A Természettudományi Múzeum titokzatos óriássasa

A hárpia szó hallatán sokaknak egy kevésbé szimpatikus hölgy ismerőse jut eszébe, míg mások az ókori görög mitológia félig madár-, félig nőtestű szörnyeire gondolnak. Kevesen tudják, hogy a hárpia (Harpia harpyja) egy valójában létező madár neve is egyben, méghozzá a világ második legnagyobb termetű sasfajáé.

Szerző: Nagy Antal (Magyar Természettudományi Múzeum, Marketing csoport)

1_jav.jpg Hárpiaportré (fotó: Boros Tamás)

A hárpia óriási méretű ragadozó madár: testhossza átlagosan 89-109 cm körüli, szárnyfesztávolsága meghaladhatja a 2 métert, súlya pedig 5-9 kg közötti. A tojók jóval nagyobb méretűek, mint a hímek (ez a jelenség a legtöbb ragadozó madárra, a baglyokra és a sólymokra egyaránt jellemző, és a feltételezések szerint a két nem közti táplálékért folyó versengést csökkenti). A ma élő sasok közül egyedül az óriás rétisas (Haliaeetus pelagicus) nő nagyobb méretűre a hárpiánál.

 A madár színezete jellegzetes, hasa fehér, sötétebb csíkokkal tarkított, háta szürkésfekete, fején tollakból álló bóbita található. Megjelenésében, életmódjában nagyon hasonlít több más, szintén nagy méretű és a trópusi területekről származó sasfajra: az afrikai elterjedésű koronás sasra (Stephanoaetus coronatus) és a dél-kelet ázsiai majomevő-, vagy más néven Fülöp-szigeteki sasra (Pithecophaga jefferyi). Érdekesség, hogy külső megjelenésük és életmódbeli hasonlóságuk ellenére a három faj nem áll egymással közelebbi rokonságban.

2_jav.jpg Hárpia a Berlini Állatparkban (Tierpark Berlin) (fotó: Boros Tamás)

A hárpiák Közép-Amerikában és Dél-Amerika északi részén őshonos madarak. Kedvelik a zárt, trópusi esőerdőket, amelyekben kellő mennyiségű táplálékot találnak. Lekerekített, testükhöz képest rövid szárnyaik segítségével ezek a madarak könnyedén tudnak manőverezni a fák között (hasonló jelenség figyelhető meg a hazánkban a zárt élőhelyeken vadászó héjánál és karvalynál is). A hárpiák elsősorban kisebb emlősökkel, pl. lajhárokkal és majmokkal táplálkoznak, de néha hüllőket, madarakat, olykor akár szarvasborjakat is elejtenek. Zsákmányukra szinte kizárólag a lombkoronaszinten vadásznak, csak ritkán ereszkednek ennél lejjebb. Áldozatukat hatalmas, egyenként akár 8-13 cm-es hosszúságúra is megnövő karmaik segítségével ejtik el. Csőrüket elsősorban a zsákmány szétdarabolására használják. A hárpiáknak van testükhöz képest a legnagyobb méretű karmuk a ragadozó madarak között, melyek hosszúsága néhány kisebb medvefaj vagy számos nagymacska karmainak hosszúságát is meghaladhatja, pedig azok a fajok gyakran jóval száz kiló feletti testtömeget érnek el. E veszedelmes fegyverek segítségével akár a fákon függeszkedő lajhárokat is elragadhatják a hatalmas sasok.

3_1.jpgPreparált hárpialáb karmokkal, a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményéből (fotó: György Zoltán)

Bár a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listája szerint a hárpia „mérsékelten fenyegetett” (NT-Near Threatened) besorolású faj, valójában állománya az esőerdők irtása és az orvvadászat miatt folyamatosan csökken. A gyönyörű madár élőhelyének csúcsragadozója, kihalása helyreállíthatatlan károkat okozhat a helyi ökoszisztémában.

Érdekesség, hogy egyes országokban vadászatra használják az idomított hárpiákat (Magyarországon erre nincs lehetőség, mert a faj nálunk különösen veszélyes állatnak minősül).

A hárpia állatkerti körülmények között is igen ritka madár, Magyarországon jelenleg egyetlen ilyen intézményben sem tartják a fajt. Nem csupán állatkertekben, de múzeumokban is ritka látvány a hárpia: hazánkban egyetlen preparált példány tekinthető meg, amely a Magyar Természettudományi Múzeum állandó kiállításában, a „Bárkában” várja az érdeklődőket.

harpiasas_kicsi_1.jpg Hárpiapreparátum a Magyar Természettudományi Múzeumban (Fotó: Szabados Tamás)

Múzeumunk montírozott hárpiája titokzatos műtárgy, valódi származását homály fedi. A 2012-es évben került beleltározásra, de valójában a preparátum ennél jóval régebbi. A Múzeum 1956-os leégése után készült leltárkönyvekben nem szerepel újabb hárpiapéldány, így feltételezhető, hogy ennél idősebb a mi hárpiánk. Múzeumunkban megtalálható egy 1952-ben íródott lábcédula, melynek tanúsága szerint 1952. január 10.-én egy Brazíliában élő magyar, Jose Hidasi gyűjtött egy fiatal hím hárpiasast Brazília Mato Grosso tartományában, Araguaima település közelében. Jose Hidasi számtalan egzotikus madárral örvendeztette meg múzeumunkat. Valószínűleg az 1952-es, titokzatos hárpia-preparátum azonos a Bárkában látható madárral.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr9616517384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása