Szép is, jó is, de veszélyes is!
A Nagyezerjófű (Dictamnus albus)

Itt szavazhat! 

Az Év vadvirága 2016-os jelöltjeinek bemutatása az utolsó részhez érkezett (eddig olvashattunk a kockásliliomról, a turbánliliomról és a medvehagymáról). Bár a sor végére maradt, talán a legkülönlegesebb minden jelölt közül a nagyezerjófű (Dictamnus albus). A főként trópusi és szubtrópusi területeken elterjedt rutafélék (Rutaceae) családjába tartozik, annak egyetlen hazai képviselője. Különleges abból a szempontból is, hogy míg rokonai többnyire fák és cserjék, mint a jól ismert citrusfélék (citrom, narancs), viráguk sugarasan szimmetrikus, addig a nagyezerjófű lágyszárú növény zigomorf (kétoldali szimmetriájú) virágokkal. Rokonsága mind a mai napig bizonytalan, legközelebbi rokonai is igen távoliak a legmodernebb rendszer szerint.

 dictamnus_1.jpg

A nagyezerjófű virágzata (fotó: Farkas Sándor)

Nevei utalnak (nagyezerjófű, erősfű, kőrislevelű ezerjófű) gyógyhatására, így használták láz, reuma, hasmenés, epilepszia, görcsök és köszvény ellen, sebkezelésre és a homeopátiában is. Mint minden gyógynövény, egyben mérgező is: máj- és veseelváltozásokat, véralvadási zavarokat, valamint depressziót okozhat.

Sokkal izgalmasabban hangzik azonban boszorkányfű elnevezése vagy a sokat sejtető angol burning bush (= lángoló bokor) és gas plant (= gáznövény) név is. Az egész növényen nagy számban találhatók illóolajat termelő mirigyek. Éppen ezért, ha megdörzsöljük, erős citromillatot áraszt; ám nem tanácsos dörzsölgetni, mert érzékeny bőrűeknél fény hatására erős bőrgyulladást okoz. Az illóolajak nagy melegben és szélcsendben felhalmozódnak a növény körül, és akár meg is gyújthatók. A Biblia égő csipkebokra több forrás szerint is valójában a nagyezerjófű.

 dictamnus_2.jpg

A nagyezerjófű mirigyes termése (fotó: Farkas Sándor)

Dél- és Közép-Európától Kínáig elterjedt, száraz erdőkben, cserjésekben, erdőszéleken fordul elő. Hazánk hegy- és dombvidékein sokfelé megtalálható, az Alföldön viszont ritka. Jól meg tudja védeni magát, hiszen aki egyszer csokorba szedte és „megégette” vele a kezét, legközelebb biztosan óvatosabban közelít felé. Élőhelyeinek pusztítása ellen viszont nem sokat tud tenni; a természetes erdők és erdőszélek visszaszorulása, beépítése jelentősen veszélyezteti.

 dictamnus_3.JPG

Nagyezerjófű erdőszélen (fotó: Barina Zoltán)

Aki szeretné, hogy olyan maradványnövény legyen az Év vadvirága, amely évezredek óta része történelmünknek és hagyományainknak, bátran adja le szavazatát a nagyezerjófűre, hogy 2016-ban sokaknak alkalmuk legyen megismerni és aktívan bekapcsolódni élőhelyeinek védelmébe.

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr208176382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

  • KatonaG: @Zimmezum: A leírás alapján nem határozható a faj, viszont részletes és megfelelő minőségű fotódok... (2023.10.05. 11:26) Képes darázshatározó
  • KatonaG: @gigabursch: Nem kell napi szinten kacsákkal foglalkozni, lehet bérelni is őket, és egy hétvége a... (2023.10.05. 11:12) A csigakopogtató nyomában
  • KatonaG: @csorsza: Elfér a testében a kitinpáncél alatt, nem fogyaszt el azonnal semmilyen létfontosságú s... (2023.10.05. 11:08) Horror Dömörkapunál
  • Mrs Broccoli: Akkor ezért van a Tisztviselő telep közepén olyan sok dolmányos varjú, mert végig nyugati ostorfa.... (2023.08.10. 11:55) Hogyan viselkedjünk a dolmányos varjakkal?
  • gigabursch: Csodaszép! (2023.02.06. 10:10) Ősi nyomok nyomában

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

november 2023
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30
süti beállítások módosítása