Történetek a nemes késfogúról
Az év hala 2020-ban: a süllő

Halnak lenni nem lehet túl izgalmas – gondolják sokan. Ha mégis valamiért közelebbi ismeretséget kötünk ezzel a kopoltyús társasággal, akkor könnyen meglepődhetünk. Mert számtalan változatos dolgot lehet felfedezni velük kapcsolatban. Nem is beszélve arról, ha még szörnyek és tudományos viták is előkerülnek, amikor jobban megismerjük egyiküket. Utánajártam az év halának, a süllőnek.

Írta: Szőke Viktória (MTM Kétéltű- és Hüllőgyűjtemény)

A Magyar Haltani Társaság által kiírt internetes szavazáson tehát az év hala horgára 2020-ban a süllő, tudományos nevén a Sander lucioperca akadt. A kitüntetettség nem újdonság számára, hiszen már több száz évvel ezelőtt is a Balaton főhalának nevezték. És ha már kitüntetett helyzetbe került, akkor megfelelő elnevezést is kapott: a felnőtt kort (másfél kilót) elérve kiérdemli a híres-hírhedt balatoni fogas nevet.

kep1_teljesalakos.jpg

A süllő a legnagyobbik hazai sügérféle. Háta zöldes óarany, hasa világos, szinte fehér. Oldala átmenetes, ezüstös, és 8–12 sötétebb harántsáv fut le rajta. Színezetének élénksége és mintázatának kontrasztossága az élőhelytől függ, a balatoni süllő például jellegzetes világos tónusú. Hátúszója osztott, és a farokúszóval együtt fekete foltsorokkal díszített. Páros úszói sárgás színűek. Nagyjából 8–10 kg tömegűre nő meg. Hazánkban minden közepes és nagyobb folyóban és a nagyobb állóvizekben is megtalálható. A kemény aljzatú, oxigéndús élőhelyet kedveli, kerüli a hínáros, iszapos részeket (forrás: Photo Gallery Wildlife Pictures)

 

Természetesen kimagasló figyelem övezi és övezte mindig is a fogast. Nem csupán a partról őrzik tanúhegyek, hanem a szakemberek is évről-évre fáradhatatlanul felügyelik, és amiben csak tudják, segítik a Balaton kivételes süllőpopulációját. Fontos, mert ugyan változó, hogy kinek milyen formában, de vitathatatlanul nélkülözhetetlen része a fogas a nyáresti balatoni hangulatnak.

kep_vers1.jpg

Elúszunk a bójáig

Mielőtt fogas kérdésekbe bonyolódnánk, előzetes tisztázás végett leírom, hogy Magyarországon két süllőfaj él. Az említett süllő (=fogas, fogassüllő) és a kősüllő (Sander volgensis). Elkülönítésük nem bonyolult. A kősüllő kisebb és robusztusabb termetű hal, szája is arányaiban kisebb, ami abban nyilvánul meg, hogy a szájszeglete nem éri el a szeme hátsó sarkát. Viszont tévedés azt hinni, hogy ő fogatlan, mindössze a hosszú és feltűnő kapófogaknak van híján, amiből a süllőnek viszont több is akad. A Balatonban pedig mindkét faj él. Az egész világon egyébként rajtuk kívül még három halfaj tartozik a Sander nembe, azaz összesen öten vannak a „süllők”.

kep2_fogak.jpg

A süllő szájában alul és fölül 2–2 hosszú és feltűnő kapófog mered ki az apróbbak közül. Ahogy a képen is látszik, már az egynyaras fiataloknál is jól megfigyelhetők. A balatoni fogas főként szélhajtó küszt, kisebb keszegeket, bodorkát és gardát zsákmányol, amit a lenyelés előtt ügyesen menetirányba forgat a fogai között (forrás: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.)

kep3_feszek.jpg

Ívásidőben (március-április) jól megkülönböztethetők a kerekded idomúvá váló nőstények és a feltűnő sötét „öltönyt” húzó hímek. A fészket a hím megtisztítja és őrzi, amíg választottja fel nem fedezi azt, és le nem rakja becses ikráit. A hím utána is a fészek mellett marad, és általában még a kikelés után is pár napig vigyáz az ifjakra. A képen egy fészkét őrző süllő tűnik elő a Balaton vizéből (forrás: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.)

 

A fogas kérdés

Ha a hazai süllőfajok közt már jól eligazodunk, akkor veszedelmesebb vizekre is merészkedhetünk. Mondhatnánk, hogy nem bonyolult a süllőfélék rendszere, de ez nem mindig volt így… Elég volt hozzá egyedül a mi kitüntetett halunk, a süllő, hogy puszta létezése kapcsán egy kétszáz évig fennálló hiedelem alakulhasson ki róla.

Egészen az 1700-as évekig tartotta magát az az elképzelés, miszerint a süllő nem önálló halfaj, hanem a csuka és a sügér kereszteződéséből származik. E rendszertani tévhit kapcsán a svájci természettudós, Conrad Gessner az 1558-ban megjelent Historia animalium negyedik kötetében (Halak és vízi állatok) a Lucio-perca nevet adta neki, aminek jelentése „csukasügér”. Leírása szerint a süllő feje a csukáé, testének többi része és alakja a sügéré. Gessner e jeles művét (vagyis a Historia animalium sorozatot) a modern zoológia kezdetének mondják.

Conrad Gessner fő állattani művének értéke vitathatatlan, ugyanakkor tudni kell róla, hogy megírásakor többek között középkori bestiáriumokat és Olaus Magnus könyveit is felhasználta forrásként. Így történhetett meg, hogy a 2020-as év hala egy könyvben szerepel kedvenc tengeri szerzetesünkkel (Pisce monachi) és más víziszörnyekkel. Többek közt a tengeri püspökkel (Pisce episcopi), vagy a vízikígyók részben szereplő hétfejű hidrával (Hydra) is. Mellesleg pedig évszázados félreértésbe keveredik nevezett nemes késfogúnk. Gessner mindenesetre azért kritikusan szemlélte a könyvében szereplő vízi lényeket – többek közt például a hidra létezésében is kételkedett. A süllőről viszont elég meggyőzően írt ahhoz, hogy még kétszáz évnek kelljen eltelnie, mire valaki leírja önálló halfajként.

kep4_lenyek.jpg

Conrad Gessner portréja, mellette az említett lények a könyvéből: a tengeri szerzetes, a tengeri püspök és a hidra. A szerzetesről köztudott, hogy különösen veszélyes:

Ez a szörny szívesen csalja magához a tengerparton sétáló embereket, szemük előtt játszik, és ugrálva közeledik hozzájuk. (…) Amikor aztán azt látja, hogy az illető nagy bámulatában közel megy hozzá, ő is közelebb jön, és alkalomadtán elkapja az embert, magával vonszolja a mélybe, ott aztán felfalja a húsát.

Thomas Cantimpratensis: Könyv a dolgok természetéről (forrás: wikipedia; Gessner: Historia animalium; Biodiversity Heritage Library)

A későbbi szakírók tehát átvették Gessnertől a Lucio-perca nevet és annak magyarázatát. A süllő tudományos neve mindmáig őrzi ezt a kezdeti elméletet: Carl Linné írta le önálló halfajként 1758-ban, Perca lucioperca néven. A jelenleg érvényes Sander nembe pedig 1817-ben Lorenz Oken német természettudós sorolta, így a jelenleg is elfogadott, érvényes neve Sander lucioperca lett. Emellett egyes nyelvekben a süllő köznapi neve is hű maradt a régi elmélethez: angol neve pikeperch (pike = csuka, perch = sügér).

 

A balatoni fogas kérdés

Habár annyi kiderült az idők során, hogy a süllő létező és önálló halfaj, a kettősség még a 19. században is jelen volt vele kapcsolatban. Ugyanis sokáig konfliktusok forrása volt maga a balatoni fogas. Pontosabban a fogas kontra süllő vitában nem igazán tudtak dűlőre jutni a tudósok és a balatoni halászok.

Herman Ottó „országos elfogultságnak” nevezte azt az elképzelést, amely szerint a fogas és a süllő két külön halfaj, ráadásul egyik sem azonos a folyókban élő süllővel. Könyveiben a tudósok elméletét állította szembe az imént leírtakkal: nem két, hanem egy fajról van szó – és alátámasztotta azzal, amit ő is hallott, hogy a Balaton tapasztalt halászai mindig azt mondták, hogy a süllő a fogasnak a fia”.

Petényi Salamon János viszont azt írja a szintén az 1800-as évekből származó feljegyzéseiben, hogy a halászok szerint is két fajról van szó. Érvként pedig azokat a jellegzetességeket sorolták föl neki, amelyek a süllő és a kősüllő közti különbségek, határozóbélyegek. Igazolásként Petényi kért tőlük egy fiatal fogast, de erre azt válaszolták: „Uram, az nincs soha a Balatonban!”

Herman Ottó úgy vélte, egyes halászok érdekből mondják két fajnak a süllőt és a fogast, hogy minél többet foghassanak ki belőle. Innen nézve már nem lehet megítélni, mennyiben volt igaza Hermannak, de az mindenképpen látszik, hogy az ügybe belekeveredett a kősüllő is. És jórészt talán az is okozta a bonyodalmat, hogy elbeszéltek egymás mellett a felek.

Mindeközben pedig a Balatonban a süllő és a kősüllő egész nyugodtan élte tovább magánéletét. Időnként pedig, hogy a tudósokat és a halászokat jól megtréfálják (ha esetleg nem lenne elég bajuk), előfordul, hogy egymással, vagy a csapósügérrel összeívnak…

kep5_naplemente.jpg

A süllő rendszerint a mély vízben tartózkodik, csak vadászat alkalmával közelíti meg a felszínt. Az elmaradhatatlan balatoni naplemente megtekintése után, az est beálltával válik aktívvá. Vadászni akkor indul, amikor a vízfelszín közelében sincsen már világos. Előmerészkedik rejtekéből, és a sötétség leple alatt közelíti meg a vízszín alatt csoportosuló küszrajokat (forrás: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.)

 

A végére egy sül(t)etlenség

Végezetül rövid konklúzióként: más vizek süllőjétől tehát megkülönbözteti a fogast (azon túl, hogy a Balatonban fordul elő) a világos és ezüstös színe és az igen jóízű, lemezesen foszló, szálkamentes húsa. Más nem, ugyanis egy halfajról van szó. A kősüllő pedig más tészta.

Még egy extra határozóbélyeg, hogy a balatoni fogas a balatonparti sütödékben nem kapható, mert szigorú szabályok vonatkoznak a horgászatára, a halászata pedig eleve tilos. Ellenben ugyanitt más vizekből származó süllőt fogyaszthatunk sülve, és közben még a tengeri szerzetestől sem kell tartanunk - mert nem él a Balatonban.

kep_vers2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1615590788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása