Sergei Merjeevski: Fenevadak

erszenyesmacska.JPG

Fenevadak címmel nyitotta meg kapuit a Magyar Természettudományi Múzeum legújabb időszaki kiállítása 2021. június 26-án, a Múzeumok Éjszakáján. A Fenevadak című kiállítás legérdekesebb és egyben legszokatlanabb látványosságai azok az életnagyságú, fémből készült, ősmacskákat és egyéb ősi ragadozókat ábrázoló szobrok, amelyeket Sergei Merjeevski orosz származású szabadúszó művész, az Állattár Emlősgyűjteményének önkéntese készített el.

Szerző: Nagy Antal (Magyar Természettudományi Múzeum, Marketing Csoport)

dscf9929.JPG

Részlet a kiállításból (Szabados Tamás felvétele)

„Az a célom ezzel a kiállítással, hogy a természetet mindannyian világunk, társadalmunk, lelki békénk és közösségi tudatunk alapkövének, és fennmaradásunk zálogának tekintsük.” /Sergei Merjeevski

A különleges alkotások fémlapok összehegesztése és megmunkálása révén készültek el. A szobrok megformálásához a művész hosszasan tanulmányozta a Magyar Természettudományi Múzeumban fellelhető, kihalt ragadozófajoktól származó csontmaradványokat, melyeket képzeletben izmokkal, belső szervekkel és szőrzettel ruházott fel. Megdöbbentő szobrai hűen visszaadják e fenséges, kihalt teremtmények formáját, külalakját és erejét.

amerikai_oroszlan.jpg

Sergei Merjeevski: Amerikai oroszlán

A szobrászművészeti kiállítás elkészítésének fő irányvonala az ősi macskafélék és más ősi ragadozók megjelenítése volt. A fémből készült szobrokon kívül recens nagymacskák csontvázai és a nagyragadozók fejszobrai is megtekinthetők a kiállításban. A Magyar Természettudományi Múzeum tulajdonában álló állati csontmaradványok összeillesztése és pózban való elhelyezése szintén Sergei nevéhez köthető.

sergei.jpg

Sergei Merjeevski és a hópárduc csontváza

Kiállításunkban az alábbi fajokkal találkozhatnak a látogatók:

Kardfogú erszényes macska

(Thylacosmilus atrox)

Sokan úgy gondolják, hogy az ősi ragadozók között kizárólag egyes macskaféléknél alakultak ki „kardfogak”. Ez azonban nem teljesen igaz, hiszen az egykor a ragadozók rendjébe tartozó, azonban a valódi macskafélékkel csak távoli rokonságban álló, mára kihalt ál-kardfogú tigrisek (Nimravidae) és egyes erszényes emlősök szintén kardfogakkal rendelkeztek. Utóbbiak egyik legismertebb képviselője a kardfogú erszényes macska, a Thylacosmilus atrox. A Thylacosmilus különleges megjelenésű állat volt, hiszen alsó állkapcsán állpajzsok alakultak ki, melyek a folyamatosan növekedő szemfogak védelmét segítették. A hasonló megjelenés ellenére nem voltak rokonai a macskaféléknek, legközelebbi ma élő rokonaik az oposszumok. Dél-Amerika 135 millió évvel ezelőtt vált el a többi kontinenstől, és egészen 3 millió évvel ezelőttig a világ többi felétől teljesen elzárva fejlődhetett a földrész különös élővilága. A csúcsragadozók szerepét óriási madarak és a Thylacosmilus-hoz hasonló ragadozó erszényesek töltötték be. Amikor Közép-Amerika révén létrejött az összeköttetés Észak-és Dél-Amerika között, megkezdődött a nagy faunakicserélődés. A valódi kardfogú macskák folyamatosan vándoroltak északról délre, mígnem ezek a sikeresebb, méhlepényes emlősök teljesen kiszorították a Thylacosmilus-t.

dscf9879.JPG

Kardfogú erszényes macska szobra (Szabados Tamás felvétele)

 

 Kretzoi-kardfogú macska

(Promegantereon ogygia)

A Thylacosmilus-sal ellentétben ez az állat egy valódi kardfogú macska volt. A nagyobb termetű, amerikai elterjedésű, a nagyközönség körében is jól ismert Smilodon-okkal ellentétben a Promegantereon-ok eurázsiai elterjedésű állatok voltak. Méretük kb. a ma élő leopárdénak (Panthera pardus) felelt meg. A Kretzoi-kardfogú macskák ősi macskafélék voltak, kb. 13 millió évvel ezelőtt jelentek meg. Bár szemfogaik jelentős méretűek, a ma élő macskafélék szemfogainál jóval nagyobbak voltak, hosszuk ennek ellenére nem érte el a későbbi kardfogú macskafélék szemfogainak hosszát. A Promegantereon nemzetséget Kretzoi Miklós magyar őslénykutató írta le a tudomány számára 1938-ban, az ő tiszteletére kapta az állatcsoport a Kretzoi-kardfogú macska magyar elnevezést. Ezek az állatok több más, nagy testű ragadozóval- többek között náluk nagyobb méretű macskafélékkel, ősi medvékkel, hiénákkal- osztoztak élőhelyükön, így a zsákmányállatok gyors legyűrésére és megölésére szakosodtak.

ff01.jpg

Kretzoi-kardfogú macska szobra (Szabados Tamás felvétele)

 

Északi kardfogú macska

(Smilodon fatalis)

A legtöbb embernek ez a faj jut eszébe, ha meghallja a „kardfogú tigris” kifejezést. Ez az elnevezés azonban nem helytálló, mivel ezek az állatok nem voltak valódi tigrisek (Panthera tigris), csupán távoli rokonai voltak a ma élő nagymacskáknak, a Panthera-knak. Manapság egyre elfogadottabbá válik a kardfogú macska elnevezés.

Az északi kardfogú macska a mai Észak-Amerika területén élt ragadozó volt. A három Smilodon-faj között közepes méretűnek számított, testmérete kb. egy ma élő oroszlánénak (Panthera leo) felelt meg, de izmosabb, robosztusabb volt annál. Farka a ma élő hiúzokhoz (Lynx sp.) hasonlóan feltűnően rövid volt a testhez képest. Legjellemzőbb tulajdonsága két hatalmas szemfoga volt, melyek hossza meghaladhatta a 15 cm-t is. Az északi kardfogú macskák nagy testű zsákmányállatokra vadásztak, melyeket könnyen legyűrtek robosztus testüknek köszönhetően, majd a toroktájékra mért harapással ölték meg őket. Egyes feltételezések szerint a Smilodon-ok a ma élő oroszlánokhoz hasonlóan falkában éltek. Kb. 12 000 évvel ezelőtt haltak ki, kipusztulásuk pontos oka ma még ismeretlen. Feltehetően nagy testű, lomhább mozgású zsákmányállataik megritkulása, kipusztulása okozhatta a Smilodon-ok vesztét.

 

Amerikai oroszlán

(Panthera atrox)

Egyes taxonómusok szerint különálló faj, mások szerint csupán a ma élő oroszlán egyik kihalt alfaja (Panthera leo atrox) volt. A pleisztocén kori Amerika legnagyobb szárazföldi ragadozója volt, testhossza elérhette a 3-3,5 métert, marmagasságuk a 130 cm-t, súlyuk pedig a 350-400 kg-ot. Kb. 25 %-al voltak nagyobbak a ma élő afrikai oroszlánoknál. Az amerikai oroszlán volt a valaha élt legnagyobb, a Panthera nemzetségbe tartozó nagymacskafaj. Feltételezések szerit ma élő afrikai rokonaihoz hasonlóan falkában élt és vadászott. Az egykor Eurázsiában élt barlangi oroszlánhoz (Panthera spelaea, egyes taxonómusok szerint Panthera leo spelaea) hasonlóan valószínűleg az amerikai oroszlánnak sem volt sörénye. Az amerikai oroszlán osztozott élőhelyén az északi kardfogú macskával, a két faj táplálékkonkurense volt egymásnak. Olykor előfordulhattak összecsapások a két gigászi ragadozó között-egy ilyen jelenetet örökít meg Fenevadak című kiállításunk központi szoborkompozíciója.

dscf9919.JPG

Amerikai oroszlán (balra) és északi kardfogú macska (jobbra) szobra (Szabados Tamás felvétele)

 

Jaguár

(Panthera onca)

A ma élő macskafélék között a harmadik legnagyobb méretű a jaguár, mely egyben napjainkban az amerikai kontinens legnagyobb macskaféle ragadozója. Robosztus, zömök testfelépítése, testéhez képest nagyobb feje, elterjedési területe és mintázata alapján egy kis gyakorlattal viszonylag könnyen megkülönböztethető legközelebbi ma élő rokonától, a könnyebb, karcsúbb leopárdtól. A jaguár farka sokkal rövidebb a test méretéhez képest, mint a leopárdé. A jaguárok között a leopárdokhoz hasonlóan egyaránt léteznek foltos és fekete alapszínű példányok. Utóbbiak különleges színe egy ritka mutáció, a melanizmus eredményeként alakult ki, melynek során az átlagos jaguárénál jóval több fekete festékanyag, vagyis melanin termelődik a szervezetben. A jaguárokat erejük és titokzatosságuk folytán mindig is tisztelettel csodálták a rég letűnt kultúrák népei. Ezek a nagymacskák a legtöbb macskától eltérően kiválóan és szívesen úsznak, prédájukat gyakran a vízben ejtik el. A ma élő emlős ragadozók között a hiénák után a jaguárnak van a második legerősebb harapása, melynek segítségével még a teknősök páncéljait is szét tudják roppantani ezek az állatok.

A kiállításban bemutatott jaguárcsontvázat a Fővárosi Állat-és Növénykerttől kaptuk 1977-ben, ez az állat koponyáján is jól olvasható.

dscf9904.JPG

Jaguár csontváza és fejszobra (Szabados Tamás felvétele)

 

Jávai tigris

(Panthera tigris sondaica)

A tigris a ma élő legnagyobb macskaféle ragadozó. A legnagyobb méretű alfaj, a szibériai tigris testhossza elérheti a 3,3 métert. A délebbre élő alfajok azonban sokkal kisebbek ennél, a kiállításunkban látható jávai tigris csontváza alig nagyobb a mellette látható jaguár csontvázánál. Az itt látható tigriscsontváz különlegessége, hogy egykor egy mára kihalt állathoz tartozott: a jávai tigris ugyanis 2003-ban hivatalosan is kipusztult. A múlt század 70-es, 80-as éveiben még több állatkertben tartották ezt az alfajt, a nálunk kiállított csontvázat a Fővárosi Állat-és Növénykerttől kaptuk.

A jávai tigris legérdekesebb tulajdonsága a mintázata volt, mely más alfajok mintázatához képest igen kevés csíkot tartalmazott az állat mellső lábain. Az Indonéz-szigetvilágban egykor nem csupán Jáván éltek tigrisek, hanem Balin és Szumátrán is. Bár a kíméletlen vadászatnak és erdőirtásnak köszönhetően napjainkra a jávaihoz hasonlóan a bali tigris is kipusztult, a szumátrai tigris azonban még napjainkban is fennmaradt, jóllehet, kritikusan veszélyeztetett állat. A legújabb genetikai vizsgálatok alapján a három alfaj az elszigetelődés ellenére genetikailag igen közel állt egymáshoz, így napjainkban egyes taxonómusok már egy közös alfajba sorolják ezeket az állatokat, szigeti tigris vagy Szunda-tigris (Panthera tigris sondaica) néven. Egyes vélemények szerint ezek az állatok annyira különböznek (különböztek) a kontinensen élő többi tigristől, hogy nem csupán az önálló alfaji, hanem az önálló faji státusz létrehozása is indokolt lenne.

 dscf9901.JPG

Jávai tigris csontváza (Szabados Tamás felvétele)

 

Hópárduc

(Panthera uncia)

Másik, kevésbé ismert nevén irbisz. Talán nincs is még egy olyan macskaféle, amelynek rendszertani helyzetéről annyit vitáztak volna a tudások, mint a hópárducéról. Ezt az állatot az elmúlt évtizedek során sorolták már a kismacskák közé, majd kiderült, hogy ez a nagy macska valóban nagymacska. Eleinte a Panthera-fajoktól (tigris, oroszlán, jaguár, leopárd vagy párduc) külön nemzetségbe sorolták, Uncia uncia néven, újabban Panthera uncia-ként a nagymacskák családjának „teljes jogú” tagja lett. Érdekesség, hogy DNS-elemzések alapján nem is a hozzá hasonló leopárd a legközelebbi rokona, hanem a tigris.

 A párduc Ázsiában, a Himalája-hegységben őshonos ragadozó. Dús szőrzete jó szolgálatot tesz a mostoha időjárású környezetben. Farka rendkívül hosszú a testéhez képest, a rajta lévő bunda dús és tömött, gyakran ezzel takarja be magát a hópárduc. Táplálékát különböző patások, ritkábban madarak és kisebb emlősök alkotják, melyeket bámulatos ügyességgel képes üldözni a meredek lejtőkön. Sajnos a túlzott vadászat és élőhelyei elvesztése miatt a fajt a kipusztulás veszélye fenyegeti.

 dscf9890.JPG

 Hópárduc csontváza és fejszobra (Szabados Tamás felvétele)

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr6616633486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

október 2022
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31
süti beállítások módosítása