Trianon100 – Világhírű erdélyi miocén lelőhely a veszteséglistán: Lapugy

Geológiai és múzeumi gyűjteményi szempontból pótolhatatlan veszteség, hogy a trianoni döntés következményeként az erdélyi bányavidékek és velük az értékes ásványlelőhelyek az ország területén kívül rekedtek.  Az üledékes kőzetek és az ősmaradványok szempontjából nem volt ennyire éles a különbség az elszakított és a megmaradt területek között, ráadásul az értékes erdélyi lelőhelyekről származó anyagok vizsgálata – ma már nemzetközi együttműködések keretében – országhatároktól és politikai döntésektől függetlenül folytatódik.

lapugy_maradvanyok_vagott.pngMikroszkopikus méretű ősmaradványok az erdélyi Lapugyról

Írta: Dulai Alfréd (Őslénytani és Földtani Tár)

Ha a miocén korszakra szűkítjük a kérdést: ugyanaz, a Középső-Paratethys névre hallgató meleg vizű tenger borította a Kárpát-medencén belül a mai Magyarország területét, mint az Erdélyi-medencét. Ennek megfelelően nagyon hasonló üledékes kőzetek és ősmaradványok találhatók mindkét területen. Ugyanakkor, mint minden más korban, a középső-miocénben is voltak olyan területek, ahol különösen gazdag és kiváló megtartású fosszíliák kerültek elő, amelyek aztán összehasonlítási alapként szolgálhatnak a többi lelőhely vizsgálata során. Ebből a szempontból nagyon fájó veszteség a magyar geológia és őslénytan számára két világhírű lelőhely, Lapugy és Kostej elvesztése, az innen származó anyagok ugyanis minden európai őslénytani gyűjtemény büszkeségei közé tartoznak. Szerencsére a Magyar Természettudományi Múzeum is jelentős mennyiségű erdélyi anyagot őriz. A mintegy három szekrényt megtöltő erdélyi miocén gyűjtemény nagy része Lapugyról és Kostejről származik, és napjainkban is fontos kutatásokra nyújt lehetőséget. A következőkben a lapugyi lelőhellyel ismerkedünk meg röviden.

dulai_alfred_trianon_lapugy_1abra_paratethys-terkep_kicsi.jpg

A Középső-Paratethys tenger elterjedése a középső-miocénben (Harzhauser & Landau 2016 nyomán). A számok a legfontosabb kúpcsiga (Conidae) lelőhelyeket mutatják, a 12-es szám jelöli a világhírű erdélyi lelőhelyeket (Lapugy és Kostej)

A Középső-Paratethys klasszikus lelőhelye

Felsőlapugy (Lăpugiu de Sus) a Maros völgyében, Dévától mintegy 40 kilométerre fekszik. A településtől 2 km-re lévő vízmosás partfalában található lelőhely az 1800-as évek közepe óta ismert.

dulai_alfred_trianon_lapugy_2abra_lapugy-terkep_kicsi.jpgA lapugyi lelőhely földrajzi helyzete Chaix et al. 2018 cikke nyomán.  – A: Földrajzi elhelyezkedés. – B: A Déva környéki terület földtani térképe. 1: neogén előtti képződmények; 2: badeni; 3: szarmata; 4: pannon; 5: neogén-kvarter vulkáni képződmények; 6: kvarter. – C: Lapugy környéke a lelőhellyel 1: neogén előtti és vulkáni képződmények; 2: badeni ősmaradvány tartalmú rétegek; 3: kvarter-recens

Az itt kibukkanó középső-miocén (15-16 millió éves) sekélytengeri rétegek nagyon sok, kisebb-nagyobb ősmaradványt tartalmaznak. A mintegy 10 méter vastag rétegsor homokos, agyagos, márgás rétegekből áll, és számos réteg tartalmaz különböző mennyiségű ősmaradványt, de a rétegsor alján és a patakban is gyakran bukkanhatunk az üledékből kimállott példányokra. A hírnév hátulütője, hogy a szakemberek mellett az ősmaradványgyűjtők is rendszeresen látogatják a területet, és a kereskedelmi célú gyűjtés sok más lelőhelyhez hasonlóan ennek a klasszikus feltárásnak a megmaradását is veszélyezteti.

 dulai_alfred_trianon_lapugy_3abra_lapugy-reteg_kicsi.jpgA lapugyi ősmaradvány tartalmú rétegsor részlete (Fotó: Dávid Árpád)

 

dulai_alfred_trianon_lapugy_4abra_lapugy-retegsor_kicsi.jpg

A lapugyi rétegsor Chaix et al. 2018 cikke nyomán. Az ősmaradvány szimbólumok jelzik a puhatestűekben és korallokban gazdag rétegeket

Ezek a fosszíliák már az 1800-as évek közepén felkeltették az érdeklődést, és a klasszikus, korai magángyűjtemények (Szapáry gróf, József főherceg) is tartalmaztak innen származó maradványokat. A lelőhely faunáját először Halaváts Gyula, majd Koch Antal dolgozta fel. Koch számos földtudományi szakterületen tett máig is érvényes megállapításokat Erdély geológiájáról. Egyik munkájában például összehasonlította a lapugyi, a kosteji és a bujturi lelőhelyek anyagát.

dulai_alfred_ismeretterjeszto_20200430_trianon_lapugy_5abra_koch_antal.jpg

Erdély geológiájának halhatatlan kutatója, Koch Antal (1843–1927)

Gyűjtők kedvencei: lenyűgöző gazdagságú csigák

Elsőként a szebbnél szebb csigákat és kagylókat gyűjtötték be a lelőhelyről. Ezek számos korai, klasszikus monográfiában megjelentek, és nem ritkán új fajok leírását tették lehetővé. Többek között Moritz Hörnes (1856, 1870), Rudolf Hoernes és Mathias Auinger (1879-1891), valamint Oscar Boettger (1901-1907) dolgozta fel a gyönyörű erdélyi Gastropoda anyagokat.

dulai_alfred_trianon_lapugy_6abra_hoernes-auinger_kicsi.jpg

Hoernes & Auinger (1879–1891) klasszikus miocén Gastropoda monográfiája számos gyönyörű példányt bemutatott az erdélyi lelőhelyekről is

A Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében is uralkodó mennyiségben vannak a puhatestűek, ami lehetővé tette, hogy az utóbbi években Kovács Zoltán több Mollusca csoport revízióját is elvégezze és publikálja. Először a kúpcsigák (Conidae), majd egy másik ragadozó csoport, a gyönyörűen díszített Muricidae család képviselőit ismertette látványos illusztrációk kíséretében. A teljes Gastropoda fauna sok száz fajból áll, ebből a mi múzeumi gyűjteményünkben a Conidae család 3 lelőhelyről (Lapugy, Kostej, Nemcse) 41 fajt tartalmaz, míg a Muricidae családot ugyanezekről a lelőhelyekről 51 faj képviseli. Ez utóbbiak néhány faja szemlélteti a változatos formákat és a kiváló megtartási állapotot.

dulai_alfred_trianon_lapugy_7abra_kovacs-fragmenta_kicsi.jpg

A lapugyi és egyéb erdélyi Muricidae csigák revíziója a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteménye alapján, Kovács 2018 cikke nyomán. – 38–41: Favartia (Pygmaepterys) giselae (Boettger); – 42–43: Ocinebrina credneri (Hoernes & Auinger); – 44–45: Ocinebrina dertonensis (Bellardi); – 46–47: Ocinebrina imbricata (Brocchi)

Szubtrópusi éghajlatot jelző csigák és korallok

A területről ismert puhatestűek, különösen a csigák egyértelműen mutatják, hogy az üledékrétegek lerakódása idején meleg, szubtrópusi viszonyok uralkodtak a területen, ez volt a Kárpát-medence környékének utolsó igazán meleg korszaka. Többek között a Persististrombus, Tibia, Xenophora, Cassis, Aspa, Ficus, Chicoreus, Pterynotus, Homalocantha, Vitularia, Melongena, Tarantinaea és Athleta nemzetségek tartoznak az ún. termofil, egyértelműen meleg, 21 °C foknál melegebb tengervízre utaló csigák közé. Ezeknek a csoportoknak a ma élő fajai, vagy kihalt csoport esetén a legközelebbi élő rokonaik jelenleg kizárólag a meleg tengerekben fordulnak elő. Ezzel teljesen összhangban van, hogy a lapugyi lelőhelyről nagyon sok és nagyon változatos korall került elő. Már korábban is több publikáció foglalkozott velük, de itt is kiemelkedő új eredmények születtek a közelmúltban francia kutatók jóvoltából. A Geodiversitas folyóirat címlapjára is kikerülő anyag összesen 65 különböző korallfajból állt, ezek közül 22 fajt először mutattak ki a lelőhelyről. A legjellemzőbb alakok közé tartoznak a Stylopora, Siderastraea, Favites, Heliastraea, Tarbellastraea, Plesiastraea, Caryophyllia, Ceratotrochus, Flabellum, Porites és Balanophyllia nemzetségek fajai. A korallok többsége koptatott állapotban van, ami arra utal, hogy nem az eredeti élőhelyükön fosszilizálódtak, hanem hosszabb-rövidebb áthalmozódás után. A francia kutatók szerint a gazdag és változatos korallfauna ellenére igazi korallzátony nem alakult ki Lapugy környékén. A csigák, a korallok, valamint egyéb meleg éghajlatra utaló ősmaradványok összhangban vannak azzal az általánosan elfogadott állásponttal, hogy a középső-miocén során Közép-Európában meleg volt az éghajlat (középső-miocén klímaoptimum). A többnyire telepes korallok szimbionta algákkal éltek együtt, így az egykori élőhelyük egyértelműen a nagyon sekély, fotikus zónában volt.

dulai_alfred_trianon_lapugy_8abra_korall-geodiversitas_kicsi.jpgVáltozatos lapugyi telepes korallok a Geodiversitas folyóirat címlapján, Chaix et al. 2018 cikke nyomán

Az üledékben rejtőző apróságok

Nem olyan látványosak, és szabad szemmel többnyire észrevehetetlenek a kisebb méretű ősmaradványok, amelyek mikroszkóp vagy pásztázó elektronmikroszkóp segítségével tanulmányozhatók. Az elektronmikroszkópos fotók azonban talán még változatosabb formavilágot tárnak elénk, mint amit a nagy méretű ősmaradványok mutatnak. Ezeket a fosszíliákat iszapolással tudjuk kinyerni a kőzetből. Pár kilónyi laza üledéket átmosunk 0,5, vagy 1 milliméteres lyukbőségű szitán, és a finom agyagos, homokos üledék eltávozik a vízzel, és hátra marad a nagyobb méretű frakció, az ősmaradványokkal együtt. A példányszámot és a diverzitást illetően a foraminiferák, a likacsoshéjú egysejtűek a legfontosabb mikrofosszíliák, amelyek ráadásul nagyon jó környezetjelzők és korjelzők. A puhatestűekhez hasonlóan sok száz különböző fajuk fordul elő a lapugyi miocén rétegekben. A könnyen felismerhető csoportok közé tartozik a csaknem tökéletesen gömbölyű Borelis, amely a zátonyokhoz közeli élőhelyeket kedveli. A kerekded kamrákból álló Globigerina-fajok a meleg tengervízben lebegve éltek. Az aljzathoz rögzülő, finom, mohaszerű telepeket alkotó mohaállat (Bryozoa) fajok szintén nagyon változatosak voltak a meleg sekélytengerben. A kagylósrákok (Ostracoda) ugyan a rákok közé tartoznak, de speciális csoportot alkotnak, és két apró meszes teknővel védik a testüket. Ezek a teknők jól fosszilizálódnak, és sok információt nyújtanak az egykori környezetről. A cserepeshéjúak (Polyplacophora) a puhatestűek (Mollusca) egyik speciális csoportja, melynek a képviselői nyolc lapos mészlemezzel védik testüket, és az ászkarákokhoz hasonlóan teljesen összegömbölyödve védik meg magukat a ragadozóktól. Az egyedek elpusztulása és a lágytest lebomlása után a nyolc lemez egymástól elkülönülve kerül be az üledékbe, ezért az iszapolási maradékban csak a kis mészlemezeket találhatjuk meg.

dulai_alfred_trianon_lapugy_9abra_lapugy-sem_kicsi.jpg

A lapugyi lelőhely üledékeinek iszapolási maradékából kiválogatott mikroszkopikus méretű ősmaradványok letapogató elektronmikroszkópos (SEM) felvételei. – 1–3: Egysejtű foraminiferák (Borelis, Nodosaria, Globigerina; – 4: Mohaállat (Bryozoa); – 5–6: Kagylósrákok (Ostracoda); – 7–8: Cserepeshéjúak (Polyplacophora: Cryptoplax weinlandi és Acanthochitona faluniensis; – 9: Pörgekarú (Brachiopoda: Joania cordata). Méretarányok: 1–3, 5–6: 250 mikron, 4, 7–9: 1 mm

A kutatás folyik tovább…

Az erdélyi lelőhelyekről származó maradványok, köztük a lapugyi anyag vizsgálata tovább folytatódik, részben magyar kutatók révén, a trianoni döntés miatt most már nemzetközi együttműködés keretében. A lapugyi lelőhely közelmúltban begyűjtött Polyplacophora faunája (pl. Chiton, Cryptoplax, Acanthochitona), valamint pörgekarú (Brachiopoda) faunája (pl. Argyrotheca, Joania) feldolgozás alatt áll. Egy közelmúltban beadott kutatási pályázat keretében további gyűjtéseket tervezünk a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem munkatársaival. A tudományos kutatás, különösen a geológia esetében, országhatároktól és politikai döntésektől függetlenül folyik tovább.

 

Köszönetnyilvánítás

Köszönöm Kovács Zoltán és Dávid Árpád segítségét a cikk megírásához. Az elektonmikroszkópos fotók a Magyar Természettudományi Múzeum SEM Laborjában készültek. A mikrofauna egy része Zelei Zoltán gyűjtéséből származik.


Felhasznált és ajánlott irodalom

Chaix C., Saint Martin J.-P., Merle D., Saint Martin S. & Caze B. 2018: Biodiversité des coraux scléractiniaires du Langhien (Badénien, Miocène moyen) de Lăpugiu de Sus (Roumanie). – Geodiversitas 40(14): 321–353.

Harzhauser M. Landau B. 2016: A revision of the Neogene Conidae and Conorbidae (Gastropoda) of the Paratethys Sea. – Zootaxa 4210(1): 1–178.

Hoernes R. & Auinger M. 1879–1891: Die Gastropoden der Meeres-Ablagerungen der ersten und zweiten Miocänen Mediterran-Stufe in der Österreichisch-Ungarischen Monarchie. – Abhandlungen der k.k. geologischen Reichsanstalt 12: 1–382.

Kovács Z. & Balázs P. 2015: Conidae (Neogastropoda) assemblage from the Middle Miocene of the Făget Basin (Romania) in the collection of the Hungarian Natural History Museum, Budapest. – Fragmenta Palaeontologica Hungarica 32: 11–48.

Kovács Z. 2018: Muricidae (Neogastropoda) assemblages from the Middle Miocene of the Făget Basin (Romania) in the collection of the Hungarian Natural History Museum, Budapest. – Fragmenta Palaeontologica Hungarica 35: 111–142.

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2615709342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2020.05.22. 08:11:08

Köszi!
Ez is érdekes volt!

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

darazs_kicsi.jpg

Múzeumi szabadulószobák

szabszob_logo1.jpg

 

 

 

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

 

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2018-5.jpg

Naptár

november 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30
süti beállítások módosítása