Philae Csipkerózsika-álma
átmeneti nekrológ egy diadalmenet margójára

Szerző: Fuisz Tibor István

A Philae leszállóegység hősiesen helytállt, a tervezett kísérletek elvégzése után a tárolt adatokat továbbította az újra látótávolságba került Rosetta űrszonda felé, majd az akkumulátorok alacsony töltöttsége miatt hibernálódott.

Azonban a tetszhalott állapot előtt sikeresen elkészítette a tudomány történetében először egy üstökös felszínét bemutató helyszíni képeit, sőt anyagmintát vett, és azokat elemezte, majd az adatokat a Rosettán keresztül továbbította a Darmstadt-i űrközpontba is.

Az Európai Űrügynökség szakemberei a telepek lemerülése előtt 4 cm-rel feljebb emelték az egész szerkezetet, majd elforgatták 35 fokkal, hogy nagyobb mennyiségű napfényt kaphasson az üstökösön landolt leszálló egység. A Philae ennek ellenére hibernált állapotba került szombaton hajnalban. A kutatók reményei szerint az üstökös pályájának napközeli szakaszán mintegy két hónap múlva ismét lehetőség nyílik a szonda felébresztésére. A Rosetta űrszonda folytatja az üstökös tanulmányozását, és felvételek készítését. A Rosetta ismét az üstököshöz közel navigál majd 2015 augusztusában, mikor az pályája Naphoz legközelebbi szakaszára és.

A Rosetta program vége 2015 decemberére tehető. 

Philae_lander_(transparent_bg)_wiki.png

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr986917305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
süti beállítások módosítása