: „Ha majd elköltözöm az örökkévalóságba, remélem Paleontológia szigetére kerülök, ahol már áll a geológusok buzgalmából arany házam (Chrysodomus legányii), többnyire koralltuskókból építve (Phyllocoenia és Cylicosmilia legányii)…”.

A polgári családból származó Legányi (apja vámtisztviselő volt), családjával 1898-ban kerül Egerbe, ahol tanulmányait az egri Főreáliskolában (ma Dobó István Gimnázium) végzi. Jelesen érettségizik, és mérnöki pályára készül. Műegyetemi tanulmányait családi okok miatt félbe kell szakítania, visszakerült Egerbe, ahol a családi birtokon (Kiseged) gazdálkodóként élt.

Mint gazdálkodó lehetősége nyílik, hogy a földmunkák során előkerülő igen gazdag fosszilis élővilág képviselőit tanulmányozza. Egyre tudatosabban kezdi gyűjteni az ősmaradványokat, folyamatosan képzi magát s nyelvismerete birtokában nem csak magyar nyelvű munkákhoz fér hozzá. Kéziratait, naplókba rendezi. A napi gazdálkodási ügyek adataival együtt találjuk a tudományos feljegyzéseket.

A kisegedi birtok geológiai tanulmányozása mellett egyre távolabbra merészkedik, s szakmai ismereteinek a birtokában, tervszerű gyűjtőútjai során közel 100 lelőhelyet tár fel, gyűjt rendszeresen. Ezt a tevékenységet értékelve fogalmazott Csepreghyné Meznerics Ilona (a Természettudományi Múzeum Őslénytárának egykori igazgatója) a következőképpen: „Számtalan, általa felfedezett lelőhelyeinek begyűjtésével szinte ösztönösen irányítja a Bükkben folyó geológiai kutatást.”

A lelőhelyek között található az egri un. Wind-féle téglagyár agyagbányájának felső oligocén rétegsora, a kisegedi alsó oligocén flóra, a nagyvisnyó-dédesi permo-karbon kövületek, a Dédestapolcsány környéki un. homokkőflórák növényei.

Gyűjtőtevékenységét jellemzi, hogy a rendszeresen vizsgált lelőhelyekről közel 200.000 ősmaradványt helyez el gyűjteményében, melynek ma is fellelhető darabjai a Földtani Intézetben, a Magyar Természettudományi Múzeumban és a Mátra Múzeumban (kb 80.000) találhatók.

Különösen a Schréter Zoltánnal és Andreánszky Gáborral kialakított kapcsolata az, mely meghatározó volt a hazai földtani kutatás számára, de megtalálható ebben a névsorban id. Noszky Jenő, Telegdi R. Károly, Kolozsvári Gábor, Csepreghyné Meznerics Ilona, Kretzoi Miklós, Balogh Kálmán stb.

1951 élete egyik legboldogabb éve. Az országosan ismert szaktekintélyek, szinte egyöntetű nyomására a politikailag megbízhatatlan Legányi 67 évesen kerül hivatalosan is a Dobó István Vármúzeum állományába, ahol még további 12 évig (1963) folytatja gyűjtőtevékenységét, s írja úti jelentéseit.

Őslénytani érdeklődése mellett gyűjtőútjai során mindent megfigyel, feljegyez, így méltán emlékeznek meg róla a régészet és néprajztudomány művelői is. Hátra marad, közel 13.000 oldalnyi, részben kötetekbe rendezett (Múzeumi Napló) kézirata olyan információk tárháza (ősmaradványok és régészeti tárgyak rajzai, térképvázlatok, kottázott népdalok, néprajzi megfigyelések, irodalomtörténeti adalékok stb.), melyen a kutatók nemzedékei nőttek fel, s még ma sem mondható teljesen feldolgozottnak.

Szakmai elismertségét, a tudományos élet iránta tanúsított nagyrabecsülését jelzi, hogy az általa feltárt, a tudományra nézve új fajok közül ez idáig 18 viseli a nevét. Ezeket a fajokat, mint „Keresztgyerekeim” emlegeti naplójában.

A sors fintora, hogy az az ember, akinek oly sokat köszönhetett a magyar muzeológia (földtudomány, néprajz, régészet) szegényen, szeretett ősmaradványaitól, a Bükktől távol, idősek otthonában, a dunántúli Lesencetomajon halt meg 1964-ben.