Megnyílt „A Bakony biodiverzitása” című időszaki kiállítás

Szerző: Harmat Beáta, képek: Harmat Beáta és Sinigla Mónika

Megnyílt „A Bakony biodiverzitása” című időszaki kiállítás az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma SarokGalériájában. A kiállítást Petróczi Imre, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakmai igazgatóhelyettese nyitotta meg, aki méltatta a múzeum több évtizedes tevékenységét a Bakony természeti értékeinek feltárásában és ennek közkinccsé tételében, a szakmai kiadványokat és az ismeretterjesztő köteteket egyaránt. Dr. Kutasi Csaba, a múzeum igazgatója elmondta, hogy milyen megfontolásból, hogyan és miként jött létre a kiállítás. A biodiverzitás (biológiai sokszínűség) megőrzése az emberiség számára létfontosságú, különben az emberiség léte is veszélybe kerül. A kiállítás előfutára a november 8-án sorra kerülő, biodiverzitással foglalkozó konferenciának.

forrás: https://www.facebook.com/bakonyitermeszettudomanyimuzeum.zirc

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr376768717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

darazs_kicsi.jpg

Múzeumi szabadulószobák

szabszob_logo1.jpg

 

 

 

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

 

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2018-5.jpg

Naptár

július 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31