“Bogaras” nap a Bóbita Óvodában

Szerző: Dudás Magdolna (Bóbita Óvoda)

Az egyik szülő, aki a Magyar Természettudományi Múzeumban dolgozik, felajánlotta: szívesen hoz az óvodába bogarakat és lepkéket, hogy a gyerekek közelebbről is megismerkedhessenek ezekkel a nehezen észrevehető, de mégis a közelünkben élő állatokkal.

dsc07021_web200.jpgAz előtérben rendeztük be a minimúzeumot. Mivel a program fél 8-kor kezdődött, még nagy volt a jövés-menés, de éppen ez volt a jó, mert így a szülők is belekukkanthattak a tárlókba, sőt az iskolás vagy bölcsődés testvérek is. Természetesen mindenki óvodás szeretett volna lenni, legalább erre a délelőttre.

A gyerekek 5-10 fős csoportokban jöttek. Életkoruktól és temperamentumuktól függően vették birtokba a kiállított állatokat és a csodákat rejtő mikroszkópokat. Természetesen ez volt a foglalatosság fénypontja. Ámulva fedezték fel, hogy mi mindent láthatnak a mikroszkóp segítségével, amit szabad szemmel észre sem vettek. Például az icipici cincér hátára aranyporból mintát rajzolt a természet, vagy azt, hogy a levélbogár lábán szőrök vannak. Életkoruktól függetlenül minden csoportban volt 4-5 gyerek, aki alig tudott elszakadni a mikroszkópban látott csodálatos világtól. Persze olyan gyerek is akadt, aki visszahőkölt a hirtelen szeme elé táruló óriási bogártól.

dsc07073_web200.jpgAzt is megtudhattuk, hogy a lepkéken belül a pillangók milyen érdekes módon mozgatják a szárnyukat. A gyerekek a ráismerés örömével kiáltottak fel, amikor meglátták a gyönyörű szarvasbogarat vagy hőscincért. Bebizonyosodott, hogy a bogarak között is a fiúk a harciasabbak, hiszen a szarvasbogárfiú rágója jóval nagyobb, mint a lányé. A legviccesebb az volt, mikor Zoli bácsi elmondta, hogy ezek a szarvasbogarak “óvodáskorúak”, mert kb. 5 év kell ahhoz, hogy ilyen szép nagy bogarakká fejlődjenek. Az iskolába készülők már a “cukorbogár” elnevezés humorát is értették, hiszen pont olyan fényes, fekete ez a bogár, mint egy éppen szopogatott Negró cukor.

Zoli bácsi fáradhatatlanul magyarázott egész délelőtt, például arról, hogy honnan kapta a nevét a pattanóbogár és melyik lepke/pillangó melyik országban él. És miért van nagyon fontos szerepe a biológiai körforgásban ezeknek a szinte észrevétlenül velünk élő, gyakran alaptalanul félelmetesnek és csúnyának látott rovaroknak.

img_20141229_094851web600.jpg

lepkék a Magyar Természettudományi Múzeumból


Minden gyerek kiválaszthatta a számára legszebb példányt. Mondanom sem kell, hogy ebben a láthatatlan versenyben a hihetetlen színekben tündöklő pillangók aratták le a babérokat. Akinek kedve volt, délután megörökíthette a neki legjobban tetsző állatot.

 dsc07153web600_1.jpg

A gyerekek munkái az óvoda előterében.

Azt hiszem, ez a délelőtt nagyon sok ismeretet és élményt adott. Annak ellenére, hogy ezek a gyerekek már a 21. század technikai bravúrjaival nőnek fel (3D természet filmek, különböző tudományos csatornák), nyugodtan kimondhatjuk, hogy az igazi rácsodálkozást és életre szóló élményeket mégiscsak a megtapasztalás és a saját élmény adja.

 További képek a galériában!

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr677046299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

darazs_kicsi.jpg

Múzeumi szabadulószobák

szabszob_logo1.jpg

 

 

 

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

 

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2018-5.jpg

Naptár

január 2021
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása