A Lepkegyűjtemény gyarapodása a 2013-as esztendőben

A Magyar Természettudomány Múzeum, lepkegyűjteményének gyarapodása a 2013-as esztendőben a „Gyűjteménynapló” szerint pontosan 9.427 példány volt. Ennek tetemes részét (7531 példány) a Nemzeti Kulturális Alapi segítségével megvásárolt néhai dr. Hreblay Márton által nepáli és más exotikus pillangóidomú lepkék tették ki. Eme gyűjtemény egy részét a „Leltárba véve…” kiállításukon a nagyközönség már láthatta.

A fennmaradó gyarapodást csak nagyon kis részben teszik ki a saját gyűjtések (114 példány), a többi 1962 példányt tizenkét nagylelkű ajándékozótól kaptuk. Az „ajándék lepkék” között van olyan becses egyedi példány, ami a gyűjtemény számára új volt. Ilyen például a kurdisztáni Mirza Szinjátszó (Euapatura mirza). (1. kép) amit a Günther Ebert lepkész tudós csak 1971-ban írt le a tudomány számára.

P1010002.JPG

(1. kép)

Ez a lepke nemcsak azért ritka a gyűjteményekben mert viszonylag friss felfedezés, hanem mert az alig tucatnyi ismert élőhelyén lehetetlen tudományos munkát végezni a feszült polgárháborús viszonyok miatt. A múzeumnak ajándékozott Lángszinér-félék (Lycaenidae) között vannak igazi „gyöngyszemek” is, például a Császári Arkász (Arcas imperialis), amit csodálatos szépsége miatt a lepkékről szóló ismeretterjesztő könyvek nagy örömmel ábrázolnak. (2. kép)

P1010006.JPG

(2. kép)

A fentieken túl három nagyobb ajándék-csomagot kell kiemelnünk. Simonyi Sándor 270 darab magyarországi védett lepkét és Benedek Balázs 592 darab eurázsiai Noctuidae példányt számláló gyűjteményét. Az előzőben hazai ritkaságok, az utóbbiban pedig több másodlagos típuspéldány is található. Különlegesség még az a Zombori Lajos, nyugalomba vonult munkatársunk által ajándékozott 93 darab egyedi készítésű kártyalap, amin eredeti lepkeszárnyak láthatók. (3. kép)

egyben.JPG

(3. kép)

 Szerzők. Bálint Zsolt és Katona Gergely

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr95794832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

darazs_kicsi.jpg

Múzeumi szabadulószobák

szabszob_logo1.jpg

 

 

 

Facebook oldaldoboz

Friss témák

  • Csizér Márton: @magorisz: nem Károly Róbertre gondolsz? Őt koronázták meg (először) 1301-ben. Csák Mátét nem. (2020.04.05. 18:02) 80 év után kerültek elő az Árpád-házi herceg szétkaszabolt csontjai
  • vino-et-veritas: @múzeum: Nem is a rendszertanról volt szó, hanem a szabatos megnevezésről (ha már maga a cikk is... (2020.04.05. 08:57) Kis kukacológia
  • ŐnMagam: @Sátán meg a Jocó: Szerbusz! Otthon mint valami d<sznövényt lehet tartani vagy valami különlege... (2020.04.04. 13:43) Kratom, a zöld eminenciás
  • MAXVAL bircaman közíró: Egy időben szokés volt kis aranyhalat hordani nyakláncon. De ez hamar eltűnt, ugyanis a kis üvegb... (2020.03.27. 06:14) Kitűző eleven bogárból?
  • nomad: Jó volt olvasni, érdekes történet! Amit szintén kevesen tudnak, nagy kertész is volt. mek.oszk.hu/... (2020.03.20. 18:40) Óriáskagyló Jókaitól

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

 

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2018-5.jpg

Naptár

április 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30