Svéd és magyar kutatók egy tudományra új villáscsápúfajt írtak le. A publikáció a fajleíráson kívül pár további faj első hazai előkerüléséről is beszámol. A szerzőhármas egyike Korsós Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója, aki az igazgatói teendők ellátása mellett a tudomány művelésére is szán időt.
Írta: Pfliegler Walter
A villáscsápúak (Pauropoda) az egyik legkevésbé ismert szárazföldi ízeltlábúak, a soklábúak (Myriapoda) altörzsének egyik osztálya. Apró méretük, rejtőzködő életmódjuk és viszonylagos ritkaságuk miatt csak 1866-ban írták le először ezt az állatcsoportot, és teljes fajszámuk ma is alig haladja meg az 500-at. Tömösváry Ödön és Daday Jenő magyar zoológusok révén nem sokkal később, még a 19. században hazánkból is kimutatták őket. A 20. században mindössze egyetlen publikáció (Loksa Imre tanulmánya 1966-ban) foglalkozott a villáscsápúakkal, mely több fajt említett. Az azóta eltelt bő 50 évben a hazai villáscsápúakról nem jelent meg újabb adat.
2010-től kezdődően néhány alkalommal a bükki Ómassa környékén vizsgáltam át az őszi avart. Nagy meglepetésemre sikerült megtalálni e ritka ízeltlábúak több példányát is! A példányok azonosítására Ulf Scheller svéd kutató, a csoport kevés szakértőinek egyike vállalkozott. A villáscsápúakról hosszú előkészítő munka után Ulf Scheller, Pfliegler Walter és Korsós Zoltán szerzőségével végül egy tanulmány jelent meg az Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae folyóiratban.
A nemrég publikált tanulmányban a Bükk hegység egyik erdejének mély avarrétegében talált fajokat mutattuk be, melyek a villáscsápúak két családját képviselik. A Donzelotauropus hungaricus-nak elkeresztelt villáscsápú (a Pauropodidae családból) a tudományra új, eddig leíratlan fajnak bizonyult, melyet két hím és egy juvenilis (ivaréretlen) példány alapján jellemeztünk. Elképzelhető, hogy ez utóbbi állatfaj az Északi-Középhegység bennszülött alakja, azaz csak itt található. Legközelebbi rokonai Szibériában, Alaszkában és Japánban élnek.
Könnyen elképzelhető, hogy további új fajok is találhatók hazánkban, remélhetőleg a jövőben ezekről is több információnk lesz.
A tudományos cikket itt olvashatod: Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae PDF
Két villáscsápú a Bükkből, a Pauropodidae és a Brachypauropodidae családokból
(Fotók: http://naturephoto-walter.blogspot.hu/)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.