Készítsd nálunk a fotót! - Mozaik Múzeumtúra - fotópályázat

ejszaka_a_muzeumban.jpg

Felejthetetlen osztálykirándulást nyerhetnek a Mozaik Múzeumtúra fotópályázatán induló középiskolai osztályok. Az Éjszaka a múzeumban című kiírására 2014. május 12-től június 10-ig jelentkezhetnek a 9-13. évfolyamos diákok egy múzeum előtt, vagy annak belterében készült osztályképpel. A nyeremény egy igazi álom-osztálykirándulás a június 21-én megrendezésre kerülő Múzeumok éjszakáján, ahova Hajós Andrással és egy Ikarus 630 Cabrióval érkezhet a győztes osztály. Információ itt.

Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet koordinálásával megvalósuló Mozaik Múzeumtúra program 2014. május 12-től egy újabb különleges elemmel bővül: a szervezők Éjszaka a múzeumban címmel fotópályázatot hirdetnek.

A pályázatra 9-13 évfolyamos középiskolai osztályok jelentkezését várják. A pályázó osztályoknak nincs más dolguk, mint egy közös (legalább 10 fős) osztályképet készíteni valamelyik, a Mozaik Múzeumtúrában részt vevő intézmény előtt vagy annak belterében és az elkészült fotót feltölteni azt a pályázat honlapjára. (A részt vevő intézmények listája itt elérhető.)

A múzeumban vagy a múzeum előtt készült osztályképekre 2014. június 10. éjfélig, a Facebookon gyűjthetik a lájkokat a pályázók. A nyertes – vagyis a legtöbb kedvelést („lájkot”) begyűjtő – osztály egy különleges kirándulást nyer a Múzeumok Éjszakájára, melynek keretében Hajós András vezetésével egy Ikarus 630 Cabrióval barangolhat a budapesti múzeumok között.

A pályázattal kapcsolatos további információ, a részletes szabályzat és a regisztrációs felület a www.mozaikmuzeumtura.hu/osztalykep oldalon érhető el.

Gyertek el hozzánk, látogassatok meg minket, és készítsétek el nálunk az osztályképet!

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr946169631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása