Izrael: a madárvonulás csomópontja

A Földön élő mintegy 10.000 madárfaj kétharmada, közel hatezer-hatszáz madárfaj egyedei vonulnak. Azaz olyan kétlaki életet folytatnak, amelyben a költési időszakban használt terület jelentősen eltér a telelő helyektől, és a két terület között rendszeresen ingáznak az egyedek. A vonulás nagyságrendjéről sokat elárul, hogy Eurázsiából mintegy 300 vonuló madárfaj 5 milliárd egyede érkezik Afrikába. A madarak sokféle módon és eltérő távolságra vonulnak, és bár szinte minden faj egyedi sajátosságokkal bír, néhány általános szabályszerűség kirajzolódik a vonuláskutatás kétszáz éves eredményei alapján. A szárazföldek felett vonuló madarak vándorútja a Föld néhány pontján jelentősen összeszűkül, a nagy, természetes akadályok folyosókba terelik a vonuló tömegeket. Az egyik ilyen látványos csomópont Izrael, ahol az Európa keleti és Ázsia nyugati felét benépesítő madárfajok jelentős része átrepül az afrikai telelőterületek és a költőterületek közötti utazás során.

Írta: Fuisz Tibor István (MTM, Madárgyűjtemény)

barna_kanyak_fti_atmeretezve_madarvonulas.jpgBarna kányák úton (fotó: Fuisz Tibor István)

Az eurázsiai kapcsolat

Az éves vonulás a madárvilág egyik legnagyobb erőpróbája és látványossága, és ezért hosszú ideje a madártani kutatások egyik legintenzívebben fejlődő területe. Az Európa és Ázsia északi területein élő, rovarokkal, kisemlősökkel és madarakkal táplálkozó madárfajok jelentős hányada nem talál elegendő élelmet télen, ezért délre vonulnak. A vonulás során a madarak sokféle ingert (a Nap állása, csillagképek, a Föld mágneses erőtere) felhasználva állapítják meg a követendő útvonalat, és a nagy tömegben együtt vonuló fajoknál a tapasztaltabb egyedek vezetik a csapatot, tehát a tanulásnak is fontos szerep jut. De a legtöbb faj, bár a Nap és a csillagok állása alapján képes meghatározni a déli irányt, nem nyílegyenesen repülve jut el a telelőterületére. A fajok tekintélyes hányada a távolságot optimalizálva Európából a Földközi-tenger medencéjét nyugatra vagy keletre indulva kerüli meg; az európai fehér gólya (Ciconia ciconia) az egyik jól ismert faj, amelynek a nyugati populációi Gibraltár felé, míg a keletiek a Balkán és Törökország érintésével délkeletre indulnak. Persze nem csak a kisebb területű Európa, hanem az óriási Közép- és Észak-Ázsia nyugati felén élők is a Himaláját és a sivatagos területeket nyugatra megkerülve ugyanerre veszik az irányt. Az Ázsia északi részét benépesítő madarak másik fő útvonala Délkelet-Ázsiába vezet, és egyes fajok, például a Belső-Ázsiában költő indiai ludak a Himalája nyolcezres csúcsait átrepülve jutnak el a telelőterületekre. De ha figyelmünket a balkáni, fekete-tengeri és Kaszpi-tó környéki területen még széles sávban vonuló madarakra összpontosítjuk, onnan délre a Földközi-tengernél már alaposan a tenger és a lakhatatlan sivatagok közé szűkül az útvonal. Ennek köszönhető, hogy Izraelben az afrikai Nagy-Hasadékvölgybe beterelődő madarak évente 500 milliós tömegben repülnek át Izrael légterén.

feher_golya_vonulas.png

A piros nyilak a fehér gólya főbb vonulási útvonalait jelölik, a kék mezők a telelési, a zöldek pedig a fészkelési helyeket (forrás: Wikipédia)

Az afrikai kapcsolat

Az európai, ázsiai és afrikai fajok találkahelye ez a vidék, az afrikai Nagy-hasadékvölgy folytatása Izraelen át egészen Libanonig illetve Szíriáig tart. Itt az Afrikai-lemez és Arábiai-lemez egymás mellett haladva hozta létre az óriási képződményt, amelynek része a Golán-fennsíkot és Galileai-hegységet elválasztó Hula-völgy, majd délebbre a Holt-tenger. Afrikában az Indiai-, Szomáli- és Afrikai-lemez egymásnak feszülése hozza létre a tektonikai feszültséget, így az afrikai lemez határán a vulkánokat és tavakat találunk. Az elsodródó táblák képezte völgyben az afrikai fajok mélyen benyomulnak Ázsiába, jó példa erre az olyan apróság, mint a palesztin nektármadár (Cynniris osea), de honos volt itt a strucc is (Struthio camelus). A háborítatlan természetes növénytakaró kis területekre szorult vissza a fejlett mezőgazdasággal rendelkező Izraelben, de a fennmaradó területeken erőteljesen érzékelhető az afrikai hatás is. Az európai és ázsiai fajok rendszerint a sivatagos területek északi határáig honosak, míg az afrikaiak a Földközi-tenger magasságig jutnak el. Az Izrael déli részén található Hai-Bar vadvédelmi területen olyan fajokat próbálnak tenyészteni és visszavadítani, amelyeknek a jelenlétére a biblia is utalást tesz. Ezek közé tartozik sok Észak-Afrikában máig vadon élő faj: a közönséges strucc (Struthio camelus camelus), és olyan jellegzetes emlősök, mint például a núbiai kőszáli kecske (Capra nubiana), a karakál (Caracal caracal) és a kardszarvú antilop (Oryx dammah).

A szárazföldi madarak számára a vonulás során a legnagyobb akadályt a magas hegységek, a táplálékot nem kínáló tengerek, óceánok és sivatagok jelentik. A sivatagos észak-afrikai tájak előtt az utolsó megállók közé tartoznak a közel-keleti Golán-fennsík, a Hula-völgy, majd Eilat kikötőváros környéke, a délre tartó madarak itt tölthetik fel utoljára tartalékaikat. Az evolúciókutatók szerint a madarak vonulási útvonalai az elterjedésük lenyomatai. Azaz elképzelhető, hogy sok afrikai eredetű csoport pontosan ezen az útvonalon keresztül hódította meg jelenlegi élőhelyét.   

palestinian_sunbird_fti_atmeretezve_madarvonulas.jpgPalesztin napmadár (fotó: Fuisz Tibor István)

A vonuláskutatás módszerei

A madarak vonulása már az Ókorban felkeltette az akkori európai tudósok, kiemelkedő gondolkodók, például Homérosz és Arisztotelész érdeklődését, és a korai megfigyelések megállapították, hogy a vándorút ősszel dél felé indul, majd tavasszal észak felé mozognak a madártömegek. A vonulás lehetséges területeiről olyan bizonyítékok is támpontot adtak, mint a testükben nyílvesszőt hordó madarak felbukkanása. A kutatók a nyílvessző faanyaga alapján meg tudták állapítani, hogy az 1822-ben a németországi Meckelenburg tartományban talált nyíllal átlőtt nyakú fehér gólyát (Ciconia ciconia) Közép-Afrikában élő fa anyagából készült vesszővel sebesítették meg. Azóta mintegy kéttucatnyi Afrikából nyílvesszővel hazatérő madár esetéről számolt be a szakirodalom.

800px-rostocker_pfeilstorch.jpgAz 1822-ben a németországi Mecklenburgban talált, nyíllal átlőtt nyakú fehér gólya az egyik első bizonyítéka volt annak, hogy a madarak vándorolnak, a nyílvesszőről ugyanis kiderült, Afrikából való (forrás: Wikipédia)

A vonuláskutatás fejlődésében igazi mérföldkő volt a madárgyűrűzés, hiszen a jelölt madarak visszafogásai pontos képet adtak a vonulási útvonalakról. Azonban a módszer nagy hátránya, hogy a tömegével jelölt madarak kicsi hányadát fogják csak vissza a kevésbé fejlett kutatási infrastruktúrával rendelkező trópusi telelő területeken, s a kézre került példányok egy része fazékban végzi, jelölő gyűrűjének adatai pedig elvesznek. A modern kutatás eszköztárában sokkal hatékonyabb módszerek is fellelhetők. A nagy tömegben vonuló madarak csapatai radarral is észlelhetők, mozgásuk dokumentálható. A madarak tollainak kémiai analízise az izotópok jelenléte alapján fényt deríthet a telelő területek és fontos megállóhelyek elhelyezkedésére. A legjobb eredményeket manapság a műholdas jeladókkal felszerelt madarak megfigyelése szolgáltatja. A mikroelektronika fejlődésének köszönhetően olyan napelemes adóvevőkkel lehet felszerelni a madarakat, amelyek akár évekig működőképesek maradnak, és a madár helyét műholdas helymeghatározással akár napi felbontásban lehet tanulmányozni.

Vonulási típusok

A vonulás rendkívül sokféle módon zajlik. A kutatók egyetértenek abban, hogy mozgatórugója a táplálékkínálat változása. A költőterületek időszakos táplálékbőségét és az afrikai telelőterületekhez képest kisebb számú versengő faj jelenlétét aknázzák ki azok a fajok, amelyek az utolsó nagy eljegesedés óta egyre északabbra hatolva kiaknázzák az északi félteke táplálékkínálatát. A jégsapkák visszahúzódását követték az eredeti élőhelyről odavezető egyre hosszabb vonulási útvonalak is. Kisebb léptékben ugyan, de hasonló mozgatórugók vezérlik a madarak magassági vonulását, hiszen a hegyi élőhelyek is alacsonyabb hőmérséklettel jellemezhetők a környezetüknél. Jó példa erre a vízi rigó (Cinclus cinclus) és a hajnalmadár (Tichodroma muraria), amelyek az európai magasabb hegyek patakjai mellől vagy sziklás vidékeiről az alacsonyabb térszínekre szorul, és ilyenkor hazánkban is felbukkannak egyedeik.

tichodroma_muraria_tarn.jpgHajnalmadár (Tichodroma muraria) (szerző: Kookaburra 81, forrás: Wikipedia)

Az egyre rövidülő nappalok a madarak hormonháztartására hatva létrehozzák a vonulási nyugtalanságot, és elindul a vonulás. Egyes fajoknál csak a legzordabb időszakban és csak a populáció egy része vonul, például a vörös vércsék (Falco tinnunculus) városi környezetben élő hímjei enyhe években áttelelnek: ezek a részleges, avagy parciális vonulók. És persze egy faj vonulási mintázatai területenként eltérőek lehetnek: az angliai erdei pintyek (Fringilla coelebs) kontinentális rokonaikkal szemben áttelelnek. A nagytestű fajok (gólyák, keselyűk, sasok) gyakran a felszálló légáramlatokat kihasználva, azokban termikelve emelkednek a magasba, majd siklórepüléssel vitorláznak a következő emelő légoszlopig. Így rengeteg energiát spórolnak meg, de vonulásuk a szárazföldhöz kötődik, hiszen tengerek felett nem alakulnak ki termikek. Ezek a fajok a szárazföldi útvonalak szűk keresztmetszeteinél, így a Boszporusznál, a Gibraltárnál, Batumi városnál, a Közép-Amerikai földszoros hihetetlen tömegben koncentrálódnak a vonulás során. Ilyen vonulási csomópont Izrael is, ahol a Földközi-tenger medencéjét keletre kerülő európai és ázsiai madárfajok Afrikába igyekszenek. A kutatók évi 500.000.000 példányra becsülik az Izrael légterében vonuló madarak példányszámát.

A barna kánya (Milvus migrans)

A barna kánya hatalmas elterjedési területtel rendelkező madárfaj. Az Afrikában, Ausztráliában és Dél-Ázsiában élő populációk nem vonulnak, ezzel szemben az európai és közép-ázsiai állományok a trópusi területeken telelnek. A barna kánya a többi nagytestű ragadozó madárhoz hasonlóan a szárazföldi útvonalakat követi, ezért az európai és ázsiai állomány jelentős része Izrael területe felett átrepülve lép át Ázsiából Afrikába. Európai állományát mintegy 60.000-100.00 párra becsülik, míg Magyarországon 120-150 körüli pár költ. A hazánkban rendkívül ritka madár a vonulás során több százas, sőt akár ezres csapatokban repül fel a délelőtti órákban a meleg, felfelé áramló légáramlatokat (termik) kihasználva Izrael mezőgazdasági övezeteiben.   

barmnakanya_fti_atmeretezve_madarvonulas.jpg

Barna kánya (Milvus migrans) (fotó: Fuisz Tibor István)

A vizes területek szerepe Izraelben: Eilat, Hula-tó

A madárvonulás során egyes fajok kis szakaszokat repülve, majd pihenve, tartalékaikat feltöltve, megállva, kis lépésekben jutnak el a telelőterületükre. A sivatagos, félsivatagos élőhelyek kevés táplálékot kínálnak a madaraknak, ezért az olyan folyóvölgyek, mint például az Arava-völgy Izraelben, kiemelkedő fontossággal bírnak ezen madarak számára. A Közel-kelet egyik legfontosabb vízgyűjtője a Golán-fennsík, birtoklásáért a modern korig rengeteg háború folyt. Az utolsó komoly harcok emlékei még a Golán-fennsík közútjai mellett rozsdásodnak. Élővilága különösen gazdag, a hegyi gazelláktól (Gazella gazella) a dorkászgazellán (Gasella dorcas) az itt korábban nagy számban költő fakókeselyűkig (Gyps fulvus) számtalan faj otthona.

fakokeselyu_fti9277.jpgFakókeselyű (Gyps fulvus) (fotó: Fuisz Tibor István)

Sajnos 2019-ben az ország legnagyobb fakókeselyű populációja kipusztult a Gamla rezervátumban, és az akácia gazella és palesztin hegyi gazella, is veszélyeztetett állatfaj. A csapadékos Golán-fennsíkon eredő folyók táplálják a Hula-völgy vizes élőhelyeit, amelyeket keletről a Golán, nyugatról a Galileai hegyek határolnak. A völgyben egy nagy kiterjedésű tó volt, amelyet a malária visszaszorítása érdekében az 1950-es években lecsapoltak. A terület vizes élőhelyeit részben megőrizte a Hula természetvédelmi terület, amely Izrael első védett területe volt.         

batla_fti9081.jpgBatla (Plegadis falcinellus) (fotó: Fuisz Tibor István)

hula_valley_bubalus.jpg Pásztorgém  egyensúlyoz egy vízibivaly hátán a Hula-völgyben (fotó: Fuisz Tibor István)

A cikk első közlése a GEO magazin 2019 december-2020 januári számában olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr215354256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Google+, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

darazs_kicsi.jpg

Múzeumi szabadulószobák

szabszob_logo1.jpg

 

 

 

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

google_plusz_gomb_blogra_200.jpg

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2018-5.jpg