A vándorsólyom a sólyomalakúak rendjének (Falconiformes) legnagyobb elterjedési területű tagja, és egyben az állatvilág egyik leggyorsabb képviselője. Az extrém hideg sarkvidéki és túlontúl száraz sivatagi területek kivételével az egész világon megtalálható. A hatalmas elterjedési területet 19 alfaj népesíti be, hazánkban Falco peregrinus peregrinus alfaj honos. A faj világállományát százezer és félmillió közöttire becsülik.

Szerző: Fuisz Tibor István (MTM, Madárgyűjtemény)

A sólymokra általánosan jellemző, hogy nem építenek fészket, tojásaikat sziklapárkányokra, más ragadozó madarak és varjúfélék fészkébe, de akár épületek zugaiba, párkányaira rakják. A vándorsólyom is elsősorban sziklákon, vetési varjú fészkében, a városi populációk pedig épületeken költenek. A mesterséges fészekodúkat is elfogadják. Hazánk fővárosában a legmagasabb épületeken, például a Parlamenten jegyezték fel költését, és a Szent István Bazilikán is figyeltek meg éjszakázó példányt. A világ számos nagyvárosában a túlszaporodott parlagi galambok kiapadhatatlan táplálékforrással látják el a vándorsólymokat.

Vándorsólyom (Falco peregrinus) (fotó: Carlos Delgado, forrás: Wikipédia)

A sólyomalakúak és számos ragadozó madárfaj másik jellegzetessége, hogy a nemek között jelentős méretkülönbség tapasztalható. A vándorsólyom hossza 34–58 centiméter, szárnyfesztávolsága 74–120 centiméter, testtömege a hímnél 424–750 gramm, míg a tojónál ennek a kétszerese, akár 910–1500 gramm is lehet. Az egyes populációkban a tojók körülbelül 25–30 százalékkal nagyobbak, mint a hímek. Ennek az a feltételezett oka, hogy így a két nem tagjai más testméretű prédára vadászhatnak, azaz a legkritikusabb fiókanevelés időszakában szélesebb választékra támaszkodva szerezhetnek táplálékot.

A bevezető sorokban említettem, hogy a vándorsólyom a világ egyik leggyorsabb élőlénye, hiszen zuhanórepülésben akár 390 kilométer óránkénti sebességgel csaphat le áldozatára. Ilyen szédületes sebességgel persze csak nyílt területen, a levegőben vadászhat, így zsákmányállatainak első számú menekülési módszere, hogy a lombok alatt, talajközelben keresnek menedéket a támadó sólyom elől. A vándorsólyom táplálékának zömét repülő madarak teszik ki, ezek mérettartománya a kis énekesektől a fácán és varjú mérten át egészen a gémekig, daruig terjed. Emellett ritkán emlősök, hüllők és nagyobb rovarok is szerepelnek a zsákmányállatok listáján. Az észak-amerikai táplálékvizsgálatok szerint a 3 grammos kolibritől a 2 méter feletti szárnyfesztávolságú kanadai daruig mindent elejt, még az ott honos, a mi vörös vércsénkhez hasonló nagyságú tarka vércsét is. Táplálékában az óriási elterjedési területén honos madárfajok közül csaknem 1500 szerepel. Hazánkban a seregély, varjúfélék, galamb- és gerlefajok alkotják táplálékának zömét. Az idomított vándorsólymokkal repülőterek vagy halastavak környékén rendkívül sok, akár a sólyomnál nagyobb prédát ejtenek vagy riasztanak el. 

Vándorsólyom (Falco peregrinus) (fotó: Pellinger Attila, forrás: Wikipédia)

A hazai faunában a vándorsólyom állománya az 1930-as években 40–50 költőpár lehetett, elsősorban a hegyvidéki területeken (Bükk, Zempléni-hegység, Börzsöny, Pilis) fordult elő. Az 1950-es évektől állománynagysága meredeken zuhant, 1964-ig költő fajként szerepelt. Aztán csaknem három és fél évtizedre, egészen 1997-ig kipusztult hazánkból. Ez a jelenség az egész világon sok helyütt megfigyelhető volt, és a vándorsólyom mellett más ragadozó madarak állománya is drasztikusan lecsökkent. 

