Az útépítéseknek nemcsak a régészek, hanem a geológusok is örülnek, hiszen ezek az építkezés során keletkezett ingyen feltárások nagyon sok földtani titkot rejtenek.
Írta: Katona Lajos, geológus (MTM, Bakonyi Természettudományi Múzeum)

Tonna és Mázsa, a híres csajági gyapjas mamutok maradványait 2006-ban például a 710-es út építése során találták meg. 2008-ban Kozármisleny határában az M60-as út építése közben pannóniai korú tavi rétegsor ritka ősmaradványai és több tucat jégkorszaki és miocén korú csont (mamut, bölény, orrszarvú, kardfogú macska stb.) került elő. 2009-ben a Bándot elkerülő út szélesítése során ritka középső-miocén korú csigákra és kagylókra, 2013-ban a felsőpáhoki elkerülő út építése közben pedig pannóniai korú ősmaradványokra bukkantunk. 2015-ben egy új bányaút építése tárta fel a 125 éve publikált híres nagymányoki pannóniai korú rétegeket és a rá települő késő-pleisztocén csigákkal tömött rétegeit. Ugyanabban az évben Hajmáskér határában a 8-as számú főút szélesítésekor triász ammoniteszek és puhatestűek kerültek felszínre.

Sajnos az utak építését megelőzően a geológiai leletmentés és az ezekhez tartozó előzetes feltáró munkák – a régészeti feltárásokkal ellentétben – nem kötelezőek. Ezt a „hibát” már nagyon sok helyen és sok kutatónak jeleztem, de sajnos nem jutott még el a törvényhozók asztaláig.
Hogy hogyan kerülhettem mégis ezekre az építkezésekre? Elsősorban a barátaimnak köszönhettem, akik vagy ott dolgoztak, vagy olyan megszállottak, hogy minden mesterséges és természetes lyukba bedugják a fejüket.

Így jutottam el 2017 nyarán a már javában folyó 8-as számú főút építkezésére is, amikor az egyik magángyűjtő barátom, Németh Tamás felhívott, hogy ekkora kiterjedésű csigatemetőt még nem látott a környéken. Azt azért el kell mondani, hogy Tamásnak van az ország egyik legnagyobb és legszebb miocén korú csigagyűjteménye, tehát az, hogy ő nem látott még ekkora csigainváziót, már engem is felcsigázott. Még aznap délután kimentem, és alig 10 perc alatt meg is találtam a rétegsort. Ami azt illeti, én is láttam már sok feltárást, fantasztikusabbnál fantasztikusabb őslénytemetőt, de ilyen szárazföldi és édesvízi csigafeldúsulást még soha. 

A terület felszínen található geológiai képződményei

Várpalota környéke igen változatos földtani felépítésű, hiszen tektonikailag igen csak átrendeződött. A 8-as számú főút nyomvonalában haladva Öskü és Várpalota között elsősorban a késő-miocénben (pannóniai emelet) lerakódott pannon-tavi üledékes kőzeteket találunk a felszínen. Ahol lepusztult, ott a triász mészkő van a felszínen. Várpalota irányában tovább haladva – a pétfürdői elágazótól keletre – szintén vastag pannóniai üledékekkel találkozunk (homok, agyag, mészkő), majd a Veszprém felőli benzinkutat elhagyva Várpalota irányában egyre több helyen találkozhatunk a híres középső-miocén korú tengeri öszlettel. Ennek legszebb felszíni bemutatóhelye Várpalotán található a Szabó-féle homokbányában (Várpalota, Gagarin utca).

A terület leegyszerűsített földtani térképe (Székesfehérvár 100:000-es fedett földtani térkép után)

Erről a területről eddig csak a már konszolidálódott mészkövet ismertük. 2011 nyarán egy bántapusztai kiszállás során találtam egy telket, aminek a végén egy frissen kiszedett garázsalap tátongott. Ott ugyanezt az üledéket találtam meg, de a mostani feltárástól eltérő faunával. Például csak 1-1 kisebb töredékét találtuk meg az útépítésen tömegesen előforduló Tropidomphalus doderleini-ből, és egy példányt sem találtunk abból a „különleges” Planorbarius-ból, amit az útépítésen százával lehetett gyűjteni. A bántapusztai feltárásból több alkalommal is gyűjtöttünk Berta Tibor tanárommal közösen. Ezekből a gyűjtésekből több ezer, 2-3 milliméter nagyságú csigát sikerült leiszapolni és preparálni.

Mi ez a kőzet?

Ezt a kőzettípust a Nagyvázsonyi Mészkő Formációba sorolják, ami jelenlegi tudásunk szerint a pannóniai emelet (késő-miocén) végén képződött.

Dr. Jámbor Áron geológus definíciója szerint „… főként fehér vagy barnássárga, kriptokristályos, hullámos rétegfelszínű, gyakran bitumenes, 10–50 cm rétegvastagságú, édesvízi csigafaunás mészkő, ritkábban mészmárga, továbbá fehér lemezes gejzirit és mésziszap rétegek tartoznak ide, esetenként aleurit, vagy homok rétegekkel. Édesvízi-tavi fáciesű, vastagsága 20-30 m. Dunántúli-khg. DK-i oldala…”

A mészkő keletkezését sok rejtély övezi, van, aki a források által lerakott mészkőként tartja számon, van, aki pedig a tavi üledékképződéssel hozza kapcsolatba. A Bakonyban két területet is ismerünk, ahol nagyobb vastagságban rakódott le. Az egyik Várpalota és környéke, ahol a „pados” kifejlődése és a pleisztocénben lepusztult, majd a hegység déli oldalán lerakott több tíz méteres vastagságú kavicsréteg formájában is ismerjük. Utóbbi formájában jelenleg is bányásszák az inotai kohókkal szemben. A másik nagy előfordulása Nagyvázsony és környéke, ahol 2015-ben a falu egyik utcája beszakadt és egy járatrendszer került a „felszínre”. Erről a különleges föld alatti képződményről több cikk és hírportál is tudósított, ennek ellenére betemették, így a további kutatása – egy újabb beszakadásig – szünetel. A járatrendszerben sikerült megfigyelni a vékonypados kifejlődést is. Sőt, nem csak a várpalotai, hanem a nagyvázsonyi kőzetek is tele voltak csigákkal, olyannyira, hogy több talán el sem fért volna a kőzetben!

Miért különleges ez a mésziszap?

Az eddig ismert mészkő kemény, és nagy mennyiségben tartalmaz szárazföldi és édesvízi csigákat. A kőzet tulajdonságai (szerkezet, keménység) a szakszerű preparálást nem tették lehetővé, mindig ott törött el, ahol akart. Ezért csak kőbelek, vagy törött héjas példányok álltak a kutatók rendelkezésére, hogy megismerjék a hajdani Pannon-tavat övező édesvízi pocsolyák és a szárazföld csigaállományát.

A 2011-es garázsalap és a mostani útépítésen talált „mésziszap” alkalmas volt az iszapolásra, hiszen a vízbe téve néhány perc alatt szétesett, és a szitából könnyedén kifolyt a mésziszap. Ennek köszönhetően nagyon sok héjas és ép példányt sikerült kiszabadítani az üledék fogságából.

A feltáráson több alkalommal is megfordultunk, ahonnan a több tucat, egyesével gyűjtött puhatestűeken túl közel egy mázsa iszapolni való anyagot hoztunk be a múzeumba. A zsákokban behozott anyagot több hónap alatt sikerült leiszapolni, amit szintén több hónapos válogatás követett.
Ezt követően a két milliméternél alig nagyobb csigák preparálása és a forma szerinti szétválogatása következett. Néhány csoportnál (Gastrocopta, Strobilops genus) a szájnyílást is ki kellett tisztítani, mert csak a fogak száma és elhelyezkedése alapján lehetett őket  fajra határozni. Számos példánynak, nemükre jellemzően, rendkívül vékony a héja, ezért nem is lehetett tisztítani az ultrahangos tisztítóban, mert összetörtek. Ahhoz, hogy meg tudjuk őket határozni, ki kellett szabadítani a kagylók zárszerkezetét, illetve a csigák köldökét és szájnyílását az üledék fogságából. Ezt csak mikroszkóp alatt és hosszú, több hetes munkával lehetett elvégezni. Az 1-2 cm-es csigák preparálása jóval egyszerűbb feladatnak tűnt, de a fotózott példányok tisztítása így is legalább 3 hétig tartott.

Az iszaptól megszabadított anyagot megszárítjuk (fotó: Katona Lajos)                      

Az iszapolási maradék készen áll a válogatásra (fotó: Katona Lajos)

Szárazföldi csigák fürdetése a preparálás előtt (fotó: Katona Lajos)

Az iszapolási maradék válogatása (fotó: Katona Lajos)

Az átválogatott iszapolási maradék (fotó: Katona Lajos)

Határozásra várva - a kiválogatott példányokat formákra szétválogatjuk (fotó: Katona Lajos)

A 2011-es bántapusztai feltárás szétválogatott  anyaga (fotó: Katona Lajos)

Az ősmaradványok gyűjtése

A feltárás csigákban leggazdagabb része közvetlen a 8-as számú főút mellett, az út szintjében volt.

A feltárás nyugati oldala a csigákban gazdag rétegek (fotó: Katona Lajos)

Először megpróbáltuk értelmezni a rétegeket, majd nemcsak vertikálisan vizsgálódtunk, hanem az elkerülő út szelvényeit is megnéztük. Azt tapasztaltuk, hogy közvetlen a hídépítés mellett volt a legnagyobb dúsulása a csigáknak, kelet lefele haladva a szelvényben ezek a fajok jóval kisebb mennyiségben voltak jelen. Sajnos mire kiérkeztünk, az útbevágások többsége le volt rézsűzve, így rétegsort nem tudtunk felvenni. A szelvény megtekintése után nekiálltunk egyesével gyűjtögeti a nagy és szép Tropidomphalus példányait, hiszen ezek a csigák eddig csak a Földtani Intézet (mai nevén: Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat) gyűjteményben voltak Várpalotáról, melyeket Bartha Ferenc, pannóniai korú ősmaradvány-kutató gyűjtött az 50-es évek végén.

Az édesvízi mészkő törmelékes rétegsora, alul csökkentsósvízi faunás rétegek (fotó: Katona Lajos)

Az elkerülő út bevágása, ahol előbukkant a középső-miocén tengeri rétegsor, a képen harmadéves geológus terepgyakorlatos hallgatók (fotó: Katona Lajos)

A csigás rétegeket szorgosan gyűjtő harmadéves geológus hallgatók, kék pólóban Németh Tamás, a feltárás bejelentője (fotó: Katona Lajos)

Tropidomphalus genust – területet jól ismervén – eddig csak 1-1 töredéket találtunk és azokat is csak a bántapusztai garázs alapjából. Ennek a formának a tömeges jelenlétét a – már nem létező – öcsi és hosszúperesztegi feltárásból ismertük.

Amikor már elegendő mennyiségben gyűjtöttünk egyesével a rétegekből nagyméretű csigákat, elkezdtük a mennyiségi gyűjtést: nagyméretű zsákokba szedtünk üledéket a különböző rétegekből.

Ez az útfeltárás bebizonyította, hogy közel 70 év után ismét napvilágra került ez a nem mindennapi üledékes kőzet, ahonnan Bartha Ferenc is gyűjthette ezeket a gyönyörű csigákat.

A csigás rétegek, középen kettéválasztja egy sötétebb színű paleotalaj. A falon Berta Tibor magánkutató, a háttérben Keserü Ildikó geológus technikus gyűjtöget (fotó: Katona Lajos)

A legfelső csigás rétegek, aminek a felszínén kamionok robognak (fotó: Katona Lajos)

8 millió év távlatából…

Nem gyakori jelenség, hogy néhány rétegből ilyen egyed- és fajgazdagságú fauna kerüljön elő. A darabszámot még nem számoltuk le, de bőven meghaladhatja a tízezret, a fajszám pedig a csökkentsósvízi faunával együtt megközelítette az 50-et.

A rétegeket elválasztó paleotalaj (fotó: Katona Lajos)

Ehhez az is kellett, hogy a mésziszapos rétegekből ne csak 1-1 uzsonnás zacskónyi üledéket dolgozzunk fel, hanem legalább 30-40kg-ot. A nagy számok törtvénye alapján sokkal több ép példányt tudtunk a gyűjteményben elhelyezni, illetve nagyobb eséllyel találtunk új, vagy új előfordulású fajt. Így is akadt olyan faj, amelyből csak 1-1 példányt találtunk.

Viszonylag ritkán fordul elő, hogy 8 millió év után megmaradjon a csigák eredeti színmintázata. Ez a ritka morfológiai bélyeg csak néhány nemzetségre (Theodoxus, Melanopsis, Cepaea) volt jellemző a pannóniai emeletből. Jelen feltárás példányainál azt figyeltük meg, hogy a nagyobb méretű fajoknál majdnem kivétel nélkül megőrizték az eredeti színüket. Ezek többsége normál fényforrásnál is látható. Több publikációban olvashattuk, hogy a fosszilis puhatestűek UVA és UVB fényben még jobban visszaadják az eredeti mintázatukat. Mi azt tapasztaltuk, hogy az eredetileg világos, fehér színű mészkő sötétlilás-barnás színűvé változott, és a szárazföldi csigák a szabad szemmel is látható narancssárga színű vonalas mintázata még élénkebb, rikító sárga színűvé változott.

A csigák határozása, névadása…

A fauna összes példányának meghatározása, hasonlóan a preparálásukhoz több hónapot vesz majd igénybe, hiszen az már bizonyos, hogy több faj eddig még nem került elő az országunk területéről, sőt új fajokat is találtunk a várpalotai feltárásból.

Ilyen új faunaelem az egyik leggyakoribb egyedszámú Planorbarius faj, ami kísértetiesen hasonlít Lőrenthey Imre paleontológus által Kurdról leírt Planorbarius margoi fajára. Az látszik, hogy van minimális eltérés a kurdi és a várpalotai formák között, de a szoros rokoni kapcsolatot nem lehet elvitatni a Balatonfőkajárról leírt Planorbarius grandis és a kurdi Planorbarius margoi fajok között. Annak eldöntésére, hogy ezek a példányok új fajba tartoznak-e, meg kell néznünk a Horvát Természettudományi Múzeumban őrzött Planorbarius sulekianus-t, amit Spiridon Brusina horvát paleontológus írt le Szlavóniából (Caplja).

A különleges Planorbarius faj a rétegben (fotó: Katona Lajos)

Az orsócsigafélék családjába tartozó formák nagyon ritkák a pannon kori üledékekből. Innen legalább két faj került elő, melyek közül az ép példány biztos, hogy új faj. Találtunk olyan a fosszilis héjat is, amit egy meztelen csiga hagyott el. Ezen kívül a Viviparus és az Anisus nembe tartozó példányok között is találtunk olyan formákat, melyek nem jellemzőek a pannóniai édesvízi formákra. Ezeket a kérdéseket kell válaszolnunk ahhoz, hogy még pontosabb képet kapjunk a hajdani Pannon-tó partjainak csigaállományára.

Az ősmaradványok közül számos rákolló is előkerült, de az édesvízi rákokat csupán ollójuk alapján határozni nagyon nehéz, ha egyáltalán lehetséges.

Záró gondolat

Alig egy héttel később, hogy befejeztük a terepi munkákat, feltöltötték az „ideiglenes feltárásunkat”. Erről a területről az elkövetkező évtizedekben valószínűleg már nem fog senki gyűjteni, mert több réteg aszfalt fedi a területet.
Az útépítésen talált „üledékfajta” lehetőséget biztosít a Nagyvázsonyi Mészkő Formáció ősmaradvány-együtteseinek megismeréséhez. Ez is bizonyítja, hogy a geológiai értékeket (ásvány, ősmaradvány kőzet, rétegsor, stb) is szükséges az autóutak építésekor felmérni.

A hajdani feltárás 2018. március 27-én. A csigákban gazdag rétegek helyzetét a piros szaggatott vonal jelzi (fotó: Katona Lajos)

Végezetül szeretném megköszönni Németh Tamásnak, hogy önzetlenül bejelentette ezt a remek feltárást; az áldozatos terepi munkáért Keserü Ildikónak, Kovács Attilának, Berta Tibornak, Libor Zsuzsannának, Szabó Fanninak, Wallner Zsoltnak, Rosta Károlynak tartozom köszönettel. Az útfeltárás szelvényének felvételét dr. Sebe Krisztának és dr. Csillag Gábornak köszönhetjük. Végezetül a szárazföldi és édesvízi csigák előzetes meghatározásáért Páll–Gergely Barnának tartozom köszönettel!