Díjat nyert a gyenesdiási Természet Háza Látogatóközpont kiállítása

A szeptember végén megrendezett Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon (OMÉK) megtartott Turizmus Világnapján a Magyar Természettudományi Múzeum is örülhetett. A múzeum szakmai irányításával, Bajzáth Judit projektvezetésében készült el 2014-ben, a Bakonyerdő Zrt fenntartásában a gyenesdiási Természet Háza Látogatóközpont kiállítása, amely  „Az év ökoturisztikai létesítménye” kategóriában a 3. helyezett díját kapta.

 "Az év ökoturisztikai létesítménye 2015" című pályázat célja az volt, hogy az ökoturisztikai létesítmények kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján mérettessenek meg. A pályázat nyerteseit ezért a Turizmus Világnapján, szeptember 27-én hirdették ki.
Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter hangsúlyozta: a turizmus szempontjából is kiemelkedő jelentőségű, hogy az olyan kárpát-medencei kincsek, mint például a nemzeti parkok, tanösvények, madárlesek könnyen megközelíthetőek legyenek, és emellett az oda látogatók kapjanak meg minden olyan információt, amit szeretnének. Fontos, hogy ne csak látogassuk, hanem meg is óvjuk ezeket az értékeket, és biztosítsuk fennmaradásukat a következő generációknak. Jelenleg hatszáz hasonló természetközeli látnivaló várja a kirándulókat, ezek fele a nemzeti parkok területén helyezkedik el.

A Magyar Természettudományi Múzeum ehhez a célhoz a látogatóközpontokban megrendezett, felújított természettudományos kiállításokkal járul hozzá.
A látogatók már az ország több pontján találkozhatnak a múzeum Kiállításrendezési Osztálya által tervezett, rendezett és felépített kiállításokkal. Ezek közül egy a most díjat nyert gyenesdiási kiállítás.


dsc00502.JPG

  dsc00508.JPG

dsc00510.JPG


2015-ben a Körös-Maros Nemzeti Park Réhelyi Látogatóközpontjában Tudománnyal a természet védelméért címmel nyílt kiállítás Dr. Sterbetz Istvánnak, a dél-alföldi természetvédelem atyjának állít emléket. (Erről a kiállításról blogunkban korábban is olvashattak.)


p1090804.JPG

p1090883.JPG

p1090864.JPG

A Pákozd-Sukorói Arborétum, Tájmúzeuma is a kiállításrendezők keze nyomát őrzi. A megújult interaktív Tájmúzeum játékos formában nyújt betekintést a környék növény és állatvilágába, nyomon követi földtörténeti kialakulását. A kiállítás diorámák segítségével mutatja be a Velencei-hegység és a Velencei-tó kialakulását, gazdag növény - és állatvilágát, a környék erdeinek életközösségét.

20130913_16.JPG

20131007_44.JPG

20130920_03.JPG

A környéken kirándulva térjenek be a látogatóközpontokba és nézzék meg kiállításainkat, melyeket szeretettel ajánlunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr117880272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

október 2022
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31
süti beállítások módosítása