A populációk hanyatlásáért a rovarirtószerként rendkívül hatásos DDT (diklór-difenil-triklóretán) elterjedt használata, és annak, valamint bomlástermékeinek (DDD, DDE) környezetben történő felhalmozódása, táplálékláncokba történő beépülése és biokoncentrációja volt felelős.

A szövetségesek győzelmével végződő második világháború után a rovarokkal vívott háború vegyi csodafegyvere a mezőgazdaságban is elterjedt, Magyarországon is számos forgalmazott rovarirtószer (Hungária Matador, Nikerol, Holló, Burgol, Duolit, Permit) hatóanyaga volt. Azonban a felelőtlen használat hatására DDT-rezisztens maláriaszúnyog-törzsek jöttek létre a világ több pontján, és az is kiderült, hogy a DDT és bomlástermékei rendkívül káros hatással vannak a melegvérű élőlényekre is.

A DDT ugyanis a rovarokat fogyasztó fajokban a táplálékláncban felfelé haladva – a zsírszövetekben felhalmozódva – koncentrálódik,  és lebomlása akár több évtizedig elhúzódik. A kutatások szerint a magas DDT-szint hatására többek között hormonális zavarok lépnek fel a ragadozó madaraknál, a viselkedésük megváltozik, elmarad a párzás. Ráadásul a kalcium-anyagcsere is felborul, a tojáshéjba nem épül be elég mész, ezért a tojások összetörnek a kotló tojók alatt.

Vándorsólyom (Falco peregrinus) (fotó: Fuisz Tibor István)

A vándorsólyom esetében a populációkat az áramütés, a fokozódó turizmus által okozott zavarás és a solymászok is veszélyeztették. A vadászmadaraikat a fészkekből kiszedett tojások kikeltetésével, esetleg a fiókák elvételével szerezték be. Szerencsére mára a solymászok csak tenyésztett madarakkal hódolhatnak szenvedélyüknek.

A DDT használatát a világon először hazánkban tiltották be 1968-ban, majd a szigorú korlátozást a világ számos országában bevezették. A vándorsólyom-állományok több évtizedes szünet után kezdtek megerősödni, a faj 1997-es első költést követően 2017-re már 40 pár költött sikeresen hazánkban. Számos országban a fogságban szaporított, majd solymászok által visszavadított példányok kihelyezésével erősítik az állományt. Egy 2000-ben közölt tanulmány szerint két Európában honos sólyomfajhoz: a kabasólyomhoz és a vörös vércséhez képest a vándorsólyom genetikai változatossága lényegesen kisebb, ezt a DDT hatására alaposan lecsökkent állomány idején fellépő genetikai „palacknyakhatásra”, azaz a kis létszám mellett fennmaradó kicsi genetikai változatosság konzerválódására vezetik vissza. 

Mára a faj a világ számos országában ismét az erő, a gyorsaság és a hatékony ragadozók megtestesítőjévé vált. Ezt jól példázza az a nemes versengés, amelyben a hegyikerékpáros világbajnok, Gee Atherton összemérte gyorsaságát és manőverező képességét egy idomított sólyommal. Bár a pálya a biciklis felé lejtett, hiszen a bringáját feltolhatta a csúcsra, majd onnan leszáguldva „csak” észvesztő sebességgel „gurulva”, hegyre felfelé tekerés nélkül menekült a vándorsólyom elől, a csúcsatléta minden ereje és ügyessége ellenére a madár játszi könnyedséggel utolérte. A madár gyakorlatilag többször is körbe repülte, magasságot nyerve a magasba szárnyalva, majd újra és újra lecsapva játszott a céltárggyal. És bár tudjuk, hogy az eseményt szponzoráló ismert energiaital fogyasztása szárnyakat ad, ebben az esetben még ez sem volt elég: a vándorsólyom a bringás hátizsákjáról leemelte a csalifalatot, majd a húst tartó sárga szivacsot is. Az eseményeket a biciklire, a sisakra és a madár hátára rögzített kamerák szemszögéből szurkolhatjuk végig a YouTube videomegosztó csatornán.

 
Vándorsólymok az év fajait bemutató, Kiválasztottak című kiállításban a múzeum Kupolacsarnokában (fotó: Katus Magdolna)