Magyar Természettudományi Múzeum Blog

Mérges emlősök

Amikor az emberek mérges állatokról hallanak, általában kígyók, békák, ízeltlábúak jutnak eszükbe, pedig az emlősök között is találhatunk méreggel rendelkező fajokat. Az emlősök mérge tudományos szempontból is keveset vizsgált, tekintve a mérges emlősfajok alacsony számát. Mérget termelő emlősfajok: a kacsacsőrű emlős (Ornithorhynchus anatinus), a vérszopódenevérek[1] (Desmodus, Diphylla, Diaemus), a lajhármakik (Nycticebus fajok), egyes cickányfajok (Neomys és Blarina nemzetségen belül és a patkányvakondok; sőt, bizonyos források szerint a vakondnak (Talpa europaea) is van mérge (Ligabue-Braun, Verli, & Carlini, 2012). Az emlősök mérgének kutatásához a kiindulási alapot a népi hagyományban megtalálható ismeretek nyújtották. Harapásuk általában neurotoxikus mérgezési tüneteket okoz (Dufton, 1992).

Szerző: Szapu Julianna Szulamit (Kiállításrendezési Osztály), Csorba Gábor (Állattár, Emlősgyűjtemény)

A haiti patkányvakond (Solenodon paradoxus)

Napjainkra két patkányvakond faj maradt fenn, a haiti és a kubai patkányvakond (Atopogale cubana). A patkányvakondok hosszú, mintegy 76 millió évnyi evolúciós történetük miatt különlegesek az állatvilágban, s a több mint 100 őshonos emlősfajból azon néhány röpképtelen emlős közé tartoznak, amelyek túlélték az emberek betelepülését a Karibi-szigetvilágba. "A patkányvakondok páratlanok a maguk nemében. Ha elveszítjük őket, sosem láthatunk semmi hozzájuk hasonlót a Földön" (D. Attenborough).

A haiti patkányvakondról máig keveset tudunk, a legrészletesebb összefoglaló szakcikk 2015-ben jelent meg (Derbridge, Posthumus, Chen, & Koprowski, 2015).

Rendszertan

A haiti patkányvakond a gerinceseken (Vertebrata) belül az emlősök (Mammalia) osztályába, a Laurasiatheria öregrendbe, a rovarevők (Eulipotyphla) taxonba, a cickányalakúak (Soricomorpha) rendjébe, a patkányvakondfélék (Solenodontidae) családjába és a patkányvakondok (Solenodon) nemzetségébe tartozik. Két alfaja van, a Solenodon paradoxus paradoxus és a Solenodon paradoxus woodi.

A patkányvakond az egyik olyan ma is létező csoport, amely feltételezhetően a legközelebb esik az ősi rovarevőkhöz, leágazása a kréta/paleocén határon történhetett a tanrekekkel és az aranyvakondokkal együtt.

Élőhely

A Karib-tenger keleti részén fekvő Hispaniola szigetén él, mindkét országban, Haitiben és a Dominikai Köztársaságban egyaránt megtalálható. Sziklás, erdős területeken fordul elő.

Megjelenés

Testét vörösbarna szőrzet fedi, mely a farkán, a lábán, az orrán és a fülén ritkább, mint az állat többi részén. Karmokkal rendelkező lábait, amelyek közül a mellsők hosszabbak, mint a hátsók, de mindegyiken van karom, valószínűleg ásásra használja. Testtömege átlagosan 800 g, a hímek 1 kg-osak is lehetnek. Testhossza 28–33 cm.

(Fotó: http://mantisshrimp.wordpress.com/tag/solenodon-paradoxus/)

Életmód

Éjjel aktív, üreglakó állat. Általában gerinctelenekkel táplálkozik, de néha kisebb kétéltűeket, hüllőket és madarakat is zsákmányol. Étrendjét gyümölcsökkel, bogyókkal is szívesen kiegészíti.  Szaporodási viselkedéséről még hiányosak az ismereteink. A vemhesség 50 napig tart, ennek végén 1-3 kölyöknek ad életet. A kölykök születésükkor átlagosan 100 grammosak, 75 napig szopnak. A haiti patkányvakond élettartama fogságban 11 év.

Méregtermelés

Az emlősök méreganyagának bizonyítására az egyik legelső és legjobban alátámasztott bizonyítékot a haiti patkányvakond szolgáltatja, mely mérge segítségével kábítja el zsákmányát (Dufton, 1992). A patkányvakondok az egyetlen emlőscsoport, amely a nyálmirigyek által termelt mérget fogcsatornán keresztül juttatja be az áldozat szervezetébe (Rode-Margono & Nekaris, 2015), a többi emlősfaj közvetlenül a nyálba juttatja a toxint. A patkányvakond második metszőfoga mélyen barázdált, a méreg az állkapocs alatti nyálmirigyekben termelődik (Pournelle, 2013). Beszámolók alapján, a karon történő harapás tűszúrásszerű nyomot hagy, mely körül égető érzés tapasztalható. A harapás után a duzzadás órák hosszat is fennállhat, míg a nyilalló fájdalomérzés akár napokig is eltarthat. A megfelelő mennyiségű és frissességű toxin tisztítása és izolálása több okból is nehéz, ráadásul a patkányvakond veszélyeztetett faj, ezért a méreganyag begyűjtése csak természetes úton elhullott állatokból lehetséges. Gyógyszerészeti tesztekben a méreg általános depressziós tünetegyüttest mutatott, emellett légzési zavarokat, görcsöt és bénulást okozott (Dufton, 1992). A toxin típusát, szerkezetét egyelőre nem ismerjük pontosan, az eddigi vizsgálatok alapján feltételezhetően valamilyen neurotoxin, amely hatásait tekintve a kígyók méreganyagaihoz hasonlít leginkább (Ligabue-Braun et al., 2012).

Megfigyelései

A haiti patkányvakond csak ritkán kerül szem elé, ezért megfigyelése ritkaságnak és hírértékűnek számít. Egy, a Dominikai Köztársaságban a Durell Wildlife Conservation Trust és a Hispaniola szigetén lévő Madártani Társaság által a Londoni Zoológiai Társasággal[2] együttműködve szervezett expedíción sikerült befogni egy példányt, felvételt készíteni róla, felvenni a méreteit és DNS mintát gyűjteni tőle. A vizsgálatok után a példányt visszaengedték természetes élőhelyére.

A videó a youtube-on nyilvánosan elérhető: https://www.youtube.com/watch?v=cWOPC2kt_IA

Természetvédelmi státusz

A jelenlegi helyzete alapján a faj veszélyeztetett (Endangered) (Connor et al., 2020) annak ellenére, hogy a legfrissebb értékelés még nem szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján, ahol egy korábbi, 2015-ös értékelés besorolása (Least Concern) látható. Annak ellenére, hogy helyi védelemben nem részesül (Derbridge, Posthumus, Chen, & Koprowski, 2015; Turvey, Kennerley, Hudson, Nuñez‐Miño, & Young, 2020) az eddigi törekvések ellenére (példaként a védelmére és megmentésére irányuló tevékenységekről egy 2015-ben megjelent, Review: Extinction in Progress című cikkben (Lord, 2015) olvashatunk) élőhelyének pusztítása fenyegeti, bizonyos források szerint a nagymértékű erdőirtások miatt a kihalás szélére került, ezért minél előbb védelem alá kellene helyezni. Védelmét a veszélyeztető tényezőkön felül a faj különleges evolúciós sajátságai pluszban indokolják (Derbridge et al., 2015). Nincs természetes ellensége, a betelepített jávai mongúzok és az elvadult kutyák és macskák a ragadozói, melyek elől lassú mozgása miatt nehezen menekül.

Irodalomjegyzék

Connor, J. B., Don, E. W., Russell, A. M., Anthony, B. R., Thomas, E. L., & Wes, S. (2020). Illustrated Checklist of the Mammals of the World, Volume 2. Barcelona: Lynx Editions.

Derbridge, J. J., Posthumus, E. E., Chen, H. L., & Koprowski, J. L. (2015). Solenodon paradoxus (Soricomorpha: Solenodontidae). Mammalian Species, 47(927), 100–106. https://doi.org/10.1093/mspecisev010

Dufton, M. J. (1992). Venomous mammals. Pharmacology & Therapeutics, 53(2), 199–215. https://doi.org/10.1016/0163-7258(92)90009-O

Ligabue-Braun, R., Verli, H., & Carlini, C. R. (2012). Venomous mammals: A review. Toxicon, 59(7–8), 680–695. https://doi.org/10.1016/j.toxicon.2012.02.012

Lord, R. (2015). Review: Extinction in Progress. The American Biology Teacher, 77(9), 716–716. https://doi.org/10.1525/abt.2015.77.9.13

Pournelle, G. H. (2013). Classification, Biology, and Description of the Venom Apparatus of Insectivores. In Venomous Animals and Their Venoms: Venomous Vertebrates (pp. 31–41).

Rode-Margono, J., & Nekaris, K. (2015). Cabinet of Curiosities: Venom Systems and Their Ecological Function in Mammals, with a Focus on Primates. Toxins, 7(7), 2639–2658. https://doi.org/10.3390/toxins7072639

Turvey, S. T., Kennerley, R. J., Hudson, M. A., Nuñez‐Miño, J. M., & Young, R. P. (2020). Assessing congruence of opportunistic records and systematic surveys for predicting Hispaniolan mammal species distributions. Ecology and Evolution, 10(11), 5056–5068. https://doi.org/10.1002/ece3.6258

[1] E három denevérfaj nyálában véralvadásgátló anyag van, ezt nem minden szakirodalom sorolja a mérgek közé.

[2] A londoni Zoológiai Társaság által vezetett „Evolúciós szempontból egyedi és globálisan veszélyeztetett” (EDGE – Evolutionarily Distinct and Globally Endangered) nevű program azokra az állatokra koncentrál, amelyeknek egyedülálló az evolúciós történetük, és a kipusztulás közvetlen veszélye fenyegeti őket.