Összetett szemmel – Vászolyban

szerző és képek: Merkl Ottó

Idén nyáron, július 6-án ismét megnyílt a hagyományos rovarkiállítás a Balaton-felvidéken, a Vászolyi Galériában. Ez alkalommal Rahmé Nikola, a Magyar Rovartani Társaság tagja állította ki fényképeit "Összetett szemmel" címmel. A kiállítás tavaly ősszel már látható volt a Magyar Természettudományi Múzeumban is, de bízvást állíthatjuk, hogy aki a rovarokat és a fényképezést kedveli, sohasem unja meg ezeket a képeket.

Vaszoly_2014_julius_5_ 115_web.jpgA fotók fókuszsorozatos technikával készültek, így bár rendkívül kis objektumokat (rovarokat, illetve egy képen kullancsot) ábrázolnak, igen nagy a mélységélességük, és ezért minden részletük éles. Részben műtermi felvételek, ezek esetében a végső kép kialakításához szükséges rétegek száma száznál is több lehet. Eleven rovaroknál meg kell elégedni kevesebb (20–50) réteggel – hiszen a rovar bármikor elrepülhet –, de így is soha nem látott részletességű képekhez juthat a fotós.

A kiállítóteremben Végh László (szintén a Magyar Rovartani Társaság tagja) gyűjteményéből is láthatunkVaszoly_2014_julius_5_ 116_web.jpg válogatást. Végh László pár évvel ezelőtt a Magyar Természettudományi Múzeumnak ajándékozta több mint száz dobozból álló gyűjteményét, mely főleg lepkéket tartalmaz, de minden rovarcsoportból felvonultat látványosságokat. A gyűjtemény elsősorban a rovarok szépségét és változatosságát szemlélteti, ezért amikor a múzeumba került, nem bontottuk szét, hanem egységesen kezeljük azóta is. Szinte minden rendezvényünkön nagy sikert arat a látogatók körében.

A megnyitó előtt és után Retezár Imre a vászolyi Öreg-hegyen lévő – környezetét illetően karsztbokorerdei, hangulatát tekintve retró – telkén vendégül látta a kiállítás készítőit, illetve a Magyar Rovartani Társaságnak az eseményre érkező tagjait.

A kiállítás augusztus végéig tekinthető meg Vászolyban, a Balaton-felvidék egyik legszebb falujában.

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr736513887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása