A fenyőrigó ritka fészkelő, de gyakori téli vendég hazánk madárvilágában. A faj Eurázsia északi, erdős területeinek költő madara, földrészünk tekintélyes részén egész évben előfordul, telelő csapatai Európa délebbi részein, Észak-Afrika, valamint Kis-Ázsia területén jelennek meg. Magyarországon nagy számban elsősorban télen fordul elő, amikor a kóborló csapatok előszeretettel fogyasztják a fák és a bokrok bogyóit. A hazánkban gyűrűzött példányok akár 4000 kilométerre is elkóborolnak, tehát rengeteg természetes élőhely közül választhatnak fészkelőhelyet. Vajon akkor miért fészkelnek egy napi több száz vagy akár ezernyi ember által látogatott parkban a főváros szívében? 2021-ben Budapest egyik közparkjában, a téli nagy csapatok jelenléte után az Orczy-kertben figyelhettük meg a fiókanevelés mindennapjait, a játszótér mellett gilisztákra vadászó felnőtteket. Ismerkedjenek meg a fenyőrigóval!
Szerző: Fuisz Tibor István (Állattár)
A fenyőrigó (Turdus pilaris)
A fenyőrigó az énekesmadarak rendjének (Passeriformes ) rigófélék (Turdidae) családjába sorolt madárfaj. Közepes termetű, barna tollazatú madár, amely szürke feje, fehér szemsávja, világos alapon sötét, nyílhegyszerű sötétbarna pettyekkel díszített melle és reptében jól látható fehér szárnybélése alapján könnyen felismerhető (1. kép).
- kép. Fenyőrigó csapat. Az egyedeken jól megfigyelhetők a faj határozóbélyegei.
A rigókra jellemzően táplálékát a rovarok és növényi eredetű táplálék – gyümölcsök, bogyók vegyesen alkotják. Nyári táplálékában a földigiliszta, rovarok és csigák mellett a friss gyümölcs is szerepel. Télen rovarok és gerinctelenek hiányában túlnyomórészt növényi eredetű táplálékot fogyaszt: gyommagvakat, bogyókat (2. kép), gyümölcsöket. Fészkét fákra rakja, sárral tapasztja, és a 4-6 tojásból álló fészekaljat egyedül költi ki a tojó; a fiókák táplálásába és felnevelésébe a hím is bekapcsolódik.
- kép. Fenyőrigó nyugati ostorfa (Celtis occidentalis) termésével.
Világállománya stabil, északi költőterületén a hazai fekete rigóhoz hasonlóan urbanizálódott faj. A fenyőrigó feltűnően bizalmas, az ember fizikai közelségét és a városi élőhelyeket egyaránt jól tűrő faj. A hazánkban télen megjelenő fenyőrigók gyűrűs egyedei túlnyomórészt északról érkeznek, míg a nálunk gyűrűzött fenyőrigók többségét Dél-Európában fogták vissza, de Nyugat- és Észak-Európában is felbukkantak. A távolabbi megkerüléseit Törökországból, Görögországból, sőt Oroszország ázsiai területéről, Tomszk város közeléből is jelentették.
Költőterülete északon Skandinávia legészakibb területeiig, keleten a tajga övben Oroszország Távol-keleti térségeiig, csaknem Kamcsatkáig húzódik, nyugaton pedig Franciaországig terjed. A faj költőterületének déli határa Dél-Franciaországtól Svájcon keresztül átszeli a Kárpát-medencét, és Ázsiában Mongólia északi területein át Észak-Kínáig húzódik. Magyarország tehát a költőterület déli peremvidékére esik, hazánkban területileg szórványosan és behatároltan, éves eloszlását tekintve pedig rendszertelenül fészkel. A nagy csapatba verődő fenyőrigók madárléptékben mérve nem vonulnak nagy távolságra, a Földközi-tenger medencéjét szegélyező területeken, Dél-Európában, a Közel-Keleten, Kis-Ázsiában, Anatóliában, Észak-Afrikában, míg az ázsiai állományok egy kisebb területen, a Kaszpi-tengertől keletre és Észak-Indiában telelnek. A széles területet benépesítő faj egyedei északon akár Izlandon, Grönlandon, a Spitzbergákon, délre pedig a Kanári-szigeteken is megjelenhetnek (3. kép).
- kép. A fenyőrigó elterjedési területe. Narancssárga színnel jelölve a költőterület, kékkel a telelőterület látható, a lila színű részeken pedig költ és egész évben előfordul a faj (Forrás: Wikipedia comons).
Hazánkban az 1980-as évektől 30-100 pár közé teszik a költőpárok számát, míg a téli csapatok akár több tízezres létszámban is megjelennek. 2021 telén az Orczy-kertben is megjelent egy nagy csapat fenyőrigó, erről képeket, emellett a telelésről és más érdekes biológiai jelenségekről további információkat az akkor készült bejegyzésünkben olvashattok: https://www.facebook.com/mttmuzeum/posts/5060108230697680
A tajgától a mediterrán tengerpartokig – avagy miért jelenik meg a fenyőrigó csapatosan hazánkban?
A madárvilág képviselői a repülés képességének köszönhetően olyan vidékek rövid ideig tartó nyári táplálékbőségét is kihasználhatják, amelyek egész évi megtelepedésre alkalmatlanok. Erre a legszélsőségesebb példa az északi félteke sarkvidéki és északi területein költő sarki csér (Sterna paradisaea), telelni ugyanis az Antarktisz közeli tengerekre jár, azaz könnyedén megtesz évi 35-40 000 kilométert. Akárcsak a sarki csérnek, a halakkal táplálkozó tengeri és vízi madaraknak, a rovarokkal táplálkozó énekeseknek az északi költőhelyek gazdag nyári táplálékkínálata és a sarkkör fölött az akár 24 órás napvilág mellett a folyamatos vadászat lehetősége előnyös feltételeket nyújt a fészkeléshez és a fiókák felneveléséhez. Azonban a télen átfagyó talaj, a jégpáncéllal fedett tavak és folyók és a szinte teljesen eltűnő rovarok télen már nem kínálnak elég táplálékot. Ilyenkor a madárvilág képviselői két taktika közül választanak. A hosszú távú vonulók kontinenst váltanak, és az Eurázsia nyugati részén élők elsősorban Afrikába, míg a keletiek Ázsia déli területeire vonulnak. Egy másik stratégia követői a kontinensen belüli mozgással vészelik át a szűkös hónapokat. Ilyen madárfaj a lúdalakúak számos képviselője vagy a daru (Grus grus). A tartós hótakaró megjelenésig például a sarjadó őszi gabonát csipegetik a vetési ludak (Anser fabalis) vagy a nagy lilikek (Anser albifrons). Ezt a taktikát alkalmazza számos ragadozó madár és a baglyok is. Csak annyira mozognak déli irányba, hogy elegendő táplálékot találjanak. A vonulás helyett a kisebb távolságra történő mozgás azért jelent jó alternatívát, mert a hosszú vándorút rengeteg energiát emészt fel, számos ragadozóval kell a vonulás és a telelés során dacolni, és persze a helyi élővilág képviselőivel is versengeni kell az élelemért.
Nos, a fenyőrigó is azok közé a madarak közé tartozik, amelyek a tartós téli hideg elől épp csak annyira vonulnak délre, hogy elegendő táplálékot találjanak. A bogyós termésű növények biztosítják ilyenkor számos, nem vonuló énekesmadár téli táplálékát, de emellett idecsalogatják az északi madárfauna számos képviselőjét is. A rendszertelenül, csak az úgynevezett inváziós években megjelenő csonttollú nagy létszámú csapatai azokban az években bukkannak fel, amikor az északi tájakon a magas költési siker és a kis mennyiségű bogyós termés táplálékhiányt teremt. Ezzel szemben rendszeres, minden évben nagy csapatokban megjelenő vendég nálunk a fenyőrigó.
Hol költenek fenyőrigók hazánkban? Miért pont az Orczy-kert?
Ez a madárfaj kerüli a zárt erdőket, a nyíltabb, ligetes, parkos élőhelyek kínálnak számára kedvező feltételeket. Az előfordulás fontos tényezője a talaj vízellátottsága, mivel a fenyőrigó nyáron előszeretettel táplálkozik földigilisztákkal, amelyek magasabb talajnedvesség esetén a felszín közelében mozognak, és a rigók számára elérhetők. A nedvesség szerepét az is növeli, hogy fészkét sárral tapasztja ki, így a fészkelés során is fontos számára a nedves területek megléte. Ezért nem csoda, hogy nem túl gyakori hazai fészkeléseit elsősorban árterekben, ligeterdőkben, a Dunántúli- és Északi-középhegységekben észlelték. Hazai fészkelései elsősorban az ország északi, természetes növényzettel borított nedves területeire koncentrálódnak, de a Mecsekben is feljegyezték költését. Fővárosi költése kevésbé jellemző. Az 1920-as években a szakcikkek Budapest környékén a Hűvösvölgyben, Zugligetben és Gödöllőn állítólagos fészkeléséről számolnak be, majd 1991-ben két bizonyított fészkelésről is hírt adtak Budapest két különböző pontján. Az urbanizáció, a városi élőhelyek benépesítése azért jó stratégia a madarak számára, mert a parkok, temetők, kertvárosok öntözött gyepei, az ültetett fák gyümölcsei, bogyói kiváló táplálékforrást jelentenek, de a természetes élőhelyeknél rendszerint kevesebb ragadozó madár és madarakkal táplálkozó emlős faj telepedik meg a városokban.
A főváros nyolcadik kerületében található Orczy-kert hatalmas füves tere, a köré ültetett park fái és bokrai remek téli táplálkozóhelyet kínálnak a rendszeresen idelátogató fenyőrigó-csapatoknak. 2021-ben azonban a téli nagy csapatok után a nyári időszakra is itt maradt legalább féltucatnyi fenyőrigó: két fészkét is megtaláltuk (4. kép), egy további fánál pedig táplálékot hordó, majd a sűrű lombozatban eltűnő madarakat sikerült megfigyelni. Ezt követően több hétig láttunk a kirepült fiókákkal együtt táplálkozó párokat a kert fás területén.
- kép. Az egyik vadgesztenye (Aesculus hippocastanum) fára épített fenyőrigó fészek az Orczy-kertben az etető szülővel.
Hogyan lettek a fenyőrigók a Természetbúvár táborok sztárjai?
Az egyik nyári tábori csoportunk madársétája során a kötelező játszótéri pihenő és tízórai szünetben felfigyeltem a tó mellett egy pettyes mellű, barna tollazatú rigóra. Az ivókút melletti nedves talajban keresgélt, gilisztákra vadászott. A megjelenése azért volt furcsa, mert a Budapesten egyébként gyakori énekes rigó ismétlődő strófákból álló énekét itt még sohasem hallottam, és az énekes rigótól eltérően ennek a madárnak szürke volt a feje. De mivel fészkelési időszakban még sohasem láttam Budapesten fenyőrigót, nem akartam hinni a szememnek. Sok-sok fényképpel később már biztos voltam bene, hogy a télen nagy csapatokban látott madarak kis csoportja itt maradt, és hamarosan a táplálékkal a fészekhez repülő fenyőrigókban gyönyörködhettem itt nap mint nap. Azután a fészek környékén a közelben egyre több helyen felfedeztem őket. A bokrok között hűsöltek nappal, a kút mellett, ahol korábban sarat gyűjtöttek a fészek tatarozásához, és gyakran fürödtek (5. kép).
- kép. Fürdőző fenyőrigó az Orczy-kertben.
Rovarokkal, gilisztákkal megpakolt csőrrel repkedtek a közeli nagy füves térség és a fészkek között. A meglepően bizalmas fenyőrigók hamarosan a gyerekcsoportok kedvenceivé léptek elő, mert ha csendben, a feltűnő mozdulatokat kerülve leültünk az eperfa alá, akár négy-öt méterre is a közelünkbe jöttek a földre hullott gyümölcsöket kapkodva. A szülők két-három gyümölcsöt felkaptak, majd a bokrok takarásában várakozó frissen kirepült, még bizonytalanul mozgó fiókáikat etették velük. A remek álcázásukban bízó fiókák mozdulatlanul gubbasztva kivárták (6. kép), hogy akár kétméternyire is elsétáltunk mellettük libasorban, és mindenki megfigyelhette a barna tollú, pettyes növendékeket. Ahogy teltek a napok, a fészektől egyre messzebb merészkedett a szülők által vezetett kis csapat, és szorgalmasan a fűben surranva, majd szárnyra kapva keresték a rovarokat, csigákat.
- kép. A frissen kirepült, az aljnövényzetben a szülőkre várakozó fiatal fenyőrigó.
A fától a gyűjteményig. Hogy lesz egy fészekből múzeumi tárgy?
Az Orczy-kert egyik közönséges vadgesztenye (Aesculus hippocastanum) fájának messze kinyúló oldalágán egy kisebb gally mellett, mintegy 7-8 méter magasan helyezkedett el a fészek. Elérésére csak létrával volt esély, ezért megkértem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársát, Harangozó Patrikot, hogy a park gondozását végző szakemberek segítsenek a fészek leemelésében. Abban reménykedtem, hogy egy kihúzható teleszkópos alumínium létra segítségével leküzdhető lesz ez a magasság, vártam a másnapra ígért technikai segítséget. Meglepetésemre az NKE munkatársai, Shmidka László és Oláh Attila egy emelőkosaras daruval jelentek meg a Ludovika téren, hozzájuk csapódtam Szabados Tamás kollégámmal, a múzeum lelkes fotósával.
A kötelező munkavédelmi előírásoknak megfelelően a daru kezelője műanyag sisakkal és beülővel is rendelkezett, és én is egy hegymászó beülővel a kosárhoz rögzítve emelkedhettem mellette a magasba (7., 8. kép). A munkagép azonban csak úgy tudott a fészek megközelítésére alkalmas pozícióba állni, hogy a játszótér egyik homokozójára kerültek az első kerekei. Szerencsére kellően szélesek voltak ahhoz, hogy ne süllyedjenek a homokba, és a daru az emelés idején sem billent meg. A fészek elhelyezkedésének leírása, a tartó ág és a magasság lemérése után óvatosan leemeltem a sárral kitapasztott, így szárazon merev, és törékeny fészket az ágról. Jegyzetfüzetemben minden szükséges adat szerepelt: „közönséges szelídgesztenyefán, ág átmérő 12 cm, fészek magassága 10 cm, belső átmérő 12 cm, külső átmérő 19 cm, fészek aljának földtől mért magassága 833 cm, a törzstől keletre 640 cm-re. A fészekben nyugati ostorfa termések vannak.”
- és 8. kép. Dr. Fuisz Tibor István (feketében), a Magyar Természettudományi Múzeum Madárgyűjteményének munkatársa az emelőkosárban.
A gyors leereszkedés után széles mosollyal megköszöntem a segítséget, és azt hittem, hogy legújabb szerzeményünk gyorsan egy egységdobozba, adatai pedig a múzeumi leltárkönyvbe kerülhetnek. Azonban a munka dandárja csak ekkor kezdődött. A nehéz munkagép kifelé megbokrosodott, tengelyig besüllyedt a homokozóba, mikor a gépkezelő megpróbálta kikormányozni belőle a járgányt. Az NKE egy újabb teherautójának és három további munkatársának segítségével két és fél órán át lapátoltuk a homokot a kerekek alól, deszkákat és ágakat helyeztünk a megsüllyedt kerekek alá, hogy a daru kievickélhessen a homokozó fogságából. Végül a teherautó kipörgő kerekei által az arcunkba szórt homokot ropogtatva kitoltuk a darut a homokozóból, és így sikerrel, veszteség nélkül zárult a gyűjteménygyarapító akció. A begyűjtött fészektől (9. kép) északra 26 méterre egy kocsányos tölgyön (Quercus robur) egy másik fenyőrigó fészek is volt. Ez szintén hat méternél magasabban, a törzstől távol egy vékony oldalágon, és ugyancsak egy jókora homokozó felett helyezkedett el. Megközelítésére a közeledő este miatt már nem vállalkoztunk, és a következő hét esős időjárása alatt sajnos a fészek szétesett, és eltűnt a fáról. Érdemes talán megjegyezni, hogy a két fészek környékén még hetekig megfigyeltem a fiókáit etető párokat, és egy száz méternél közelebb álló borostyánnal befutott fehér eperfa (Morus alba) lombozatában gyakran eltűntek a csőrükben gyümölcsökkel kifejlett példányok. Itt a sűrű lombozat miatt a fészket magát nem sikerült megtalálni, de feltételezhetően itt is fiókákat etettek a fenyőrigók.
- kép. Begyűjtött fenyőrigófészek az Orczy-kertből.
Nos, a bonyodalmak miatt így még becsesebb, felejthetetlen élménnyé nemesült a ritka madártani eseményt, a fenyőrigó fővárosi költését bizonyító 2021.62.1. leltári számú tárgy (10. kép): a fenyőrigófészek. A 11. képen pedig egy lepkész kollégánk, Katona Gergely által begyűjtött fészek látható. Ez a fészkelés is azt példázza, hogy az eredeti lakók szintén egy emberi zavarásnak kitett élőhelyen készítették el a fészküket annak ellenére, hogy a közelben rendelkezésre állt természetes, kevésbé zavart lehetséges költőhely is. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az ember közelében a ragadozók kevésbé jelentenek veszélyt a költő párra és fiókáikra. A múzeumi gyűjtemények gyarapítói, megőrzői, mai kezelői számára a puszta számokon, tudományos neveken túl gyakran ilyen felejthetetlen történetek kapcsolódnak gyűjteményeik kincseihez.
- kép. A 2021.62.1. leltári számú tárgy, az Orczy-kerti fenyőrigófészek.
11. kép. 2018-ban Mezőkövesd mellett begyűjtött fenyőrigó fészek.
Ajánlott források:
https://en.wikipedia.org/wiki/Fieldfare
https://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-turpil
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
