szerző: Vas Zoltán

Gyermekkorom egyik meghatározó olvasmánya volt Charlie Bood: A természet csodái című sorozata. Mai fejjel is csodálom, hogy a képregényszerű kivitelezés rövidke szövegblokkjaiba micsoda mély, mégis olvasmányos ismeretterjesztő tartalmakat sűrített a szerző. Nagyon megragadta akkor a fantáziám a sorozat egyik füzetében egy különleges és hatalmas trópusi pókölődarázs bemutatása, ami szúrásával nem kevésbé méretes madárpókokat bénít le, majd cipel el utódai számára eleségül. Így aztán, megkezdve munkám a Hártyásszárnyúak gyűjteményében, a gyűjteményi elrendezés áttekintése után az első céltudatosan kihúzott fiók mi is lehetett volna más: lássuk, mekkorák is valójában ezek a madárpókokra szakosodott darazsak? Nos, olvasni valamiről, hogy mekkora, illetve látni is azt tényleges valójában távolról sem ugyanaz. A pókölődarázs mind méretében, mind szépségében messze felülmúlta az elképzeléseimet (remélhetőleg a fotó visszaad valamit ebből az élményből).

A Pepsis genuszba tartozó pókölődarazsak vagy útonállódarazsak (Pompilidae) valamennyi kontinens tropikus területein előfordulnak. A nagyobb fajok nőstényei ádáz harcot vívnak a náluknál is termetesebb madárpókokkal, melyből rendszerint győztesen kerülnek ki. A szúrás során bejuttatott méreg lebénítja a pókot, amit aztán a darázs biztos helyre cipel, rárakja egy petéjét, majd a mozgásképtelen pók friss táplálékul szolgál a kikelő utódnak. Az emberek is igencsak tartanak tőlük, szúrásuk a legfájdalmasabb rovarszúrások dobogóján a második helyezett (az első egy dél-amerikai hangyafaj). Mentségére legyen mondva, csak végszükség esetén védekezik fullánkjával, szúrása komoly gyulladást nem okoz, és a nagyon intenzív fájdalomérzet „csak” 3-5 percig tart.

Az itt bemutatott példány külön érdekessége, hogy része annak a példánysorozatnak, amelyek alapján dr. Mocsáry Sándor (1841-1915, a múzeum Hártyásszárnyú gyűjteményének alapítója) a fajt elnevezte 1885-ben. A faj tudományos nevében (Pepsis pulszkyi) Mocsáry a Nemzeti Múzeum akkori igazgatója, dr. Pulszky Ferenc (1814-1897) előtt tisztelgett (akkoriban a Természettudományi Múzeum is a Nemzeti Múzeumhoz tartozott).

fotó: György Zoltán