Szerző és fotó: Fuisz Tibor István
Noha a szalakótaalakúak (Coraciiformes) rendjét kevés, mindössze négy faj képviseli a hazai faunában, ezek a színes madarak nagyon jól teljesítenek az MME „Év madara” címért történő versengésben. 2013-ban a gyurgyalag (Merops apiaster) volt a győztes, majd a túzok 2014-es pünkösdi királysága után a korona vagy vándorkupa ismét a szalakótaalakúakhoz vándorolt.
A rend valamennyi hazai képviselője – az előbb említett két faj mellett a jégmadár (Alcedo atthis) és a szalakóta (Coracias garrulus) – feltűnő tollazatú, fémes, irizáló színekkel ékeskedő madár. A rend fajgazdagsága a trópusokon éri el csúcspontját.
A többi szalakótaalkatúhoz hasonlóan a búbosbanka is főleg rovarokkal táplálkozik, ezért a telet Dél-Európa, Észak-Afrika, illetve a trópusi Afrika kedvező éghajlatú, bőséges táplálékkínálatot nyújtó területein tölti. Hazánkban március végén jelennek meg a revírt foglaló hímek, majd hamarosan a tojók is megérkeznek. Elsősorban a nyílt, de fákkal tarkított területeken költenek. Fészküket harkályok által kialakított odúkba, partfalakba, farakások vagy akár kövek alá rakják. Szívesen elfogadják a költőládákat is.
A 4–10 tojásból álló fészekaljon két és fél hétig kotlik a tojó. A költés alatt a hím eteti párját, majd a szülők a fiókákat a kikelésük után közösen táplálják 3–4 hétig.
A búbosbanka főként az Alföld homokos területein gyakori, hazai állománya 10–17 ezer párra tehető. Az európai állománya enyhén csökken.
2015-ben az év madara a búbosbanka (háttérben a gyurgyalag, a 2013-as év madara)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
