Gyönyörök kertje

Írta és fényképezte: Szőke Viktória

Zúgó röptű virágbogarak és alacsonyan szálló kis hőscincérek landolnak egy fehér virágokba burkolózó bokron. Közelebbről nézve sokkal nagyobb a nyüzsgés. Kik ezek? A döngicsélő kuszaságban próbáltam összegyűjteni, hogy ezen az egyetlen bokron mennyiféle rovart, pókot tudok lefényképezni. Eredményem nyilvánvalóan töredéke a valóságnak, vagyis annak, hogy valójában mennyi rovarfaj látogatja a gyöngyvessző virágait, de érdekességként készítettem belőle egy képes összefoglalót.

A virágzó gyöngyvessző-bokor édes illatával és a földig leomló csipkés, fátyolszerű kinézetével a környék rovarait elcsábítja, zsenge szirmokat, virágport és nektárt ajánl fel nekik a beporzásért cserébe. A virágokat és a rajtuk serénykedő rovarokat nézegetve pedig az embernek az az érzése támad, mint Bosch festménye előtt állva: akármeddig nézi, mindig talál újabb és újabb apró részletet, amit addig még nem vett észre. Ráadásul az édeni, nektárral hívogató virágoktól a pokoli csel- és hálószövőkig juthatunk el a felfedezés végére.

 1_viragok.JPG

A gyöngyvessző (Spirea sp.) virágai áteső fényben.

Itt az elején pár mondatban összefoglalom a témához kapcsolódó legfontosabb gondolatokat. A tudomány több mint egymillió rovarfajt ismer eddig (!), ami bőven meghaladja az összes többi élőlény fajszámát együttvéve. És nem csupán sokan vannak, hanem elképesztően sokfélék is. Méretük, alakjuk, mintázatuk, színezetük és életmódjuk annyira változatos, hogy még az is, aki rovarász, alig tudja elképzelni. A legfontosabb szolgálatot pedig azzal teszik nekünk, hogy megporozzák a növényeket. A szélporozta gabonaféléken kívül a gyümölcsök, a zöldségek, az olajnövények és a dísznövények óriási többsége a hatlábúak segítségére van utalva. Nemcsak a nektárt gyűjtő rovarok szállítják a testükre tapadt virágport egyik növényről a másikra, hanem mindenféle, más okkal virágokat látogató állatfajok is. A beporzók létezése, sokfélesége és felbecsülhetetlen értékű munkája pedig jócskán túlmutat azon a kérdésen, hogy nélkülük lennének-e az asztalunkon alapvető élelmiszerek vagy méz. A természetes életközösségek alapjai sérülnének a beporzók hiányában, ami megjósolhatatlan következményekkel járna. Annyiban megjósolható, hogy nagy baj lenne belőle.

 2_bokor-web.png

A megfigyelt bokor részleteiben és egészében.

 

Hártyásszárnyúak

A beporzókat általában a méhekkel azonosítják. A legtöbbször ez magát a háziméhet jelenti. A valóságban a háziméh (Apis mellifera), ami nevével ellentétben a méhészek kaptáraitól függetlenül, vadon is él a természetben, csak töredékét látja el e feladatnak. Számtalan más hártyásszárnyú rovar létezik, amelyek kiveszik részüket a feladatból. Lássuk a gyöngyvesszőn lefényképezett, virágporban dőzsölő méheket és darazsakat!

3_mehek_es_darazsak.png

Bogarak

Ha a virágok szólhatnának, akkor a bogarakat vegyes fogadtatásban részesítenék. Habár a viráglátogató bogarak többnyire nektárt és virágport habzsolnak, vannak olyan fajok is, amelyek szemérmetlenül lelegelik a virágszirmokat, a portokokat, de akár a termőt is, bibétől a magházig. Eközben azért nem kevés testükre tapadt pollenszemet hurcolnak szét, amivel végül több virágot poroznak be, mint amennyit megesznek. A gyöngyvesszőn bogarakkal találkoztam a legtöbbször.

4_bogar-web.png

Lepkék

Másik látványos haszonélvező csoport a viráglátogatók közt a lepkék. Amíg pödörnyelvükkel a nektárt szürcsölik, szárnyaikat lebegtetik, lábaikon és testükön pedig megtapadt pollenszemeket fuvaroznak egyik növényről a másikra. A virágokat más fajok látogatják nappal és éjjel. E képes összeállításban nappal aktív fajok szerepelnek – ki tudja, az éj leple alatt mennyien jártak még ott?

5_lepke.png

Kétszárnyúak

Szép számmal látogatják a virágokat a különféle legyek is. Van köztük szőrös, fényes, csíkos, apró és nagyobbacska is. Ki nektárt nyalogat, ki virágport csemegézik, ki pedig kapva kap az alkalmon, hogy az illatos porzószálak közt óvatlanabbá váló „megrészegült” rovartársát cserkéssze be. Őróla a következő alfejezetben is lehet olvasni, addig pedig íme a gyöngyvesszőn lencsevégre kapott kétszárnyúak.

6_legy.png

Leleményesek

Mint már korábban felmerült, vannak olyan állatok, amik a nagy nyüzsgésben igyekeznek rovarprédát fogni. Fel-alá röpködő darazsak próbálnak elragadni eszegető kisebb rovarokat a virágokról. A szirmok közt prédára lesnek karolópókok és a korábban (még név nélkül) említett rablólegyek. Ők is egyszerűen kiragadják áldozatukat a szirmok közül. Az ágak közé, a „légifolyosóba” szövik hálójukat pókok, a berepülőkre fenve csáprágóikat. De találunk olyan ragadozókat is, akik a gyöngyvessző zsenge hajtásain nedvet szürcsölgető levéltetvekre vagy más apró zsákmányállatra vadásznak: katicák, fátyolkák. A levéltetveken kívül más szipókások is felbukkannak, akik a frissítő nedvekkel kecsegtető levelek, szárak keresgélése közben keresztülmásznak a virágokon. Némi rájuk tapadt virágport mindannyian magukkal visznek. Nem is gondolná az ember, hogy micsoda összetett kis mikrokozmosz alakul ki egyetlen bokron – amíg le nem telepedik mellé, hogy mindezt felfedezze.

7_lelemenyesek.png

Amit ma megtehetsz…

Az utóbbi évtizedekben csökkenésnek indult a vadon élő beporzók egyedszáma és sokfélesége. A legégetőbb problémák, amelyek ehhez hozzájárulnak: a természetes élőhelyek eltűnése, a nagyüzemi, monokultúrás gazdálkodás (megjegyzés: a szép zöld, nyírott gyep is monokultúrának tekinthető!), a növényvédőszerek (és egyéb, a természetbe kijuttatott vegyszerek) használata, a környezetszennyezés, a klímaváltozás és az idegenhonos, inváziós fajok terjedése.

A kiváltó okok sokrétűek, és egymással ok-okozati összefüggésben is vannak, tehát nem elegendő egy dolgon változtatni a hatásért, hanem komplexebb módon gondolkodva lehet valódi eredményt elérni. Szerencsére egy-egy kisebb jó szokás megfogadásával is már tudunk javítani, kompenzálni vagy akár kiküszöbölni káros hatásokat, nem utolsó sorban példát tudunk mutatni másoknak. A gyepben hagyjuk érvényesülni a vadvirágokat, ültessünk virágzó növényeket, ne használjunk gyomirtót, ne tenyésszünk szúnyogokat figyelmetlenségből. Higgyük el, hogy a holtfa jó, és nem a makulátlanra kipucolt aljú erdő a természetes. Számtalan a lehetőség. Ha nincs is módunk annyit tenni, mint a Mátra Múzeumban dolgozó kollégáimnak, hanem csak mindenki a maga lehetőségei szerint teszi ezt meg, már megéri.

Ezek után pedig érdemes kicsit megállnunk, letelepednünk egy bokor mellett, hogy részletesebben megszemléljük a rajta, általa kialakított kis átmeneti életközösséget – meglepő felfedezéseket tehetünk és rácsodálkozhatunk e mikrovilág összetettségére. Nem utolsó sorban láthatjuk, hogy mennyiféle élőlénnyel osztozunk bolygónkon már egyetlen bokornyi térben is.

*

Köszönöm szépen a rovarhatározásban nyújtott szakmai segítséget Németh Tamásnak, Szalóki Dezsőnek, Zombori Lajosnak, Vas Zoltánnak, Józan Zsoltnak, Rahmé Nikolának és Soltész Zoltánnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8417857143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.06.15. 06:36:47

Bizony, így van. A kerti gyöngyvessző – van róla egy fiókban várakozó posztom, majd dobok a ti írásotokra benne egy linket, ha felrakom – nagyon hálás növény: rovaroknak, emberi szemnek, kerti dísznek is kiváló.

Gratulálok, szép és hasznos poszt, örömmel fogok hivatkozni rá.

Szőke Viktória 2022.06.15. 08:29:23

Köszönöm, örülök, hogy tetszett az írásom! :)
Várjuk a linket, ha elkészültél.
Üdvözlettel:
Szőke Viktória

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

október 2022
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31
süti beállítások módosítása