Szerző: Bosnakoff Mariann
2015. március 18-án tartotta meg a Magyarhoni Földtani Társulat a 163. tisztújító, rendes közgyűlését, amelyen átadták a Társulat díjait, kitüntetéseit is. Idén a Magyar Természettudományi Múzeum két munkatársa, illetve a múzeum munkájához szervesen kapcsolódó kutatócsoportok tagjai is elismerésben részesültek a tudományterületük ismereteinek gyarapításáért.
Szabó József-emlékéremmel tüntette ki a Társulat dr. Hably Lillát a Geologica Hungarica series Palaeontologica monográfia-sorozatban megjelent The Late Miocene flora of Hungary című összefoglaló munkájáért. A Szabó József-emlékérmet olyan kutatóknak ítéli oda a Társulat, akik a tudományt kiemelkedő értékű ásványtani-földtani témájú munkával gyarapították.
A Koch Antal-emlékérem olyan regionális földtani, nyomtatásban már megjelent munka szerzőjének kitüntetése, aki az előbbi szakterület valamely ágában a tudományt kimagasló értékkel gyarapítja. 2015-ben ezt az elismerést dr. Főzy István vívta ki a GeoLitera kiadó gondozásában megjelent, a Gerecse és a Pilis késő jura-kora kréta földtanát bemutató összefoglaló mű szerkesztéséért és részben szerzéséért.
Hantken Miksa-emlékéremmel tüntették ki az MTA-ELTE Lendület Dinoszaurusz Kutatócsoport vezetőjét, dr. Ősi Attilát a Historical Biology tudományos folyóiratban megjelent The evolution of jaw mechanism and dental function in heterodont crocodyliforms című publikációjáért.
Semsey Andor-emlékéremmel fiatal, földtudománnyal foglalkozó szakembereket jutalmaz a Társulat. Idén ezt a megtisztelő elismerést az MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoport fiatal munkatársa, Kocsis Tibor Ádám PhD hallgató vehette át a Palaeobiology rangos szaklap hasábjain Radiolarian biodiversity dynamics in the Triassic through Jurassic címmel megjelent közleményéért.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.