Az öves szkolopendra (Scolopendra cingulata) több hazai rekorddal is büszkélkedhet: nemcsak legnagyobb méretű százlábúfajunk, hanem egyetlen védett soklábú (Myriapoda) fajunk is, mely földrajzi elterjedésének északi határát Magyarországon és Ausztriában éri el. Hazai jelenléte állatföldrajzi szempontból igen érdekes, mivel ez a faj egyébként a Mediterráneum, főként a Balkán-félsziget országainak lakója.
Írta: Angyal Dorottya
öves szkolopendra (fotó: Dányi László)
A múzeum Soklábúak Gyűjteménye egyike az Állattár legrégebbi gyűjteményeinek. Igen értékes szkolopendra-anyaggal büszkélkedhet, melyek között több mint 150 éve őrzött típuspéldányok is szerepelnek. A nevezetes példányok Xántus János természettudós, utazó, néprajzkutató (aki nem mellesleg Karl May híres indiánregényeinek egyik szereplőjéhez, Old Shatterhandhez szolgált mintaképül), valamint a zoológus-etnográfus Bíró Lajos kelet-ázsiai és új-guineai útjairól származnak.
Xántus János és Bíró Lajos hagyatéka: értékes szkolopendragyűjtemény az 1800-as évek végéről
(fotó: György Zoltán)
Az MTM zoológusai 2006-ig az öves szkolopendra kilenc élőhelyét térképezték fel a Vértes napsütötte, meleg, ritkás karsztbokorerdeiben és sziklagyepjeiben, és egy további helyről mutatták ki a Kelet-Bakonyból. A Mecsek, a Villányi-hegység és a Hanság területéről származó észlelési adatok esetében bizonyára a két másik, viszonylag nagyra megnövő százlábúnkkal, az óriás vakszkolopendrával (Cryptops anomalans) vagy az Eupolybothrus transsylvanicus (Lithobiomorpha) fajjal való tévesztés történhetett. Míg a vakszkolopendra esetében a szemek teljesen hiányoznak, az öves szkolopendránál 4 pontszem látható mindkét oldalon. A másik faj határozásában pedig a test szelvényeinek száma nyújthat segítséget: az Eupolybothrus-nak csak 15, míg a szkolopendrának 21 hátlemeze (tergitje) van.
Az akár 17 centiméter hosszúságot is elérő, gyors mozgású ragadozó fő táplálékát más ízeltlábúak és nem ritkán kisebb gyíkok adják, melyeket az állkapcsi lábak végén kialakult méregkarmokkal ejt el. A méregmirigyeiben termelt váladékot áldozatába juttatva, azt szájszerveivel felaprítja, mielőtt lenyeli.
Öves szkolopendra zsákmányszerzés közben (fotó: Korsós Zoltán)
Három évvel ezelőtt bejárta a világsajtót a hír, miszerint egy fölöttébb agresszív öves szkolopendra szabályosan kirágta magát egy homoki vipera (Vipera ammodytes) gyomrából. A „Nyolcadik utas: a Halál” című film jeleneteivel vetekedő bizarr tetemkettősre a macedóniai Prespa-tó egyik szigetén találtak macedón és szerb zoológusok. A 15 centiméter hosszú százlábú feje kilátszott a nála kissé ugyan hosszabb, de kevésbé széles és kisebb tömegű fiatal hüllő gyomrából. A boncolás során arra is fény derült, hogy a vipera belső szervei teljesen hiányoztak. Habár a százlábú majdnem megmenekült, végül maga is belepusztult a szerencsétlen kalandba.
A vipera gyomrából szabadulni próbáló szkolopendra esete (forrás: Arsovski és munkatársai, 2014)
Amilyen vérmes ragadozó, szülőként olyan odaadó az öves szkolopendra. Az anyaállat egy védett üregben rakja le borsó nagyságú, élénksárga petéit. Testével a peteköteg köré tekeredve, lábaival átkarolva óvja azt egészen addig, amíg több hét múlva a petékből kibújnak hófehér, védtelen kicsinyei. Ez alatt az időszak alatt a nőstény táplálékot sem vesz magához. Egészen addig marad az utódokkal, míg azok a második vedlés után szétszélednek.
A nőstény öves szkolopendra testével óvja a még puha, védtelen kicsinyeket
(fotó: Stylianos Simaiakis)
A hazánkban oltalom alatt álló öves szkolopendra természetvédelmi értéke 10 000 forint. Habár az MTM kutatói úgy ítélték, hogy a Vértes és a Kelet-Bakony védett karsztbokorerdeiben felfedezett populációk stabilak és életképes méretűek, a hazai állomány helyzete mégsem megnyugtató. Az egyik veszélyeztető tényező az élőhely vadállomány által okozott degradációja. Ez leginkább a vaddisznók gyepfeltúrásában és a feltételezhetően muflonoktól származó taposási kárban nyilvánul meg. A Gánt közelében lévő élőhely esetében a külszíni fejtésű kőbánya működése jelentett a múltban problémát: a szkolopendrák itt a lefejtett rész közvetlen szomszédságában, egy mindössze tíz méter széles gyepsávban találtak menedéket. A sérülékeny, felszabdalt populációk védelmének érdekében mindenképpen kívánatos lenne a vadállomány körültekintő szabályozása és a gánti élőhely megőrzése.
Az installáció hátterében álló régi iskolai tantáblát (1902) Dr. Paul Pfurtscheller (1855-1927), a bécsi Ferenc József Gimnázium tanára készítette 38 hasonlóval együtt. A valóságban mintegy 3 cm-es közönséges barna százlábú (Lithobius forficatus) anatómiáját ábrázolja. A múzeumunk raktárában találtuk, a restaurálását a győri Rómer Flóris Múzem munkatársainak köszönhetjük.
(fotó: Turcsányi Eszter)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
