A bakonyi felső-kréta (kb. 85 millió éve) ősgerinces lelőhely elsősorban a dinoszaurusz leleteiről lett híres. Talán ismertek még az innen előkerült moszaszaurusz és a krokodilok, de a kisebb állatok csak alig. Ahogy a szavannát sem csak az oroszlán lakja, így a dinók korában is rengeteg kisméretű gerinces állat élt. Ezek az apró csontok, fogak és egyéb mikrofosszíliák igen fontos adatokkal egészítik ki az egykori élővilágról kialakult képünket.

Írta: Szentesi Zoltán (Őslénytani és Földtani Tár)

Hogyan lehet a kicsi, néhány milliméteres csontocskákat megtalálni?

A nagy csontokat, ha nem is túl könnyen, de észre lehet venni a feltárás során, míg a milliméteres nagyságrendűek könnyen megbújhatnak az üledékben. A megoldás a már nagy csontokra egyszer átvizsgált üledék beáztatása és leiszapolása. Ez nem más, mint az agyag és a finomhomok kimosása az üledékből szitasoron keresztül, melynek során a mikrofosszíliák feldúsulnak a vizsgálandó anyagban. A leletek kicsiny volta miatt a kiszárított üledékből mikroszkóp alatt válogatjuk ki azokat.

Iszapolás a bakonyi dinó-lelőhelyen (Pekker Péter felvétele)

Mit láthatunk, ha a mikroszkópba nézünk?

 A leggyakoribbak a mikrofosszíliák között a magvak, halak, kétéltűek és gyíkok csontjai, krokodil- és dinófogak, valamint a tojáshéjtöredékek. Apró, fontos elemek a kirakós játékban.

Békák és a furcsa, szalamandraszerű jószágok

Gyakoriak az Albanerpetontidae-félék csontjai, melyek szalamandraszerű, 5-6 cm-es állatkák voltak. Két békafajt is sikerült kimutatni a területről. A Bakonybatrachus fedori az ősibb korongnyelvű, míg a Hungarobatrachus szukacsi a modern, valódi békákat képviseli.

Szalamandraszerű kétéltű- és békacsontok az iharkúti felső-kréta lelőhelyről (Fotó: Szentesi Zoltán)

A Hungarobatrachus a csípőcsontjának felépítésből adódóan nagy valószínűséggel állandóan a vízben tartózkodott, és erőteljes testalkatú, jól úszó béka lehetett. A Bakonybatrachus csípőcsontja a mai unka-félékéhez hasonlít a legjobban, így talán az életmódja sem különbözhetett sokban. Valószínűsíthető, hogy többnyire a vízparton ücsörgött, és veszély esetén menekült csak a vízbe. Az Albanerpetontidae-félék nagy szemürege az éjszakai életmódjukra utalhat. A koponyacsontjaik méretükhöz képest vaskosak és erőteljesen díszítettek, mert valószínűleg beásódó életmódot folytattak az egykori folyótól távolabb, magasabb területen.

Az iharkúti kétéltűek feltételezett élőhelyei (készítette Szentesi Zoltán)

A bakonyi kétéltűek ősföldrajzi jelentősége

 A korongnyelvű békák (mint amilyen a Bakonybatrachus is) jelenlegi ismereteink szerint európai eredetűek, innen terjedtek el világszerte. Valószínűleg az Albanerpetontidaek is kontinensünkön alakulhattak ki, de lényegesen kisebb területet (Európa, Észak-Amerika, Marokkó és talán Közép-Ázsia) népesítettek be a földtörténet során. Ez nem annyira a kis méretükkel, mint inkább kisebb mozgékonyságukkal lehetett összefüggésben. A Hungarobatrachus a valódi békákhoz sorolható, melyek Afrikában alakulhattak ki kb. 95-100 millió évvel ezelőtt. Afrika ekkoriban a déli nagy földrész, Gondwana része volt, míg Európa, Észak-Amerika és Ázsia az északi Laurázsia kontinenst alkotta. Mivel a bakonyi ősgerinces lelőhelyen mindkét ősi kontinensre jellemző kétéltűek maradványai megtalálhatóak a leletanyagban, valószínűleg az egykori terület egy faunakeveredési zóna lehetett. Ma már tudjuk, hogy az a keveredés kimutatható a nagytestű állatok (pl. krokodilok és dinoszauruszok) között is.

Kétéltűek a késő-krétában (készítette Szentesi Zoltán)