Drónfotók, hangulatok és érzelmek – megnyílt „Az Év természetfotósa” tárlat

2018. különleges év a NaturArt fotósszövetség életében. A tavaly fennállásának 25. évfordulóját ünneplő természetfotós szervezet alig zárta be a Sajtófotó kiállítást kísérő 25 év legjobb képeiből összeállított tárlatát a Nemzeti Múzeumban, mától csaknem 3 és fél hónapon át (2019. január 21-ig) megtekinthető kiállítást nyitott a Magyar Természettudományi Múzeumban: a „Lenergy – Az év természetfotósa 2018” válogatást. A pályázatra 294 fotós 4063 fényképet nevezett, amiből a 7 tagú zsűri 125 képet válogatott a kiállításba. A zsűri 14 kategóriában osztott díjakat, és a kategóriagyőztesek közül kiválasztotta az év természetfotóját. Az egyes versenyzők által nevezett képekre adott pontok alapján osztották ki az év ifjú és felnőtt természetfotósa címeket.

Írta: Fuisz Tibor István (MTM, Madárgyűjtemény)

15_kovacs_bela_t-rex_15_0_1332_0397-1.jpgKovács Béla: T-rex

Az idei versenyművek alapján szembetűnő, hogy a tökéletes technikai kivitelezés mellett a kísérletezőkedv, az újszerű látásmód is nagyon fontos volt a helyezések eléréséhez. A digitális képalkotás mára természetes minden fotográfiai területen, de a természetfotózásban a téma zavartalan megfigyelése és megörökítése érdekében a drón technológia is utat tört. Jól példázza ezt Orbán Péter Élet és halál között című fakitermelést ábrázoló képe, de az ifjúsági kategóriában indult Koncz-Bisztric Tamás is ezt az úttörő technikát választotta a 2. díjat nyert képe elkészítéséhez.

1_orban_peter_elet_es_halal_kozott_01_0_1437_1201.jpgOrbán Péter: Élet és halál között

1_gutter_krisztian_munkaban_01_0_1305_2181.jpgGutter Krisztián: Munkában

Azonban bármennyire is elengedhetetlen az egyre tökéletesedő digitális technika, mégis az ember, az alkotó látásmódja és a pillanat felismerése adja a legjobb képek elvarázsoló erejét. Akár Fáth Ádám elmosott formáival és pasztell színeivel egy impresszionista tájképet idéző képét nézzük, ahol igazából a néző fejében születik meg a szélben zizegő lombú nyírfák lenyomata, vagy Gódor Miklós Röntgen című képét, a táj hangulatát egy időpillanatba sűríteni csak a legszerencsésebb képeken sikerül.

2_godor_miklos_rontgen_02_0_1452_3448.jpgGódor Miklós Röntgen című képéért a madarak viselkedése kategória 1. díját nyerte

8_fath_adam_az_osz_festopalettaja_08_0_1393_1564.jpgFáth Ádám Az ősz festőpalettája című képe 2. díjat nyert a Kompozíció, forma és kísérletezés kategóriában

Az idei év természetfotója, egy macskabaglyot ábrázoló kép pedig a látszólagos egyszerűségével hódít. Igen, idén az év természetfotója a fotózás hajnalát idéző fekete-fehér alkotás: Nagy Bertold az éles madár és a tudatosan ráexponált elmosódott háttér egybegyúrásával visz minket a téli erdő frissen esett hótól lehajló faágai alá.

12_nagy_bertold_delutani_piheno_12_0_1477_3583-1.jpgAz év természetfotója címet Nagy Bertold Délutáni pihenő című felvétele kapta

Minden kép a természetre nyitott ablak, de a fotós lelkének egy darabját is megpillanthatjuk. A díjátadó talán legmeghatóbb pillanatai azok voltak, mikor a zsűri tagjai személyes érzelmeiknek utat engedve a hivatalos kézrázás után megölelték barátaikat, alkotótársaikat. A díjazottak öröme, meghatottsága gyakran kézzelfogható volt, és ez nem csak az értékes díjaknak tudható be. A hazai természetfotósok krémjét reprezentáló zsűri elismerése kimagasló munkákat jutalmazott. Potyó Imre képeivel vastaps mellett vehette át az Év természetfotósa címet. A mai fiatal fotós nemzedék legismertebb, hazai és nemzetközi díjakkal gazdagon elismert tagja, Máté Bence pedig az idei év ifjú természetfotósát, Füssi-Nagy Regőt egy hetes közös fotózásra, az ismeretek átadásának talán legkimagaslóbb lehetőségére hívta meg.

7_potyo_imre_gombavaros_07_0_1459_3473.jpgPotyó Imre: Gombaváros (Növények és gombák kategória, 3. díj)

Hiszen a mai kor környezeti válságait csak úgy lehet esélyünk megállítani, ha az ifjú nemzedék más utat választ majd a bolygó kiszipolyozása és leigázása helyett a boldoguláshoz, és ha a természetfotósok képeikkel bemutatják az „amit még elveszthetünk” kordokumentumokat mindannyiunknak.

A természetfotózás ünnepe volt a kiállítás megnyitója, és reméljük kedves látogatóinknak is sok nagyszerű pillanatot szereznek a múzeumunkban élőben és kedvcsinálónak a világhálón is megtekinthető képek: 
https://naturart.hu/2018/11/11/potyo-imre-az-ev-termeszetfotosa-lenergy-az-ev-termeszetfotosa-2018-dijatadoja/ .

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr5114360035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
süti beállítások módosítása