Óriáskagyló Jókaitól

Több, mint 130 éve látható a múzeumban a ma már szigorúan védett óriáskagyló (Tridacna gigas) Jókaitól kapott teknője, amely még az '56-os tüzet is túlélte.

jokai_kagylo_mtm.jpg

Írta: Szél Győző (MTM, Bogárgyűjtemény)

A közismerten rendkívül nagy természettudományos műveltséggel bíró Jókai Mór nemcsak az ásványoknak volt szenvedélyes csodálója és gyűjtője, hanem a csigáknak és kagylóknak is. A dolgozószobájában, üveges szekrényben őrzött pompás darabok részben esztétikai gyönyörűséget okoztak tulajdonosának, de egyben kiapadhatatlan fantáziáját is inspirálták. Míg az íróóriás sohasem vált meg ásvány- és csigagyűjteményétől, a közel másfél mázsás óriáskagylót a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. A kivételes példány baj nélkül vészelte át a háborúkat, forradalmat, rendszerváltozásokat, és immár több mint egy évszázada áll rendületlenül a látogatók rendelkezésére, miközben gondosan őrzi titkát pontos származási helyét és megszerzését illetően.

Az 1886-os év nevezetes dátum Budapest életében, ekkor indult el ugyanis a Nagykörúton az első villamos a korábbi ló- és gőzvontatású járművek mellett. Az év tragikus eseménye a 75 éves Liszt Ferenc halála. Novemberben távozott az élők sorából Laborfalvi Róza, a Nemzeti Színház örökös tagja, Jókai felesége. Jókai Mór ugyanezen év december 24-én írt levelet Pulszky Ferencnek, a Nemzeti Múzeum akkori igazgatójának, hogy egy óriáskagylót küld a múzeum számára és kéri, vegyék fel az egyedülálló tárgyat a természetrajzi gyűjteménybe. (A rövid, de udvarias hangvételű levélből nem sejteni, hogy a múzeumigazgató politikus és az írófejedelem között korábban pisztolypárbaj zajlott.) A levél szerint a kagylót Laborfalvi Róza vásárolta a múzeumnak.

pim_jokai_1885_portre.jpgJókai Mór 1885-ben (forrás: PIM)

Jókai csigák és kagylók iránti szenvedélyes érdeklődése egyes források szerint Laborfalvi Rózának köszönhető, aki az 1860-as években bútorok, porcelánok mellett tengeri csigákat is vásárolt.
Ugyan galambom, minek lesz jó ez a csiga-biga? Melyikünk fog vele játszani?” – tette föl a kérdést feleségének az akkor már országszerte elismert, hírneves író. Később azonban bevitte a színes héjakat dolgozószobájába, majd íróasztalára helyezve gyönyörködött bennük, sőt Bécsben drága és igényes szakkönyvet is vásárolt a puhatestűekről. Egy másik forrás szerint Jókai akkor kapott kedvet a gyűjtéshez, amikor Pápán tett rokoni látogatása során megtekintette sógorának, Váli Ferenc professzornak pazar kollekcióját.

pim_csiga_jokaigyujt.jpgEgy látványos csiga, a tritonkürt (Charonia tritonis) Jókai gyűjteményéből (forrás: PIM)

pim_ametiszt_jokaigyujt.jpgAmetiszt (kvarcásvány) Jókai gyűjteményéből (forrás: PIM)

Bár tudomásunk szerint Jókai sehol nem írta meg az óriáskagyló megszerzésének történetét, de egyik művében, A csigák regényében külön fejezetet szentelt az óceánok e hatalmas és általa csodált lényének. A mű folytatásokban jelent meg az Üstökös című folyóiratban, melyet maga Jókai hívott életre, mint az első „humorisztikus” lapot, és természetesen ő volt a szerkesztője is. Az írás a lap profiljának megfelelően szépen csőbe húzza a gyanútlan olvasót. Az első fejezetek látszólag objektív, de persze a nagy mesemondótól megszokott elképesztően színes és eleven természetleírása után szinte észrevétlenül bukkan fel a cselszövés és az árulás: mire föleszmélünk, egy társadalmi-politikai szatíra kellős közepén járunk, melynek főszereplői a tengerfenék lakói. Mondanunk sem kell, hogy Jókait ezúttal sem hagyja cserben kiapadhatatlan fantáziája.

Múzeumaink malakológiai osztályában látunk egy-egy roppant csigamedencét, melyet megemelni férfinak is dolgot ád; szebb példányai két-három mázsát nyomnak.

Az óriás kagyló tiszta hófehér, kívül és belül zománccal bevonva, mintha kínai porcellán volna, s e medence szétsugárzó vastag rovátkái ugyanazon porcelán fehér anyagból készült finom csipkesorokkal vannak befedve; olyan az, mintha egy kecskeméti főkötő volna, körülbodrozva borotvaéles és hártya finom szalagfodrokkal.

A múzeumőr figyelmeztet rá, hogy az egyike a legszebb kagylóknak, becses példány, darabja százötven tallér ezüstben. A másik része a csigának, mert két hasonló egymásba illő teknőből áll, a párizsi Szent Sulpicius-templomban mint keresztelőmedence szolgál, a kegyes XV. Lajos király ajándokából, ki azt viszont a velenceiektől kapta. E kagylót minden nép nyelvén „szenteltvíztartónak” nevezik. Lakik a Pápua-szigetcsoport körüli tenger sziklás fenekén s életideje száz év!

Pedig ez hát még csak a csigának a csontja. Egy darab a páncéljából a tengerek hősének. Milyen lehet még a hős maga, aki benne lakik?

Oh, az tekintélyes egy tünemény! Mikor a függőleges napsugár keresztülvilágítja a két ölnyi mélyen átlátszó smaragdvizeket s a tengerfenék virágágyai kinyitnak, az élő mozgó virágok, a kagylók. A földi virágpompa megszégyenül a tengerfenék pazar fénye előtt…

A 94 cm hosszú és 142 kilogrammos óriáskagyló tehát 1886 végén vagy legkésőbb 1887 elején került a Nemzeti Múzeum Állattári Osztályának gyűjteményébe, és a látogatók több, mint 130 éve csodálhatják.

kagylo1szines_javaa_kicsi_1.jpg(illusztráció: Takács Márta)

Az átadás körülményei és pontos ideje mára homályba vész, hiszen a gyarapodási naplók, feljegyzések elégtek az 1956-os tűzvészben a puhatestű-gyűjtemény nagy részével együtt. Hasonló sorsra jutott egyébként a gyűjtemények jó része az Állattár Baross utcai épületében. Az óriáskagylót, mint különleges darabot (akár túl nagy mérete, akár talán a pontos lelőhelyadatok híján) később nem sorolták be a tudományos gyűjteménybe, így csodával határos módon vészelte át a katasztrófát a Nemzeti Múzeum kiállítási terében, ahol az ostrom alatt szintén tűz pusztított.

kagylo2szines_javaa_kicsi_1.jpgAz átadás körülményei homályosak (illusztráció: Takács Márta)

Az adományozásnak mégis maradt egyéb nyoma is, ugyanis a Természettudományi Társulat 1887. évi márciusi szakülésén beszámoltak a múzeum új szerzeményeiről, sőt be is mutatták őket, így a Jókai-féle óriáskagylót is. Erről az eseményről a Természettudományi Közlönyben rövid tudósítást olvashatunk, amelyből kiderül, hogy Jókai tárgyai között szerepelt még egy ritka tengeri szivacs is.
A „Vezető az Állattárban” c. nemzeti múzeumi kiadvány első két kiadása (1891-ben és 1895-ben) még két kisebb óriáskagyló példányt is említ, melyeket akkoriban polcra helyeztek, míg a Jókai-féle mázsás héjak külön erre a célra gyártott vaspántos állványon nyugodtak. (Nem kizárt, hogy az állvány, mely a Ludovika épületében ma is látható, Jókaitól származik és az óriáskagylóval együtt került a múzeumba.) A becses kagyló származási helye a Daday Jenő által írt vezető szerint az Indiai-óceán. Ez azért is érdekes, mert később már semmiféle utalást nem találunk a példány eredeti lelőhelyére.

nemzetimuz_daday_1888.jpgDaday Jenő muzeológus dolgozószobájában. A legfelső polcon a két kisebb óriáskagyló héja látható
(Magyar Salon 1888)

gyorgyzoltan_oriaskagylo.jpgA Jókai-féle óriáskagyló a Magyar Természettudományi Múzeum állandó kiállításában (fotó: György Zoltán)

A múzeumalapítás százéves évfordulóján, az 1902-ben kiadott patinás, "A Magyar Nemzeti Múzeum múltja és jelene” című kötetben is Jókai ajándékaira utalt Daday Jenő (1855–1922), a vízi gerinctelenek nemzetközileg is ismert kutatója a Puhatestűek gyűjteményéről szóló ismertetésében. Kereken 40 év után, 1927-ben újra találkozhatunk Jókai nevével a Természettudományi Közlöny hasábjain, ezúttal Soós Lajos (1879–1972) muzeológus, a puhatestűek kutatója tanulmányában. A szerző e helyen az óriáskagyló méreteire vonatkozó irodalmi adatokat elemzi. Írásából kiderül, hogy már Linné, a nagy svéd természettudós is említést tesz egy 225 és fél kilogramm tömegű példányról a Systema Naturae (a Természet Rendszere) című híres művének XII. kiadásában 1766-ban.

systema_naturae_cover.jpg
A Systema Naturae 10. kiadásának borítója 1760-ból (forrás: Wikipedia)

Néhány további számadat: a londoni British Museum legnagyobb példánya 1899-ben 91,5 cm hosszú és 140, míg a legnagyobb, akkor ismert kagylóhéj közel 250 kilót nyomott. A Magyar Nemzeti Múzeum példánya méltó versenytársa a fent említetteknek. Hogy ez a kagyló mennyibe kerülhetett annak idején, nem tudjuk, csak sejthető, hogy nagyon sokba. Soós Lajos muzeológus írta 1911-ben, hogy a tengeri csigák és kagylók gyűjtése az 1850-es és 60-as években divatos passziónak számított, és a kereskedők mesés árat kértek egy-egy szebb vagy ritkább darabért. Nem köztudott, hogy jelentős gyűjteménye volt József főhercegnek (József nádor fiának) és Kossuth Lajosnak, de csigagyűjtésnek hódolt többek között Nagy Katalin cárnő és Edgar Alan Poe is.
Jókai szerint az óriáskagyló nagyobb példányainak ára akkoriban 150 ezüsttallér volt. A durván 6 kiló ezüst mai ára megközelíti az egymillió forintot.
De ne essünk tévedésbe: ha egy gyűjtő ma 300 ezüsttallérra szeretne szert tenni, akkor azért jóval mélyebbre kellene a pénztárcájába nyúlni, hiszen az ilyen pénzérmék árverési tételnek számítanak, kikiáltási áruk pedig 20–30 ezer forint darabonként.

Ha már az évszámoknál tartunk, érdemes eltöprengeni az óriáskagyló életkorán. Tudjuk, hogy a tengerek e hatalmas lakói a fatörzshöz hasonlóan meglehetősen lassan növekszenek, a valóban nagy példányok életkora pedig akár a száz évet is elérheti. Nos, a szóban forgó óriáskagyló ezek szerint már akkor is durván 235 éves lenne, ha 1886-ban fogták volna ki, amikor Jókai a múzeumnak ajándékozta. A valós kort természetesen még becsülni sem igen lehet, hiszen se a kifogás, se a vásárlás idejéről nincs adatunk. Bizonyos azonban, hogy nem járunk messze az igazságtól, ha jó 250 évet adunk a históriai érdekességű példánynak.

Jogosan merül föl a kérdés, hogy a szenvedélyes csiga-, kagyló- és ásványgyűjtő Jókai miért vált meg gyűjteményének az egyik legértékesebb darabjától. A közvetlen ok talán Laborfalvi Róza halála volt: ha a színésznő csakugyan a múzeumnak szánta a kagylóritkaságot, Jókai kegyeletből adta a múzeumnak. A legvalószínűbb feltételezés szerint azonban Laborfalvi Róza unokája, „kis Róza” volt az ajándékozás fő mozgatója, aki nagyanyja halálát követően kellő határozottsággal vette át a család sorsának irányítását. Habozás nélkül túladott az ékszerek, műtárgyak, ereklyék nagy részén, hogy legyen mozgósítható pénze az új bútorokra és a fényűző társasági életre. Ebben az időszakban adták el a balatonfüredi villát is. Az is igaz viszont, hogy az eladásból befolyt összegből futotta az olaszországi utazásra is, melynek fő célja a számára oly kedves „papi”, azaz Jókai Mór bánatának enyhítse volt.

vas_ujs_jokai_dolgozoszoba.jpgJókai utolsó, Erzsébet körúti lakásának részlete a csigagyűjteménnyel. A kép az író halála után készült (Vasárnapi Újság 1904)

Az óriáskagyló, tudományos nevén Tridacna gigas a Föld legnagyobb puhatestűje. A „tridacna” szóösszetétel görög eredetű része, a „dacn” valójában harapást, csípést jelent, mivel a kagylóhéjak összezáródása a harapás képzetét kelthette a leírást végző tudósban.

giant_clam_tridacna_gigas_1.jpgAz óriáskagyló (Tridacna gigas) természetes környezetben (fotó: Rick Hankinson, forrás: Wikipedia)

A sekély tengerekben élő óriáskagyló külső ingerekre, így érintésre csakugyan bezárja teknőit, méghozzá meglepő gyorsasággal. Ha a nagyobb példányok záróizmainak elképesztő erejét is figyelembe vesszük, nem tekinthetjük teljesen alaptalannak az óriáskagyló halálos szorításában rekedt búvárokról és gyöngyhalászokról szóló rémtörténeteket. kagylo4szines_javaa_0202_kicsi.jpg

Halálos szorításban (illusztráció: Takács Márta)

kagylo3szines_javaa_kicsi_1.jpg

Az Indiai- és a Csendes-óceánban, valamint a Vörös-tengerben honos óriáskagyló (és még hét másik Tridacna-faj) ma már szigorú nemzetközi védelem alatt áll (illusztráció: Takács Márta)

Jókai csiga- és kagylógyűjteménye, valamint ásványai halála után a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonába kerültek. Nagyobb részüket ma Balatonfüreden, a Jókai Mór Emlékházban lehet megtekinteni, míg kisebb részük Budapesten, a Svábhegyen, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága irodáinak közelében, a Jókai-emlékszobában van kiállítva. Az óriáskagyló a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításán, a Ludovika épületegyüttesben található.

A jelen írás összeállításában Parragi Márta (Petőfi Irodalmi Múzeum, a továbbiakban PIM) és Horváth Csaba (Széchenyi István Városi Könyvtár) voltak a szerző segítségére.

Források:

Anonym (1941): A világ legnagyobb kagylója. Tolnai Világlapja 1941 (1): 18.

Brehm. Az Állatok világa. Alsórendű gerinctelen állatok. Héjjasok, puhatestűek, tüskésbőrűek, zsákállatok, Molluszkoideák, férgek, tömlőbelűek és véglények. Légrády testvérek, Budapest, 1907, 837 pp.

Brehm. Az Állatok világa. A legújabb német kiadás nyomán teljesen átdolgozott, az új felfedezésekkel és a magyar vonatkozásokkal kiegészített új magyar kiadás. 17. kötet. Gutenberg Könyvkiadó Vállalat, Budapest, é. n., 406 pp.

Buza Péter (2011): Jókai Mór, Budapestnek emlékül. Budapesti Városvédő Egyesület, Petőfi Irodalmi Múzeum, Summa Artium, Budapest, 230 pp.

Daday Jenő (1891): Vezető az Állattárban. Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 56 pp.

Daday Jenő (1895): Vezető az Állattárban. Második kiadás, Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 56 pp.

Daday Jenő (1902): 6. Puhatestűek. – In: A Magyar Nemzeti Múzeum Állattára. A Nemzeti Múzeum múltja, jelene, jövője. Budapest, 374 pp.

Csorba Csilla (szerk.) (2006): „Egy ember, akit még eddig nem ismertünk” A Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai-gyűjteményének katalógusa. Könyvtára. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 187 pp.

Feszty Árpádné Jókai Róza (2017): Akik elmentek... A tegnap. Szépmíves könyvek, Athenaeum Kiadó, Budapest, 252 pp.

Forró László (1982): In memoriam Jenő Daday. – Miscellanea zoologica hungarica 1: 7–10.

Frivaldszky János és Daday Jenő (1888): A Magyar Nemzeti Múzeum Állattára. – Magyar Salon 8: 488–496.

Gaál István: Hol tanult Jókai geológiát? – Búvár, 8 (1942), 6: 201–204.

Győrffy Miklós (szerk.) (2004): Jókai Mór levelezése (1886–1890). – In: Jókai Mór összes művei. Levelezés IV. Budapest, Argumentum Kiadó – Akadémiai Kiadó, 580 pp.

Hegedüs Sándorné Jókay Jolán (1927): Jókai és Laborfalvi Róza. Hegedüs Sándorné Jókay Jolán emlékiratai. – In: Magyar írómesterek. Budapest, 371 pp.

Jókai Mór (1896): A csigák regénye. Regény, – természetrajz, – vagy szatíra. – In: Föld felett és víz alatt. A véres kenyér. A szegénység utja. Jókai Mór összes művei 50. Nemzeti díszkiadás. Révai Testvérek kiadása, Budapest, 289 pp.

Lukács Dezső (1975): Emlékezés Daday Jenőre. – Állattani Közlemények 62: 3–13.

A Magyar Nemzeti Múzeum múltja és jelene. Alapításának századik évfordulója alkalmából írták a Magyar Nemzeti Múzeum tisztviselői. Budapesten, 1902. Hornyánszky Viktor császári és királyi udvari könyvnyomdája

Örley László (1887): Ritkaságok a magyar nemzeti múzeumból. Társulati ügyek. XI. szakülés. 1887. márcz. 16-ikán. – Természettudományi Közlöny 19: 188.

Sikabonyi Antal (1925): Jókai-emlékkiállítás a Nemzeti Múzeumban. – Magyar Bibliofil Szemle 2 (1–2): 61–63.

Soós Lajos (1911): A csiga és kagylóhéjak ára hajdan és most. – Természettudományi Közlöny 43: 363–364.

Soós Lajos (1927): Az óriáskagyló nagysága. – Természettudományi Közlöny 59: 157–158.

Soós Lajos (1936): Három híres csigagyűjtő. – A Természet 32: 8–13.

Turi Péter (szerk.) (1990): A Természettudományi Múzeum „A csodálatos természet – A természet csodái” című időszaki kiállítása a Magyar Nemzeti Múzeum épülete II. emeletén. Budapest, 11 pp.

Urania Állatvilág. Alsóbbrendű állatok. Gondolat Kiadó, Budapest, 1971, 741 pp.

Váli Mari (1955): Emlékeim Jókai Mórról. – In: Tolnai Gábor (szerk.): Magyar századok. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 459 pp.

Veress Zoltán (1976): Jókai természettudománya. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 255 pp.

http://nol.hu/kultura/20130213-a_puhatestu-1366357 [utolsó hozzáférés: 2017.XI.14.]

http://valasz.hu/migralt_cikkgyujto/tengeri-fourak-909 [utolsó hozzáférés: 2017.XI.15.]

http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/hidverok/szorenyi-jokai-es-a-jovo-szazadok.html [utolsó hozzáférés: 2017.XI.17.]

http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/mesterkurzus/foldvari-jokai.html [utolsó hozzáférés: 2017.XI.17.]

http://old.bparchiv.hu/id-1263-kalla_zsuzsa_dolgozoszoba_mint.html [utolsó hozzáférés: 2017.XI.18.]

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8115529682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2020.03.20. 18:40:59

Jó volt olvasni, érdekes történet! Amit szintén kevesen tudnak, nagy kertész is volt. mek.oszk.hu/11500/11569/11569.htm

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

darazs_kicsi.jpg

Múzeumi szabadulószobák

szabszob_logo1.jpg

 

 

 

Facebook oldaldoboz

Friss témák

  • Csizér Márton: @magorisz: nem Károly Róbertre gondolsz? Őt koronázták meg (először) 1301-ben. Csák Mátét nem. (2020.04.05. 18:02) 80 év után kerültek elő az Árpád-házi herceg szétkaszabolt csontjai
  • vino-et-veritas: @múzeum: Nem is a rendszertanról volt szó, hanem a szabatos megnevezésről (ha már maga a cikk is... (2020.04.05. 08:57) Kis kukacológia
  • ŐnMagam: @Sátán meg a Jocó: Szerbusz! Otthon mint valami d<sznövényt lehet tartani vagy valami különlege... (2020.04.04. 13:43) Kratom, a zöld eminenciás
  • MAXVAL bircaman közíró: Egy időben szokés volt kis aranyhalat hordani nyakláncon. De ez hamar eltűnt, ugyanis a kis üvegb... (2020.03.27. 06:14) Kitűző eleven bogárból?
  • nomad: Jó volt olvasni, érdekes történet! Amit szintén kevesen tudnak, nagy kertész is volt. mek.oszk.hu/... (2020.03.20. 18:40) Óriáskagyló Jókaitól

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

 

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2018-5.jpg

Naptár

április 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30