Kereken 60 éve, 1957. december 14-én ért haza a Magyar Természettudományi Múzeum Egyiptom-expedíciója. Az utazásról nem csak az ott gyűjtött állatok, a róluk írt tudományos cikkek és az élményeket összefoglaló könyv maradt fenn, de több albumnyi fotó is. Ezekből szemezgettünk az évforduló kapcsán.
Írta: Katona Gergely és Bálint Zsolt.
Lepkés könyvek című blogunkon mutattuk be Horváth Lajos: Háromezer kilométer Afrikában című könyvét. A kerek évforduló kapcsán szeretnénk egy kis válogatást adni a hatvan évvel ezelőtt készült felvételekből.
Olyan képpel szerettük volna indítani a bejegyzést, amelyen mind az expedíció vezetője, dr. Horváth Lajos, mind útitársai: dr. Dely Olivér, Visóvölgyi István és dr. Gozmány László szerepelnek. De mivel az expedíción a fotókat általában saját maguk készítették, így egyikük rendszerint hiányzik a felvételről. Ahol mind a négyen szerepelnek, ott viszont más, idegen személyek zavarták az összképet.
Itt tehát csak dr. Dely Olivér (Kétéltű- és hüllőgyűjtemény), dr. Horváth Lajos (Madárgyűjtemény), Visóvölgyi István (preparátor) csizmás alakja látható vadászatból visszatérőben. Dr. Gozmány László (Lepkegyűjtemény) pedig a következő felvételen egymaga szerepel, miközben épp gyászbogarakat gyűjt szippantójával:
De ne szaladjunk annyira előre! Mit kerestek a Magyar Természettudományi Múzeum kutatói épp 1957-ben Egyiptomban? Többször írtunk már ebben a blogban arról, hogy az 1956-os forradalom leverésekor a Múzeum Állattárát jelentős tűzkár érte. Ezt a veszteséget több módon próbálták enyhíteni. A Múzeum számos helyről kapott adományokat, és néhány expedícióra is nyílt lehetőség. Így sikerült újabb példányokkal pótolni a teljesen megsemmisült hal-, kétéltű-, hüllő- és madárgyűjtemény veszteségeit. Az egyiptomi expedíció 1957 nyarán indult. Egy katonai Csepel 130-asba és egy utánfutóba annyi felszerelést, élelmet és üzemanyagot pakoltak, amennyi csak belefért. Még egy csónakot is vittek magukkal!
Bepakolás: Ládákba kerültek a fegyverek, a lőszer, a gyűjtőeszközök, a konzerválószerek, az élelem és minden felszerelés. Horváth Lajos áll balra, mellette Gozmány László. Az alumínium kannákban hozták decemberben haza a gyűjteményi anyagot. (A háttérben nem Rákosi Mátyás, hanem Kittenberger Kálmán szobra látható. Ma is megvan, a Ludovika tetőterében található.)
1957. augusztus 14. a DEBRECEN folyam-tengerjáró hajóra (lásd keretes írásunkat) daruval berakodják az utánfutót és a gépjárművet. A rokonok és kollégák (köztük Kaszab Zoltán és Boros István igazgatók) szemlét tartanak.
A három hetes hajóút a csepeli Szabadkikötőben, a Dunán indult, a Kazán-szoroson és a Duna-deltán áthajózva a Fekete-tenger után Isztambult, majd a Márvány-tenger és az Égei-tenger után Bejrútot érintette. Végül Afrikában, Egyiptom nagy kikötőjében, Alexandriában kötöttek ki és innét indultak szárazföldön délre, a Nílus mentén a háromezer kilométeres útra.
Az út elején nagyon tartottak a homokban rejtőző kígyóktól és skorpióktól, ezért csizmában jártak, ám ez később feleslegesnek bizonyult, és kényelmesebb lábbelikre váltottak.
A "kötelező" egyiptomi látnivalók: Karnak, Abydos, Hatsepszut temploma és a kolosszusok Thébánál, és persze a gizai piramisok, melyek közül az egyikre fel is másztak. A protokoll-eseményeket sem lehetett kihagyni. Egyiptom ekkor, a Szuezi-válságot követő időkben a Szovjetunió és a "Keleti blokk" által támogatott, egyre inkább "baráti" országnak számított.
Nem csupán a saját szakterületükben jeleskedtek: mind a négyen igyekeztek kivenni a részüket az egyiptomi faunát minél teljesebben bemutató anyag összegyűjtésében.
Éjjel-nappal folyt a félsivatagi, sivatagi, édesvízi, tengeri állatok utáni kutatás. Az állatok begyűjtésének körülményeit, a megfigyeléseket mind-mind gondosan feljegyezték a naplókba.Sok időt töltöttek el a gyűjtött anyag nyúzásával, konzerválásával, illetve az autó kisebb-nagyobb hibáinak szervízelésével. A túlterhelt terepjáró ugyanis nem jól viselte a sivatagi körülményeket: felborult az utánfutó, eltört a féltengely, kigyulladt a motor, és még számos alkalommal lerobbantak. A kölcsön kapott autóval is akadtak gondok: egyszer például beásta magát a homokba.
Ezek a felvételek ismét a DEBRECEN fedélzetén készültek, ám már a hazaúton, Libanon hófödte hegycsúcsaival a háttérben. A négy hónapig tartó expedíció végén, 1957. december 14-én érkeztek haza Budapestre.A hazahozott anyag a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményeibe került, ahol a szakemberek feldolgozták: kipreparálták, felcédulázták, meghatározták az állatokat. Számos szakcikket, tudományos felfedezést (új fajokat és alfajokat) eredményezett az út.
Az Egyiptom-expedícióról szóló kiállítás megnyitója a Magyar Nemzeti Múzeum épületében, 1958. október 8-án.
A járművekről:
A hazai gyártású, Csepel 130 "Kecske" terepjáró eredetileg a Magyar Néphadsereg állományából származott. Belső festése maradt az eredeti zöld katonai álcaszín, ám kívülről homoksárgára festették, és jobb oldalára arab, bal oldalára angol nyelvű feliratokat kapott. A jármű orrán az egyiptomi és a magyar lobogó is helyet kapott. A több száz példányban gyártott gépkocsiból napjainkra csak pár darab maradt fenn.
A DEBRECEN elnevezésű folyam-tengeri áruszállító motorhajó eredetileg KASSA néven futott ki a Duna habjaira a Ganz újpesti telepéről, 1939-ben. A világháborúban a Dunán és a Fekete-tengeren szolgált, legénységével együtt bérbe adták és hadianyagot szállított a keleti fronton harcoló német csapatoknak. 1944-ben Ausztriában érte a háború vége, 1953-ban átépítették, és még ma is látható a Dunán.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Fehér Andor 2017.12.15. 16:21:06
KatonaG 2017.12.16. 10:27:29
Fehér Andor 2017.12.16. 14:55:25
Akkor már csak az a furcsa, hogy Kittenberger 1958-ban halt meg, ez a fotó pedig 1957-ben készült. Ezek szerint Kittenbergert még életében "megszoborták".
Pedig Fekete István Kittenberger-életrajza alapján kizártnak tartottam, hogy KK szerénysége engedte, hogy ennyire dicsőítsék.